Móra László (1890-1944): Bárányfelhők

Hányszor nézünk messze, messze,

Messze túl a tengerekre…

S édes csenddel száll a lelkünk

Messze útra,

Csókos multba

S hosszan, soká elmerengünk…

Elmerengünk egy-egy képnél,

Rövidszoknyás tündérkénél:

Milyen is volt haja, szeme?

A fényképe

Nevetése

Most is kérdi, emlékszem-e?

Hányszor hallunk egy-egy nótát,

Mi visszahoz egy szép órát,

Gyerekkori boldog táncot…

Szemek szavát…

Szívek dalát…

S véle minden tündérálmot…

Elmerengünk egy-egy bókon,

Gyerekkori csacska csókon,

Mikor azt még lopva kaptuk

Ülve körben,

Játék közben

Pirult arccal visszaadtuk…

Hányszor is hív vissza a mult!

Gyöngyös írás, régen fakult…

Egy-egy lopott, dugott levél…

Egy kézfogás,

Egy mosolygás

Most is szeret, most is beszél.

Kart a karral összefűzve,

Mint két virág összetűzve,

Milyen szép is volt az élet!

Sugdolództunk,

Csókolództunk

S felépült a fecskefészek…

Hányszor nézünk így el messze

Álomszóró napkeletre

S járunk a mult édenében

S messze úton,

Csókos multon

Megöregszünk észrevétlen…

Megöregszünk, megtörődünk…

S amit régen lesve-lestünk:

Félve nézzük a jövendőt!

És kergetjük,

Hessegetjük

A sok kósza bárányfelhőt.

Forrás: A Természet 20. évf. 15-16. sz. 1924. aug. 1-15.

Kadocsa Gyula (1880-1962): Dalocska, zengj! (Emlékkönyvbe.)

Dalocska, zengj, mint május kék

Legében a kis pacsirta,

Aki hallja zengő szavad,

Bárha zárt is, szívét nyissa,

Vigaszt leljen, kit bánat nyom,

Aki örvend felujjongjon.

Dalocska, zengj!

Zengve hirdesd: szép az élet!

Madárfészket rejt fa ága;

Bár hő és fagy lehervassza,

Újból nyit a rét virága;

Vihar nyomán szivárvány kél,

Tavasz elől fut a zord tél.

Dalocska, zengj!

Nemcsak bú van, öröm is van,

S ki keresi, megtalálja.

Sokszor egy könny, mit letörlünk,

Boldogságnak bő forrása,

S nem pótolhat egy-egy mosolyt

A legdúsabb ékszeresbolt.

Dalocska, zengj!

Zengve hirdesd annak is, ki

Ez emléklapot olvassa.

Szívből eredt zengő szavad,

Bárha zárt is, szívét nyissa;

S ha bú nyomja, vigaszt leljen,

Ha örül, veled örvendjen.

Dalocska, zengj!

Forrás: A Természet 20. évf. 13-14. sz. 1924. júl. 1-15.

Radványi Sándor (1900-?): A hangya és a tücsök

A tücsök és a hangya egy domboldalon beszélgetnek a kótaji határban. Hajnali idő, lágy déli szél lengedez…

A tücsök:

Minek az a dolgos élet?

A Napocska alig ébred,

Ti már dolgoztok serényen,

Egy hangya sincs, ki henyéljen!

Én egész nap énekelek,

Napjárásra rá se vetek.

Csak magamnak citerázok,

A világra fittyet hányok…

A hangya:

Nem úgy van jól, kedves testvér;

Az élet úgy semmit sem ér,

Ha nincs munka, nem lesz kenyér:

S mi lesz, ha jön a hideg tél?

Amíg lehet dolgozgatunk,

Így a télben csak megvagyunk:

Nem szomjazunk, nem éhezünk,

Serény munka az életünk…

Forrás: A Természet 20. évf. 13-14. sz. 1924. júl. 1-15.

Zoltán Vilmos: Lepketánc

- Két gyermekdal –

I.

Lepke, lepke, tarka lepke,

Nézd, a sok virág belepte

Kertünkben az almafát!

Lepke, lepke, könnyű néked,

Lám, virágát mind eléred,

Módot erre szárnyat ád.

Lepke, lepke, kis mihaszna,

Majd ha ősz lesz s több a haszna,

Mert a virág alma lett,

Szárnyadat majd, hogy elérjem

A sok almát és letépjem,

Nékem kölcsönözheted!

II.

Sorba, sorba, gyermekek,

Karját mind kitárja,

Mint a lepke, ha lebeg

S fel-le jár a szárnya!

Szelje át a réteket

Ez a drága lánc,

Sorba, sorba, gyermekek,

Ez a lepketánc!

Jobbra, balra intsetek,

Lepkeként libegve,

Szerte csókot hintsetek,

Mint virágra lepke!

Tarka réten átlebeg

Ez a drága lánc,

Sorba, sorba, gyermekek,

Ez a lepketánc!

Forrás: A Természet 20. évf. 13-14. sz. 1924. júl. 1-15.