A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyekraszov 1821-1878. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyekraszov 1821-1878. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. nov. 24.

Nyikolaj Nyekraszov (1821-1877): Fogy erőm




Fogy erőm: feledékeny az elme,
hül a vér heve nap nap  után,
jön a vég, sírom árka fedez be,
mielőtt szabadulna hazám.

De bucsúzva is tudni kivánom,
hogy a nép igaz útra jutott,
hogy a földbe vetett gabonára
a jövő üde napja ragyog;

hogy a falvakon át a fülembe
csak olyan dalokat hoz a szél,
mik alatt sose csordul a földre
sem az emberi könny, sem a vér.

Ford.: Fodor András


Nyikolaj Nyekraszov (1821-1877): Ősz




Tegnap még falusi ünnep,
ma csak ínséges az ősz.
Nem fogynak a női könnyek,
már a borral sem törődsz.
Egész héten a postára
vár a igazhitü nép,
szombaton a várost járja,
tudni, látni mielébb
ki tűnt el, ki sebesült meg,
ki az, aki elesett?
Melyik kórházban feküsznek
lábadozó betegek?
Szörnyü!... Az ég boltja délben,
mint az éj, oly fekete.
Rossz a szűk kunyhóba tétlen,
nem fekhetsz a sutra se.
Bár alhatnék meleg ágyon,
telt gyomorral istenem!
De csak menni, menni vágyom,
sehol nyugtom nem lelem.
Kint a zajló utca lüktet!
S annyi sebesültet visznek,
hogy mikor a domb alatt
vagonsoruk fut robogva,
a nyögések hajnalonta
tisztán áthallatszanak.

Ford.: Fodor András


Nyikolaj Nyekraszov (1821-1877): A múzsához




Kiben a nép hugára leltem:
Múzsám, a dalt elénekeltem.
Gyere lezárni két szemem,
a nemlét álmát add nekem!

Ford: Fodor András

Nyikolaj Nyekraszov (1821-1877): Elemészti a szívet




Elemészti a szívet a bánat,
az erény bizodalma kimúl,
míg a földön a dobnak, a láncnak,
meg a bárdnak a hangja az úr.

De csodás zaju dús ragyogásod
szeretem, te arany kikelet!
Soha el nem apad kacagásod,
szabadabb vagy, akár a gyerek.
A világ csupa boldog igézet,
s csak az életet érzi a szív,
nesze hallik a fű-zizegésnek,
csevegőn folyik, árad a víz.
Fut a fürge csikó nyihaházva,
bika túrja a zsenge gyepet,
„Paraszkóvja hahó” – kiabálja
a ligetben a szőke gyerek.
Míg a völgyben, a réten, az erdőn
köröző, csivogó madarak,
csalogány dala zendül esengőn,
ricsajoznak a csókafiak.
S a darázs-zizegést, tücsökének
zsivaját, meg a békazenét,
kocsizajt, ez a tág, szabad élet
befogadja harmóniakép…

siketültem elégszer  múltba,
sok egyéb buta lárma között,
anya-természet, jövök újra
te segíts, hisz e vágyam örök:

a dühödt muzsikát sose tűrd meg,
nyugodalmat idézz helyire,
hogy örülni tanítsa szivünket
a te szépséged gyönyöre.

Ford.: Fodor András

Nyikolaj Nyekraszov (1821-1878): Bölcsődal




Aludj csöppség, míg nem árthatsz,
Csicsijja-csicsi.
Bölcsőd rezes-arcu, bágyadt
hold fénye süti.
Igaz mese fog ma téged
andalítani.
Aludj, hunyd be szemecskédet
csicsijja-csicsi.

Azt beszélik megyeszerte
s mindenki örül,
hogy atyád sok bajt keverve
vád alá kerül.
De atyád zsiványnak is nagy
nem kell félteni.
Aludj, míg becsületes vagy
csicsijja-csicsi.

Felnősz, Isten szép világa
hamar befogad.
Tollat fogsz, magadra rántva
mélyzöld frakkodat.
S szólsz: „Az igazság tanít a
törvényt védeni!”
Aludj, pályád biztosítva!
Csicsijja-csicsi.

Csinovnyik leszel te, délceg,
s lélekben galád.
utadon majd elkisérlek,
s legyintek reád.
Egy nap… és már kecsesen fog
hátad hajlani…
Aludj, míg szűz álmod alszod!
Csicsijja-csicsi.

Most szelíd vagy, mint a bárány,
majd megváltozol;
némi jó helyecske láttán
kígyóként kuszol.
Kezed hasznot, jogtalan jusst
nem hágy veszteni.
Aludj, amíg lopni nem tudsz,
csicsijja-csicsi.

Emeletes házat szerzel,
rangod gyarapul.
Leszel híres,n eves ember,
orosz nemesúr.
S tollasodsz, addig ameddig
sírod engedi…
Aludj, gyöngyöm, szép csinovnyik!
CSicsijja-csicsi.

Ford.: Fodor András

2016. dec. 19.

Nyekraszov: Otthon





Hazám földje! Látnom oly jól esik
Áldott termésedet,
Oly szép, hogy dús vetés takarja
A szántóföldeket.

Csak egy a baj: hogy szájam ízét
Mindig elvesztem itt,
Hogy a rabok által tenyésztett
Kenyér nem jól esik.

Forrás: Orosz költők – Fordította Szabó Endre – Bp. Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatala 1891.

2016. nov. 24.

Nyekraszov: A koporsó





Vén katona búsan halad,
Kis koporsó hóna alatt...
Benn' kis fia... Oh, hogy szánja
Bús könye hogy hull utána!

- De bezzeg, mig élt a gyermek,
Ugy-e: máskép beczézgetted?
„Rossz porontya! hitvány férge!
Jaj minek is születtél te!...”

Forrás: Orosz költők – Fordította Szabó Endre – Bp. Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatala 1891.

2016. okt. 23.

Nyekraszov: Úton





Unom magam. Beszélj valamit
Jamscsik* barátom énnekem,
Gyújts egy nótára, hadd mulassak
Vagy egy katona-éneken;
Vagy mondj mesét, tán megnevettetsz,
- Borravalód majd megkapod, -
Vagy beszélj arról: miket láttál?
- "Uram, magam is bús vagyok.
Megbúsított a feleségem...
Bevitték őt, mint kis leányt
Az urasághoz s ott nevelték
A kisasszonynyal egyaránt,
Irni, olvasni és himezni,
Verni a zörgő tamtamot,
Egy szóval minden úri tempót
Megtanult ő ifjonta ott.
Nem úgy öltözött, mint minálunk
Szokás: száráfánt nem viselt,
Hanem selyembe' járt s evett jó
Mézet, kását,** a mennyi kell.
Akár egy született kisasszony,
Oly csinos volt, oly szép, remek,
(Nem ám mint a paraszt leányok!)
Úgy, hogy már egy úr kérte meg,
(A kocsis, Iványcs Toropka,
Azt mondta, hogy tanár); na, jó!
Ám elmaradt a lakzi, mert hát
Úrnak paraszt mégsem való.

Férjhez vették s Pityerbe*** vitték
Az uraság kisasszonyát,
Az úr pedig a lakzin tul is
A birtokon maradt tovább,
De beteg lett s pünkösdi éjjel
Isten magához vette őt;
Szegény Grusá**** árvább maradt, mint
A milyen árva volt előbb.
Egy hónap múlva jött a vő és
Átszámolta a lelkeket,
S betekintett Grusához aztán,
Miután még dézsmát szedett.
Megsértette talán a leány őt?
Vagy nem járt tán a kedviben?
Elég az: Grusát visszaküldték
A falujába iziben.
S hej, ott az élet oly nehéz lett
Hó-arczának, finom kezének!

Bajomra én meg éppen akkor
Tizenkilenczéves valék,
S elvétették velem Grusát;***** hajh!
Mennyi sok baj jött arra még!
Ő szótalan... kaszálni nem tud,
Sem járni a tehén körül...
Nem volt rest, csak kirítt a munka
Kezéből véghetetlenül,
Ha úr-dolgára ment szegényke,
Vagy hogy ha hordott fát, vizet,
Szinte megesett rajta szívem,
De hát a jobbágy így fizet...
Nem tetszik semmi... most a kandúr
Karmolta meg lábát, mijét,
Majd megintlen a száráfánban
Nem tud mozogni semmikép;
Ha a szomszéd jön, ő kisurran,
És titokban epekedik...
Elrontotta az úri élet,
Beh jó asszony lett vón' pedig!

Valami portrét bámul egyre
S olvas valami könyveket;
Még elrontja a gyermekünk is:
Aggódtam gyakran e felett;
Tanítja írni, mossa, nyírja,
Mint egy úrfit: fésülgeti,
Megverni nem veri, de sőt még
Verni nekem sem engedi.
- De nem tartott soká. Az asszony
Halvány... sovány... szédelgve mén...
Alig eszik egy-egy kanálnyit - -
És egyszer csak meghalt szegény.
Mi baja volt? én nem gyötörtem,
Sem ok nélkül nem szidtam őt,
De még inkább meg is becsültem
A szegény, gyönge szenvedőt...
Verni sem vertem őt - kivéve
Ha részeg voltam néha-nap - -"

- Elég jamscsik, elég; egészen
Jól elhajtád unalmamat - -

(* Posta-kocsis)
(** A kása kedvencz eledele az orosz köznépnek.)
(*** Pityer = népiesen Szent-Pétervár.)
(**** Leány-név.) 
(***** A jobbágyság idejében az úr parancsolt ebben is.) 
 
Forrás: Orosz költők – Fordította Szabó Endre – Bp. Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatala 1891.