Örvéndi Molnár Ferenc (17. sz,): Lelki Tárház

Debrecen, 1666. Esdrás köyve.

1.
Az Cyrus király lelkét Isten fel indítá
S’ fogságból a’ Sidókat mind haza botsátá,
Sok drága kenettel népit meg ajándékozá
A’ Templom edényit is Cyrus meg adatá.

2.
Babylonból a’ Sidók haza készülének
Kik negyvenkét ezernél töbre terjedének,
Barmok, s’ egyéb jószágok sok vala nékiek
Egy más közt ajándékot Templomra szedének

3.
Csinálának egy Oltárt benn Jerusálemben
És azon áldozának nagy vig örömökben,
Templomhoz hozzá fognak másod esztendőben
S’ Isteneket ditsirik lantban  hegedűben.

4.
De építés tsak hamar meg gátolaték
Juda népe Királynak mert bé vádoltaték,
S’ meg háborításokra szabadság adaték
Azért templom rakása félben hagyattaték.

5.
Építéshez ismétlen meg hozzá kezdének,
Tattenai ellenek áll vala nekiek
Dárius Királynak is levelet küldének,
És apologiáját meg írja a’ népnek.

6.
Fel találák egy könyvben a’ Cyrus mondását
Sidóknakm meg engedik a’ Templom rakását.
És osztán el végezik minden csinálmányát,
Áldozását végben vévén meg szerzék a’ Páschát.

7.
Gazdag ajándékokkal Esdrás is meg tére
Az el maradt nép közzül véle sok meg jöve,
Esdrás Papnak Dárius szép levelet külde,
Istennek az Esdrás Pap hálát ad érette.

8.
Hazájokban indultak, itt meg irattatnak,
Casiphiából Leviták hozattatának,
Böjtölvén, a’ sok kintset adá a’ Papoknak,
Haza érkezvén, osztán vigan áldozának.

9.
Izrael egyesüle a’ sok pogányokkal,
Esdrás haját, szakállát szaggatá azonnal,
Nép előtt földre ülvén, sira nagy fel szóval
De Istennek kegyelmét kéri óhajtással.

10.
Kiki az ő vétkeit Esdrásnak meg vallá,
Esdrás a’ Sidóságot mind öszve hivatá,
Pogány feleségeket vélek el hagyatá,
Osztán személyek szerint ezeket le írá.

Forrás: Debrecen a régi magyar irodalomban – D. Dr. Révész Imre püspök előszavával – Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Dr. Molnár Pál a debreceni ref. Kollégium gimnáziumának tanára a gimnáziumi „Arany János Önképzőkör” tagjainak közreműködésével. Megjelent a Tiszántúli Ref. Egyházkerült Sajtóalapjának támogatásával. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1941. - Magyar irodalmi ritkaságok 58-60. – Szerkeszti Vajthó László - 

PIERRE CORNEILLE (1606-1684)

Corneille a királyi hatalommal szoros kapcsolatban álló hivatalnok-polgárságból származott. Atyja kincstári ügyész olt, szép vagyonra tett szert. A fiát szintén hivatalnoknak szánta. Mint roueni ügyvéd írta első művét 23 éves korában, egy pásztorjáték-félét, melyet az egyik híres társulat Párizsba vitt. Rövidesen Corneille maga is Párizsba ment, és hamarosan jól kereső divatos szerző lett. De hogy milyen kiváló író, azt 1636-ban a Cid kirobbanó sikere bizonyította be.

A Cid a francia klasszikus dráma gyöngyszeme. Tudta ezt jól Richelieu bíboros is, a híres államférfi, a francia Akadémia feje, mellesleg szintén drámaíró. Mégis hajszát indított Corneille ellen azzal, hogy a témát lopta, a feldolgozás pedig erkölcstelen. A Cid körül nagy röpiratharc támadt, melyre egy kicsinyes, szavakon nyargaló, hivatalos akadémiai vélemény tett pontot. Corneille-t végül is megtörte a hajsza. És ha Franciaországban szinte közmondásos lett is – szép mint a Cid! -, a nagy drámaíró pályája derékba törött. Nem hallgatott el, csak szigorúan megtartotta a klasszicizmus tematikai és poétikai szabályait.

Írt még értékes drámákat, melyekben megtaláljuk nagyságának minden vonását: Horace, Cinna és Polyeucte a legnagyobbak, de tehetségét egyre jobban elhomályosította a fiatal Racine. Drámaírói versengésükben végül is Corneille maradt alul.

V. J.(VITÁNYI JÁNOS †)

Fontosabb drámái: Cid; A Horatiusok („Horace”, 1640); Cinna; Polyeucte („Polyeucte”, 1641); Pompeius halála („La Mort de Pompée”, 1641), A hazug („Le Menteur”, 1643); Rodogune („Rodogune”, 1644); Nicomedes („Nicoméde”, 1651).

CORNEILLE: CID

(„Le Cid”, 1636. Tragédia 5 elvonásban, versben. Fordította: Teleki Ádám 1773, Greguss Ágost 1847, Hegedűs Lajos 1852, Radó Antal 1889, Nemes Nagy Ágnes 1956.

Szereplők: 8 férfi, 4 nő.)

Becsület, vitézség, hazaszeretet – ezek az eszmék hatják át Corneille költészetét. Ezek az ideálok hevítik fő művének, a Cidnek hőseit is. A darab cselekménye spanyol környezetben játszódik, de spanyol külsőségei ellenére igazi francia dráma, a francia öntudat és hazafiság művészi kifejezése. A francia nép mind a mai napig nagy, ünnepi,nemzeti drámájának tartja.

*

Magas kitüntetésben részesül Don Diego, az öreg sevillai főnemes, kinevezik a trónörökös nevelőjévé. A fényes megtiszteltetés felkelti vetélytársának, Don Gomeznek féltékenységét. Szóváltásra kerül sok köztük, és Don Gomez a vita hevében arcul üti Don Diegót. Az agg udvaronc erőtlen keze már nem bírja el a harcot, ezért fiának, Rodrigónak kell elégtételt vennie a sértésért. Az ifjú lovagot súlyos lelki válságba sodorja az áldatlan viszály, mert Don Gomez szíve királynőjének, Ximénának atyja. Ha tűri, hogy az apja ellen elkövetett merénylet büntetlen maradjon, lovagi becsületét kockáztatja, ha életre-halálra kiáll Don Domez ellen, elveszíti szerelmesét. Az érzelem irányította kötelességtudás és az érzelmek harcában, a kötelességtudás győz. A párbajt megvívják, Rodrigo megöli Don Gomezt. Xiména fájdalma mérhetetlen. Bár tiszta szívből szereti Rodrigót, nem tehet mást, minthogy atyja halálának megtorlásaként az ifjú fejét követelje a királytól. Vesszen Rodrigo, ezt kívánja a becsület; de Xiména érzi, hogy egy perccel sem fogja túlélni szerelmese halálát.

Közben nagy veszély fenyegeti az országot. A mórok fegyveres hajói megközelítették a fővárost, s a pogány martalócok bármelyik pillanatban rátörhetnek a védtelen lakosságra. De a hős Rodrigo időben elhárítja a vészt. Nem vár felsőbb parancsra, vitéz barátaival meglepi az alattomban partra szálló arabokat, és kemény tusában legyőzi őket. Sevilla megmenekült. Rodrigót dicsőíti mindenki. Hőstette jutalmául a király a „Cid” nevet adja neki, ami arabul urat jelent. Mindez azonban nem tudja megvigasztalni az ifjút. Lelkét a végzetes gyilkosság bűne gyötri. A szerelmesek szenvedésének a k irály bölcs döntése vet véget. Nem teljesíti Xiména kérését, nem ítéli halálra Rodrigót, de azt engedélyezi, hogy a Don Gomez halálát megtorolni kész Don Sancho, aki szintén szereti Ximénát, megverekedjék vele. A bajvívás győztese fogja elnyerni Xiména kezét. Elkeseredetten, összetörve készül Rodrigo a párbajra. Elhatározza, hogy nem fogja védeni magát. Halála hírére Xiména talán megengesztelődik. De a végső percben a leány feltárja szívét. Megvallja, hogy mindennél jobban szereti Rodrigót, és egyetlen vágya, hogy ő győzzön. Az ifjú lelke felderül. Testben, lélekben megújulva veti magát a küzdelembe és győz. Miután megvívott Ximénáért, királya parancsára újra h arcba indul a mórok ellen, hogy újabb hőstettekkel szerezzen dicsőséget.

A Cid nem tiszta tragédia, hanem ”tragikomédia”, de felfogásában mégis a tragédiaköltő Corneille legjellegzetesebb műve. A franciák e népszerű drámáját nálunk nem játszották sokszor, a Nemzeti Színház csak 1853-ban mutatta be (Rodrigo: Szigeti József, Xiména: Laborfalvi Róza volt). A Rádi Világszínháza sugározta 1955-ben. Legutóbb, 1959-ben a kaposvári színtársulat játszotta az Ódry Színpadon.)

K. Á. (KREUSS ÁGNES)

CORNEILLE: CINNA

(„Cinna”, 1640. Tragédia 5 felvonásban, versben.

Fordította: Pajos István 1887, Nemes Nagy Ágnes 1959.

Szereplők: 6 férfi, 3 nő.)

A Cid ünnepölése és meghurcoltatása után 4 évig hordozta, érlelte magában Corneille ez újabb színpadi művét, s végül az akadémikusok legszigorúbb szabályainak is megfelelő, klasszikus tragédiát hozott létre. A hiteles ókori téma nemcsak egyetemes érvényű erkölcsi tanulságával – az önmagán győzedelmeskedő világbíró uralkodó etikai példájával – hatott a maga idejében, hanem bátor és időszerű párhuzamot is vont az Augustus és XIV. Lajos uralma ellen ki-kitörő arisztokrata lázadások között.

*

Augustus életére összeesküvők törnek: a köztársasági eszmék nevében akarnak egyeduralmának véget vetni. Vezérük, szervezőjük Cinna, de tudva-tudatlan valamennyien Emilia vak bosszúszomjának végrehajtói. Az előkelő római hölgy ugyanis engesztelhetetlenül gyűlöli Augustust, mert az hajdan politikai ellentétek miatt – nem nézve, hogy egykori gyámjával áll szemben – eltétette az útjából Emilia atyját. Bár őt ma már lányaként kényezteti, Emilia nem felejt. Cinna szerelmét azzal a feltétellel viszonozza majd, ha az előbb bosszút áll érte. Cinnának és összeesküvő társának, Maximusnak talán alkalma nyílnék Augustust szép szóval is eltántorítani az egyeduralomtól: hiszen a Caesart kételyek gyötrik népszerűségét és társadalmi, történelmi szerepét illetően, s éppen tőlük kér tanácsot: megtartsa-e kivételes helyzetét, vagy mondjon le róla. Cinna kiváló okfejtéssel győzi meg a gyanútlan Augustust uralmának jogos, igazságos voltáról. Az uralkodó – hiszen ezt a választ várta – hálából Maximusnak Szicília kormányzóságát, Cinnának pedig Emilia kezét ígéri. A talpig becsületes Cinnát azonban erre már lelkiismeretfurdalás kezdi gyötörni; elárulja Maximusnak – nem sejtve benne a szerelmi vetélytársat -, ki és miért buzdítja Augustus ellen. Akkor is tele még a szíve kétellyel, amikor szerelmével találkozik. Emilia gőgösen utasítja el a császár szerzette házasság gondolatát, és ragaszkodik a Capitóliumon tartandó másnapi áldozás alkalmára tervezett merénylet végrehajtásához. A mélyen megrendült Cinna kénytelen szavának állni, de már arra készül, hogy ha az uralkodót leszúrta, magával is végez majd. Emilia kétségbeesetten küldi utána bizalmasát megbocsátó, jó szóval, hogy az öngyilkosság gondolatától eltérítse.

Ezalatt Maximus elárulja az összeesküvés tervét Augustusnak, azt a látszatot keltve, hogy ő aga a folyóba vetette magát szégyenében. Augustus megdöbbenése határtalan: leghűbb emberei, akik csak az imént vették át kezéből fényes jutalmukat – így törtek orvul életére. Asszonya, a bölcs Livia kérleli: tanúsítson elnézést a bűnösök iránt – így majd hatalmát, népszerűségét megerősítheti.

Emiliát maga Maximus értesíti, hogy a terv kitudódott, s Cinnát már Augustus elébe idézték. Azt ajánlja Emiliának, meneküljenek ők ketten, hiszen mindent előkészített már erre az útra. Maximus buzgósága mégis szerfölött gyanús, Emilia felháborodva utasítja el, és Augustus színe elé siet, hogy osztozzék kedvese sorsában. Augustus ezalatt felhányva családjuk ősi ellentéteit, Cinna fejére olvassa a vádat. A leleplezett összeesküvő nem védekezik: büszkén várja a halált. Ekkor vezeti be Lívia Emiliát, s az uralkodó oly kedves fogadott leánya magára akarja vállalni mindkettőjük bűnét. Cinna viszont annál inkább igyekszik csak magára terelni Augustus gyanúját. Élet-halálra szóló magasztos versengésüket a halottnak híresztelt – Maximus belépése szakítja meg. Augustus mint megmentőjét üdvözli, de az leleplezi magát: elárulta urát, hazáját, szerelmét, barátját, már csak a halált várja, hogy megbűnhődjék. Augustus ennyi nemes szenvedély láttán – uralkodása legszebb győzelmét aratja: saját indulatain lesz úrrá, s mindenkinek megbocsájt.

A Cinnát magyarul még nem játszották.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály. Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.

Pápai Pariz Ferencz verse a könyvnyomtatásról és M. Kis Miklósról*

(A korabeli helyesírás meghagyásával!)

1. Az Isten mindenüt és mindenben lakik,

Ember’ elméjében pedig ugyan fénlik;

Elmés Mesterségek ezt böltsen beszéllik,

Mellyek az Emberek kezeket segéllik.

2. Mert a’ minek dúrva volt első Kezdete,

Az Emberi Elme addig köszörülte,

Hogy díszesb és kellőb formán kedveltette,

Az első nehéznek könnyebb ’s szebb lett vége.

3. Nem épült egy nap meg még maga-is Róma,

A’ mikkel Augustus meg-szaporitta,

Romulus elsöben még nem-is álmodta.

Késöre vett eröt a’ Tanáts’ pompája.

4. Az Isteni Elme emberi elmében

Tsudáltatja magát; mert minden mindenben,

Fü-szálban ollyan Bölts mint tsillag szerzésben,

Nints bizonyság nélkül sem nagyban s’ kitsinyben.

5. Az Ember’ elméjét pedig a’ mi nézi,

A’ régi Pogány Bölts e’ felöl ezt hiszi;

Nem egyéb ez hanem Isten Lelke részi,

Elme munkájának sem hoszsza sem végi.

6. Isteni Elmének elménk hát tüköre,

Ebben tsudáltatik az ő Böltsége;

Ebben látszik mind hatalmas tehetsége

Mindenre érkező s szélnek gyorsab szele.

7. Szép ugyan Istennek minden teremtése;

De kettős mértékben van e’ dísz Emberbe,

Mert egyedül övé a’ szép okos elme,

Övé gondolatnak ki-beszéllö nyelve.

8. De minthogy a’ beszéd nem ér mindenüve;

Hogy mit akar ember közölhesse meszsze,

És távol lévökkel jól egyet érthetne,

Beszéd mellé Isten az Irást rendelte.

9. Az Irásnak pedig nem ind egy vólt módja,

Mert elsöben irtak viaszszas táblákra,

Nem vala melléje sem penna sem tenta,

Hegyzett vas stilussal irtanak azokra.

10. Azután találtak vékony fa héjakat;

Kivált ditsérték az Égyiptomiakat,

Nilus’ nádjairól hántották azokat,

Ezekre irták-le ő akaratjokat.

11. De minthogy ez vékony és tartatlan vala,

Euménes mást talála Pergamumba,

E’ pedig nem egyéb hanem a’ bör hártya;

Mellynek haszna terjed sok Sékulumokra.

12. E’ drága hártyával mind addig élének,

Míg Pappiros Malmot késöre lelének,

Péppé tört ruhából papprisot öntének;

Mellyet ma könnyebben ’s óltsobban szerzenk.

13. Az első idöben még betű sem vala,

Hanem Kádmus ülvén tengerre hajóba,

Betű újságokat vün Görög Országba,

Onnan által-hata az-is Latiumba.

14. Mert boszorkánysággal hires vén Kármenta,

Kit Próféta Aszszony-számban világ tarta,

Arkadiából fel-kelvén, Latiumba

Betűket és irást maga szaporita.

15. Igy sok Száz Esztendők’ folyása rendiben,

Mindent kézzel irtak nagy kötés könyvekben,

De minthogy munkás vólt, vólt oly drága bötsben

Hogy minden szegénynek nem juthatott ebben.

16. Még Szent-Pál-is félti vala a’ könyveit,

Hártyára ki-adott sok szép irásait,

Gondolván ha el-vész mikor ir ő annyit,

Timotéusra bízá az el-vitelit.

17. Faustus Német nemzet azután támada,

Móguntziában új formákat gondola,

Bik-fából faragott Betűket tsinála,

Mellyet osztán rézre ’s ónra-is próbála.

18. E’ bölts Mesterségben mútata remekt,

De szegénység miatt nem talál értéket,

Gutemberg nagy gazdag meg-látván ezeket,

Költséggel segíté ’s úgy érék végeket.

19. Járúla harmadik Sefferus’ elméje,

Ki a ’ Betűk mellé Matrixokat lele,

Kikbe elsöben-is atzél betűt verne,

Azután beléjek ón betűt öntene.

20. Mikor már ez mind így rendesen meg-vala;

De az író-tenta alkalmatlan vólna,

Azon Seffer a sürü tentát találja,

A’ melybe’ mártódnék a’ nyomtató-lapta.

21. Fel-találák módját, nem-is hagyák ebbe:

Sőt állitják hárman tökéletességbe,

Egy néhány Könveket Világ’ eleibe,

E’ Mesterség szerint adnak-ki elsöbe.

22. Ezer Négyszáz felett ötven számláltaték;

Mikor e’ Mesterség így ki-mútatódék;

Elsöben-is hasznát a’ Németek vevék,

Szomszéd nemzetek ezt még tsak hírrül érték.

23. De nem soká maradhata ez határba,

Tsak hamar béhata szép Olasz-Országba;

Kivált Néppel rakott Velentze Városba,

Hol a’ Német kezdet állatik szebb lábra.

24. Olasz elme vévén így e munkát kézre,

Hamar Rómába-is frisselve bé-üle:

Innen Florentzia Városba belölle,

És Neápolisba renddel ki-terjede.

25. A’ hegyeken által kele Galliába,

Vitéz és Tudóssal bö Helvétzioába,

Kinek több Városi között Tigurumba,

Ugyan meg-nyomúla szép Basileába.

26. Mintegy közönséges Könyvek’ Mühelyéből.

Sok régi Paterek kelének ki-ebböl;

Irásokat ki-rázák molyból és szennyböl;

És új ábrázatra hozák a’ régiböl.

27. Köszöni ezt minden Amerbakhiusnak,

A’ Basileai fő Tipografusnak,

Nem kevésbé a’ tudós Frobeniusnak,

A’ híres Erasmus sokat ir, emezek utána

Sok ezer munkákkal botsátják világra,

Mások-is kezeket vetik e’ sajtóra,

E’ kohot melegen tartják köz haszonra.

29. E’ mesterség osztán hata Belgyiomb

Elsöben-is pedig nagy Lovániumba;

Onnan fészklét raká túl Hollándiába,

Holott reménységét állatá jobb karba.

30. Hollandus’ munkája lőn mindennél tisztáb,

Mindennek e’ munka szemét tölti inkáb,

Minden azon kapván betsesebb és drágáb.

Azólta mind feljeb nött nem pedig alább.

31. Ezek’ példájából ki ki Országában

Illyen Mühelyt emel,szomszéd Angliában,

És azontúl a’ széles Hispániában,

Meg-szerzi Lengyel-is maga birtokában.

32. Magyar-ország eben szenved még-is tsorbát,

Poson orvoslá-meg elsöben ez hibát;

Török Bálint rá szerzé Pápa’ városát,

Megmutatá ő Nagyságát Uri voltát:

33. Azon Úr ŰDebreczent-is erre rá szerzé;

Etsedi Bátori István Úr hogy érté,

Visolyba a’ Nyomtató-mühelyt viteté,

A’ Magyar Bibliát innen ki-bővité.

34. Erdély’ Országa ezt távolról nézelli;

De kedvét ez aránt senki-is nemtölti:

Reformationak de benne kezdeti,

Hogy lön, emebben-is örömét el-éri:

35: Mert Hontérus János Erdélybe érkezék,

Ki Basileában immár régen lakék,

Könyvekkel ’s Betűkkel ottö meg-töltözék;

Melly kezdetböl Erdélyi Jó gyarapodék.

36. Reformálá Brassót egész Bartzasággal,

Mühelyjét emelvén hasznos Autorokkal,

Mind a’ Görög, mind Deák nyelven valókkal,

El-tölté ez Hazát a’ Jó Tudománnyal.

37. Ezen kis Országban Skolákat-is nyitta,

Régi barbariest belölle ki-irta;

Könyveket ’s Tudományt bövön elfolytata,

És emlkezetét jó példában hagyta.

38. Szálla e’ Mesterség osztán Kolo’svárba,

Heltai Gáspárnak forgolódására:

Ott vala a’ Mühely míglen mind el-kopa;

Ki meg-újjithatná Mestere nem vala.

39. Várad’ Városába hata e’ jó osztán,

Ki eddig e’ jótól üres vala ’s pusztán;

De bezze e’ hibát kipótolá osztán,

A’ híres Szentzi Abrahám oda szálván:

40. Ez, Hollandiából szép betüket hoza,

Tellyes Könyv-nyomtató Mühelyt fel-állata;

Mellyböl sok szép haszon Nemzetünkre szálla,

Mind addig, míg Várad török kézre juta.

41. Azon mühely onnan Erdélybe bé-jöve,

Szentzi helyhezteté bátorságos helyre;

De nem sok időre Világból ki-méne:

Mester nélkül árván marada Mühelye.

42. Szebenböl magához fogadja Kolo’svár,

Kit száz esztendövel már ez elött Gáspár

Nyomtató-mühelyel ékesite; de már

Kopott fogyott mátrix, betű új mestert vár.

43. Olly Mester Erdélyben ’s itt körül nem vala;

A’ Tipografia szintén meg-hanyatla,

Mint árva, tsak fogya, kopék, nem ujúla;

Kiböl e’ Nemzetnek érkezék sok kára.

44. Látja ezt idvezült Tótfalusi Miklós

Széles Tudományú ’s elmével hathatós,

E’ mesterségben-is régen foglalatos,

Mestersége után hires, állapatos.

45. Ki e’ Mesterségnek nem tsak szinén kapott,

Hanem bellyeb mély titkaira bé-hatott,

Amsterdámban vetvén oly Fundamentomot,

Hogy az ö munkája tsudáltatnék-még ott.

46. Mindenféle nyelvben és minden formában

Betűt metszhet vala nagyobban ’s appróbban;

Ugy jár vala tudós keze az atzélban,

Mint másnak a’ könnyen engedő viaszban.

47. Már e’ Mesterségnek el-érte föb pontját

Könnyen nem-is hagyhatja-el Hollandiát,

Mert szép munkájának ott látja több hasznát,

Híresedik ’s minden kivánja munkáját.

48. Elsöben nagy Hertzeg Kosmus megtalálja,

Gazdag Hetruria Felséges nagy Ura;

Hogy minden rendbeli Betűket tsinálna,

Mellyböl lenne egy tellyes Tipographia.

49. Enged, és hozzá-fog, ’s Betűt minden pontban

Metsze mesterséggel a’ kemény atzélban,

Mellyböl Matrixot vere réz táblákra;

Florentia ma-is ditsekedik abban.

50. Innocentius-is, ki tizen-egyedik

E’ nevet viselö Pápa, igyekezik,

És minthogy mind akar, mind ki-is telhetik,

Ezen munkára Kis Miklós szólíttatik:

51. Mentül szebb Betűket készítsen számára

Melly lenne mind böven és minden formába,

Hogy az intéztetett szép Tipográphia

Ezekböl keljen-fel a’ Vaticanumba.

52. De mind ezek után, a’ mi nagyobb benne,

Betses szép  munkája Ásiára mene;

Georgia Országnak nagy fejedelme

Illy szándékkal lön, hogy új dolgot kezdene.

53. Tudniillik, állítna egy Typographiát,

Szemlélvén idegen Nemzetek példáját,

Metszené-ki az ö betűjök formáját,

Követvén született nyelvének mivóltát.

54. Kezdett szándékában igen gondolkozik:

Király Leveleit ide ’s tova viszik,

Bizonnyal igéri, ha ki találkozik,

Jutalmát el-éri; de senki nem bízik.

55. Futtyák levelei széllyel Hollándiát,

Minden-felé viszik azoknak a’ párját;

Kis Miklós meg-értvén Király’ akaratját,

Betűk metszésére meg-inditja ujját.

56. Uj dolgot próbála, de véghez-is vivé,

Idegen betűknek formájokat vévé,

Király kivánságát ditsérettel végzé;

Mellyért hírt, nag nevet, jutamát is nyeré.

58. Igy munkája után meg-növén értéke;

Mert a’ nagy helyekröl lön nagy jövedelme,

Mellyek terjedének néhány ezerekre:

Ezt mire fordítsa, azon jár elméje.

57. Tudja, hogy el-szükült a’ Magyar Biblia,

Melly szükséget nehezen pótol az Haza;

Azért keresetét szentül arra szánnya,

Hogy ki-nyomtatását annak meg-indítsa.

59. Ahoz mér hát fogni, mellyhez köz értekkel

Fogtak másszor, avagy Fejedelm költségel (így)

Meg-próbálja maga keresett pénzével,

Maga újjaival metszett betűivel.

60. Mondhatatlan nagy jót tön buzgóságában,

Isten ’s Hazájához szent indúlatjában;

A’ mi szük és drága vala, hamarjában

Böv ’s óltsóvá tévé mind a’ két hazában.

61. De e’ sem lön elég; nagy szeretetivel

Emésztetvén Isten Háza’ szerelmével,

Nem nyugszik-meg; hanem jelen lételével

Honn akar használni minden erejével.

62. Édes Hazájának mivel kormos füstje

Világosbnak tetszik, mint más Nemzet tüze,

Honnyában keserü édesb, mint más méze,

Vágyakozik haza forró szeretete.

63. Nem hajt semmit,hogy itt bajosabb élete,

És olly messze esik kezdett szerencséje,

Melly meszsze a’ földtöl fellegek teteje;

Siet, mint a madár, elhagyott fészkére.

64. Fel-tette szép kintsel (így) meg-rakni ez Hazát,

Görög, ’Sidó, Deák betűkkel Cástáját;

Ne tsudálná senki mások bóldogságát,

Holott itt is elme talál materiát.

65. De az Isten’ Uta ’s emberek szándéka

Meszsze van egymástól, azt minden szem látja;

Kis Miklós próbálja maga példájába,

Nem kell meszsze menni ’s jöni bizonyságra.

66. Tsendes parton üle ’s éle Belgyiomban,

Haza jöve, ’s esék nehéz háborúban;

Szabadságból jöve szövevényes bajban,

Életét untató nyughatatlanságban.

67. Ott már gazdagula ’s él vala kedvére,

Nem vólt világ szerint semmire szüksége:

Haza jöve, hogy itt a’ készböl költene,

És ne lenne honnan tehetne helyébe.

68. Tudós Embereknek nagy szeretetektöl

Meg-válék-ki-terjett esmeretségektöl;

Hogy élne Istennek ’s Hazájának szentöl;

Mindent félre tészen illyen szeretetböl.

69.

Illy jó szándékának nem lön tellyes vége;

Mert változó idönk szerentsétlenségbe

Boritá, bús, bajos és gondos életbe:

Igy sok változási ejték betegségbe.

70. Oda lön kezének ’s lábának ereje;

Nem lehet elmének kinos testben élte;

Oda lön intézett sok haszon-tétele:

Sok nyavalyáinak Halál lön a’ vége.

71. Sirasd Magyar Nemzet károdat ö-benne,

Zárjad-bé kintsedet Koporsóba véle,

Nints ditsekedésed ’s nem-is lehet ebbe;

Hoszszú ’s bizonytalan reménség helyette.

72. Sirassátok Skólák benne károtokat,

Tudósok illy ékesgetö tagotokat!

Nem nézi idegen szükült sorsotokat,

Nem ólcsítja, mint ez, Könyvbéli árukat.

73. Közleb, véle együt szenvedett hü Társa

Orczádat szemedböl könyved árja mossa!

Oda lön szivednek kivánatos mássa,

Kiben vólt Lelkednek méltó vidámsága.

74. Sirasd neveletlen két Árva Leánya!

Nints már reménséged; tsak egyedül abba,

Kinek ditsekedö Titulussa tartja,

Hogy ö az el-hagyott Árváknak az Atyja.

75. Magát mi illeti: siet ö a’ tzélra,

Hátra sem tekinthet oda vólt vágyása:

Melly kéz öt’ fel-fogta, bizony nem mostoha,

Nem fél változástól, olly’ jóba merült ma.

76. Sietsz boldog Lélek! de mi nem botsátunk,

Numidiából-is köveket hozatunk,

Példára azokból Oszlopot tsinálunk,

Emlékezetedre arra igyunk irunk:

77. Tótfalusi Miklós nyugoszik ez helybe;

Magyar-Ország szülte, Erdély felnevelte;

Hollándia nagy dolgokra készítette;

De, a’ mint intézte, nem adta szerentse.

78. Mondjad úton-járó, Nyugodjék-meg teste!

Búsúlt lelkének lett Isten Békesége:

Idegenségünket az Isten ne nézze;

Támaszszon Hazánknak inkább mást helyette!

*) Czíme: „Életnek könyve. Mellybe bé-iratott példás emlékezetre méltó Neve, a’ nemzetes, tiszteletes, tudós, M. Tótfalusi Kis Miklós uramnak.” Első kiadása (1702.) nem maradt fent. Második kiadása Bod Pétertől: „Erdélyi Féniks” címen 1767-ben jelent meg.

Forrás: Magyar író és könyvnyomtató a XVII. században – Írta: Dr. Dézsi Lajos – Bp., A Magyar Történelmi Társulat kiadása 1899.