Mikor a müncheni temető kapujának küszöbét átléptem, a meglepetéstől pillanatra megállottam. Azt hittem, hogy rossz helyen járok s a „Droschke” a temető helyett valamely szobrászati kiállításba vitt. Amit a művészetek hazája, München szépet, remeket márványban produkálni képes, amit talentum a pénz segélyével létrehozhat, az mind feltalálható ott. A vagyonos osztály külön temetőjéről szólok, hol nincs fakereszt, hanem csupa obeliszk, csupa márvány, mégpedig a termelésnek legnemesebb fajtája, melyet a világ márványprodukációja előállít.
A meglepetés, csodálkozás és elismerés egyszerre támadnak fel az ember lelkében, mert ami szépet, művészit és értékeset más temetőben is láthat, azt itt százszoros dimenziókban találja meg, mert az a temető nem is temető többé, hanem valóságos kiállítás.
S mikor a fényes, gránit és márványemlékes temetőt végigjártam, eszembe jutott a mi legértékesebb és legérdekesebb temetőnk, a Kerepesi úti temető, amely olyan viszonyban lehet a münchenivel, int egy három-négyszer forint jövedelemmel bíró ember a százötven-kétszázezer forint jövedelem fölött rendelkezővel. Az előbbi sem szegény, mert hiszen vannak olyan intelligens emberek is, akiknek csak ezer forint a jövedelmük, mégis az utóbbi mellett eltörpül.
De amint Hirsch báró, vagy Rotschild bankházai mellett kedvesebb nekünk, ami apánkról maradt kapu nélküli kopott falas kúriánk, úgy kedvesebb nekünk a Kerepesi temető nagyjaink ott porló csontjaival még akkor is, ha ezek közül a legértékesebb márványemlék is messze mögötte marad a müncheni gazdag temető legolcsóbb sírkövének értékétől.
A Kerepesi temető mintegy kétszáz hold területet foglal el, s benne ez idő szerint körülbelül 400 ezer halott pihen, pedig csak 1849. ápr. 1-től fogva van használatban s újabban a sírhelyek nagy ára miatt (200 frt; a legolcsóbb 100 frt) keveset temetnek bele.
A temetőbe három kapun lehet bemenni, melyek mindegyikétől lombos fákkal szegélyzett széles utak vezetnek a sírok között. Az egész temető 58 táblára oszlik, melyek újból külön megvannak számozva síronként, hogy az eltemetett halottat ebben a nagy sír-erdőben könnyen meg lehessen találni.
Az egyes táblák között keresztutak is vezetnek, úgy, hogy az egész temető egy jól rendezett s szeretettel gondozott parknak tűnik fel, ami annál könnyebben lehetséges, mert a legtöbb síron állandóan friss élő virág vagy koszorú illatozik; a lombos fák pedig s a gondozott, tisztára söpört utak csak fokozzák az illúziót.
Ez a temető igazi sírkert, mert a sírokon kívül alig emlékezteti valami az embert, a mulandóságra, a megsemmisülésre.
Főútnak az első és második kapu között levő utat tarthatjuk, azt, amelyik a Batthyányi mauzóleumhoz s azon túl vezet, már csak azért is, mert annak közepén van felállítva a minden temetőt temetővé avató nagy kereszt.
Ha ezen az úton végigmegyünk, ott találjuk mindjárt Szabóky Adolf, a matematikus piarista tanár sírját a 7-ik táblában. Körülötte van Tóth Kálmán, Jókainé – Laborfalvy Róza, Greguss Ágost, s Volkmann Róbert zeneszerző sírja. A 8-ik táblában a főút mentén fekszik Obernyik Károly színműíró (megh. 1855.) és Komócsi József († 1894.). A Batthyány mauzóleum előtt balról a 11-ik táblában vannak: Beöthy László († 1857.) Vachot Sándor († 1851.), Czakó Zsigmond († 1847.), Szerdahelyi József színész és író († 1887.), Szentpéteri Zs. († 1868.), akit Petőfi a „Tintásüveg”-ben megörökített; A B. mauzóleumtól jobbra a 20-ik táblában feküsznek Irányi Dániel, Garay János († 1853.), Nagy Ignác († 1854.) a „Hölgyfutár” szerkesztője és Kossuth Lajos († 1894.); balra a 13-ik táblában Csiky Gergely († 1891.), Kisfaludy Károly († 1830.) , Lisznyai Kálmán († 1835.), Sárossy († 1861.). A kereszten túl a 23-ik táblában Patikárus Ferkó, a híres cigányprímás († 1870.)
A második kaputól jobbra a kerítés melletti kriptában (82. sz.) Vörösmarty Mihály († 1855.), vele szemben az út balfelén Frankenburg az „Életképek” szerkesztője († 1884.) Röck Szilárd, a nagylelkű adakozó († 1888.), mellettük Arany János († 1882.)
A második kapuról a Deák mauzóleumig vezető úton nyugosznak jobbról a 13-ik táblában: Egressy Béni († 1851.), Rácz Pali († 1885.), Halmi J. a híres színész († 1883.), Győry Vilmos († 1885.), Bajza József († 1858.), a 21-ik táblában Csukási József († 1891.), Balázs Sándor († 1887.). Sírfelirata: „Fáradt volt, pihenni akart.” A 29-ik táblában a Deák-mauzóleum előtt jobbról Klapka († 1892.), Trefort Ágoston († 1888.), Erkel Ferenc († 1893.), Salamon Ferenc († 1892.)
A harmadik kapunál a fal melletti kriptában feküsznek: Szalay László (13. sz. alatt; † 1864.), Bugát Pál († 1865.) (169. sz. a.), Pákh Albert († 1767. 239. sz. a.)
Az első kaputól vezető főúttól balra az 5-ik táblában feküsznek Petőfi Sándor szülői, kiknek sírkövén ez a felírás olvasható:
A legszeretettebb atya, a legszeretettebb anya.
Vas Gereben († 1868., Bécsből 1885-ben hozták haza), Tóth Ede († 1870.), Csepregi Ferenc († 1880.), Lendvay Márton híres színész († 1875.). A 26-ik táblában nyugosznak: Bernáth Gáspár († 1873.), Szerdahelyi Kálmán († 1872.), Czuczor Gergely († 1866.) és Petőfiné Szendrey Júlia († 1868; a 10-ik sorban a 22-ik sírban.)
Az első kaputól balra a második úton balról a 4-ik táblában feküsznek: Vahot Imre († 1879. IX-sor, 7-ik sír.), Szigligeti Ede († 1878. I. sor, 3-ik sír), a 9-ik táblában Zilahy Károly († 1864.). A 17-ik táblában: Egressy Gábor († 1866, 48-ik sor, 5-ik sír), a 25-ik táblában: Petőfi Zoltán, Petőfi Sándor fia († 1870, 22 éves korában első sor 116-ik sírban.) A 41-ik táblában Nagy Imre, a kiváló színész († 1893.). A 49-ik táblában Reviczky Gyula († 1889.). A 22. sor első sírjában Paulay Ede († 1894.) Tőlük nem messze a kerítésnél levő kriptában a 266. szám alatt Toldy Ferenc (†1875.) A 290. sz. alatt Horváth Mihály történetíró († 1878.)
Íme egy séta mennyi emléket újít fel lelkünkben, mennyi veszteségről beszél! A kegyelet majdnem minden jelesünk sírja fölé állított egy-egy méltó emléket, soknak talán művészit és igazán remeket, - de legyen bár egy kődarab, vagy művészi alkotás a sír jele, szeretetünk és kegyeletünk tárgya marad épp úgy, mint a müncheni temető nagy gonddal őrzött bármely, százezreket érő síremléke.
R. K.
Forrás: Tanulók Lapja 3.évf. 45. szám, 1896. nov. 8.
