Egy év lezárva. Újba-nyíló
Ködös, zimankós, téli hajnalon
Álomtalan heverek izzadt párnán
És a multra s jövőre gondolok…
És míg távolról bús harangszó
Hallszik, hangi köröttem zsonganak,
Szegény szívemben, bús agyamban,
Fájó érzelmek, - gondok izzanak…
Szerény kis éltem szürke útján
Lépkedve, alig aggaszt a jövő,
Úgy történt minden, amint kellett,
Úr akarata nem kerülhető;
Újév kezdetén tágra nyílt szemekkel
Az aggaszt, az bánt, arra gondolok,
Mi lesz szegény Hazámmal, Nemzetemmel,
Óh mélyen érzem, hogy magyar vagyok…
Hazám, Hazám, ha összeszámlálhatnám
Minden igaz, hűséges jó fiad,
Vajj’ hányan lennénk, mennyien maradnánk,
Hová tűnne a léha, zagyva had!?...
Meg bírnánk óvni minden bajtól, vésztől
Azok, akik Melletted maradunk,
Vagy Veled együtt hullanánk a porba,
Temetve Téged s Véled önmagunk!?...
Óh jaj minékünk, a viszálykodóknak,
Mit hoz reánk a közelgő jövő,
Az újév, melynek legelső napfénye
Bús felhő szélén most remegve jő…
Mi lesz velünk, javul-e nagysokára
Gyász sorsunk, óh felenged-e a fagy,
Mely minket, álnok, vad, viharzó tenger
Kicsiny szigetét zord prédára hagy!?...
Kolduljunk, - dőre bűnbánatra járjunk
Mi, a világ legbüszkébb nemzete,
Aki előtt remegtek egykor
S kit nem győzött le soha senkise,
Mit kell tennünk és mivel érdemeltük,
Hogy ez lőn sorsunk, hogy ezek levénk,
Van-e még csillag pisla kék sugára,
Mely reményt nyújtva juthatna elénk!?...
Nincs, nincs, - de van, egy, egyetlen, örök,
Ami volt, van, el nem múlik soha,
Mely áll szilárdan és megdönthetetlen
AŰ végtelenig, - mint az Úr maga…
Parányi férgek, nyomorult parányok
Véges, elkábult, hiú kis esze
Le nem döntheti az Ő alkotását,
Hisz ez a nagy Mindenség tengelye…
Elhalványult bár, de egy kis sugára
Áthatol már sötét felhőn, ködön
És eljő bizton ez előfutárra
A Nap, az Élet, égi fényözön…
Újév reggelén, bár szürke az ég
És magyar lelkem gondok űzik, marják,
Bizton érzem, hogy nem tart így sokáig
És győzni fog a szent, örök Igazság!...
Forrás: A Természet 19.
évf. 1-2. sz. 1923. jan. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése