Ne
tessék megijedni! „Elin Pelin” nem indián csatakiáltás, sem titkos erejű
varázsige, sem gyermeki egyedem-begyedem, hanem egy kiváló bolgár írónak a
nevel. És tegyük mindjárt hozzá: álneve. mert a pap Ivanov Dimitrijnek keresztelte 1878. július 18-án. „Pelin” ürmöt
jelent. Az író tehát a keserű igazmondásnak ugyanazzal a szándékával akasztotta
magára – cégérül – ezt a furcsa hangzású ikerszót, amellyel a nemrég elhunyt
nagy orosz író „Gorkij”-nak („keserű”-nek) jellemezte magát és írásait.
De
mi köze mindehhez a magyar olvasóközönségnek? Hát csak annyi, amennyi a
vérrokon fegyvertárs, a bolgárság irodalmának joggal kidukál. Sajnos, az összes
szláv népek közül éppen a bolgárok irodalmát ismerjük legkevésbé.
De
Elin Pelin azért is érdekelhet bennünket, mert műveiből mesteri és reális
rajzát kapjuk a bolgár parasztságnak. Azét a parasztságét, amelyet a
világháború végzetes alkalmán kívül eddig jóformán csak nálunk kertészkedő
képviselőiből volt módunk valamelyest megismerni.
Elin
Pelin műveiben a bolgár paraszti nép minden rejtett tulajdonságával kendőzetlenül
és hamisítatlanul, minden álromantika nélkül áll előttünk. Ő az első bolgár
író, aki szépítés, folklorisztikai mellékcélok, társadalmi vagy politikai
tendencia nélkül fordul figyelmével a nép felé, amelyet néhány éves falusi
tanítói működése során bő alkalma volt megismernie. Nem idealizálja a föld
népét, nem burkolja célzatos, de sokszor ködös szimbólumokba, mint Petko Todorov vagy Pencso Szlavejkov. Úgy teregeti elénk mindennapi életét, ahogy találja. a
feldolgozás azonban a szemléletnek minden realitása mellett is magas esztétikai
és morális szempontból történik. A bolgár paraszt az ő tollán éppen olyan
igényes irodalmi téma, mint másoknál a nagyvárosok modern nagyvilági élete,
vagy a szociális kérdések kusza szövevénye, vagy a történeti múlt. Nem tarka és
vigalmas ünnepi alkalmak során mutatja be a falut, hanem keserves verejtékével,
sajátos örömeivel és szenvedéseivel, makulás és makulátlan emberségével. És
teszi mindezt a legszebb bolgár nyelven, amelyen mindig érezni a költő lelkes
lendületét. A bolgár falu rajzában csak Jordan Jovkov és Konstantin Petkanov
mérkőzhetik vele.
Bár
már tizenhat éves korában jelent meg az első novellája, mégsem mondható
termékeny írónak, aminek oka elsősorban rendkívüli lelkiismeretessége és
felelősségérzete. Verseket meg éppen csak kivételesen, az életnek valóban
ünnepi hangulataiban ír. Ifjú éveiben igen nagy hatással voltak rá a
forradalmas Ljuben Karavelovnak és
Ivan Vazovnak művei. Iskolás
műveltsége igen hiányos volt (csak öt gimnáziumi osztályt és tanítóképzőt végzett
nagy keservesen, de annál többet tanult magánúton. Ennek és feltűnő tehetségének
köszönhette, hogy kormánya a fiatal írót – aki otthagyta a tanítói katedrát s
ekkor már kizárólagosan az irodalomnak élt – pár hónapos párisi tanulmányút
után a szófiai nemzeti könyvtár tisztviselőjének nevezte ki, majd pár évvel
ezelőtt a Vazev-múzeum igazgatójává.
Első
novelláskötete 1901-ben óriási hatással volt kortársaira. Legismertebb művei,
novellás kötetein kívül: Föld, Jan
Bibijan, Pizo és Pendo c.
regényei, ill. ifjúsági művei, továbbá Fekete
rózsák c. verseskötete. Mint szerkesztő is a legnagyobbak egyike.
Elin
Pelin a bolgár novellának és az egészséges irodalmi realizmusnak kétségtelenül
legkiválóbb élő képviselője.
Pável Ágoston dr.
Forrás: Literatura - Beszámoló
a Szellemi Életről, 13. évf. 187. sz. Bp., 1938. augusztus 1.
