Ősaranyba foglalt smaragd a táj,
Feledtet, könnyít mindent, ami fáj…
Ég kék derűje tölti be a léget,
Bút, gondot oszlat, vigasztal és éltet…
S míg illatárba fürösztnek a rózsák,
Hymnust zengenek fenn a kis madárkák…
Szórja sugárit nap aranykorongja,
Fürdik minden a hő aranyfolyamba,
Ha egy kis szellő halkan elenyész,
Szerelmesen a karjaiba vész…
A gyümölcs, termés, a jövő most érik
S illatuk felszáll a legszentebb égig…
Óh nagy Mindenség, Teremtőm, uram,
Feléd irányzom sóhajos szavam,
Könyörgök éved legcsodásb szakában,
A boldog, titkos, forró, termő nyárban:
Terjeszd termékeny karjaid reánk,
Álld meg a mi szegény magyar Hazánk!...
Forrás: A Természet 19.
évf. 15-16. sz. 1923. aug. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése