Strobl Alajos Aeany-emlékműve a Nemzeti Múzeum előtt |
Arany János utolsó
napjai
A város Petőfi szobrának leleplezésére készült.
Gyulai (…) azzal „rontott be” Aranyhoz: „János! Eljössz-e a leleplezésre? Ha
nem jössz, a petőfisták azt mondják, irigységből maradtál itthon.” Arany
hasonló tréfás hangon felelt: „Hiszen megyek! Már varrja is a szabóm a
meggyszín mentét és a buzavirágszín nadrágot.” Készült is az ünnepélyre, de
beteg lett.
(…)
Október 10-én hűvös, szeles időben (…) kimegy. A
delet akkoriban a budai reáliskolában egy kis ágyú elsütésével szokták jelezni;
Arany, hogy zsebóráját megnézze, pontosan jár-e, kigombolja kabátját; a szél
átjárja. Másnap nátháról panaszkodik véletlenül meglátogató orvosának, de
gyógyszertől húzódozik (…). 13-én láza van, s maga küld orvosért. Orvosa napról
napra leírja a betegség tüneteit; a láz folyvást 38-39 0C között
volt, a légzés nehéz, fulladozó; a beteg ereje szemlátomást hanyatlott. (…)
22-ére virradóra az éjszakát nyugtalanul tölti; fia virraszt mellette.
Az utolsó órákat így írja le orvosa: „Reggel még
átment a másik szobába. Leült a díványra: előtte az asztalon ott voltak a
reggeli újságok. Felolvastak belőlük, de nem figyelt rá. Megkérdezte: hány óra;
„különben mindegy”. Háromnegyed tizenkét órakor fia segélyével, botra
támaszkodva még önerejéből tért vissza kiszellőztetett szobájába. A szobába
érve leült az ágy közelében levő székre; sötétségről panaszkodott…” (…) „3/4 12
után 5 perccel egy erős, mély sóhajtással, vagyis légvétellel végképp megszűntek
nála az élet minden jelenségei.”
Vasárnapi nap volt; egy héttel azelőtt leplezték
le Petőfi szobrát, neveik megint egymás nyomában jártak a megilletődött
elmékben.
Voinovich Géza