’Jer leányom zöldelő mezőre,
Hol csörögve ömlik a kis ér,
Szedj a fű közt illatos virágot,
Míg a szép nap nyúgodóba tér.
Engem a harang szelid zenéje
Ott a völgyi kápolnába int,
Tiszta kéjjel indulok feléje
Felvidulni lelkileg megint!
„Oda? hol a bérczek alkonyában
Rémletes hangon üvölt a szél?
Hol a villám égő sugarában –
Mint mondád – az Úr Isten beszél?
Oda? hol a tölgyek lombozatján,
Zúgva át-át nyargal a vihar?
S hogyha elszáll messze légi útján
Mindent, mindent gyászos éj takar.
Oda vágysz te?... anyám ne menj el!
Hát ha alszik őrző angyalod?
S nem hallandja: mit kérsz gerjelemmel,
Nem hallandja istenes dalod.
S a duló vész elsöpör magával:
Itt hagyandod árván gyermeked?
Ki ölel meg engem majd karával,
S kinek mondjam „anyám”mint neked?”
„Jó leányom! ott a völgy honában
Nincs mindig vész, szebb nap is virul:
Nézd az alkony vérpiros ruhában,
Mint mosolyg le a hegy ormirul.
Szedj virágot itt a rét ölében,
S a lepékkel múlasd el magad!’
„Ó, ha nem vagyok szülőm körében,
Ez nekem kéjt s élveket nem ad!
Vigy anyám! vigy el magaddal engem
Hadd tanuljam meg szentes dalod,
Kérni vágynám én is az eget, hogy
Én lehessek őrző
angyalod!”
Forrás: Őrangyal. Szerkeszti Sujánszky Antal. Pesten, kiadja
Emich Gusztáv 1847.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése