Unom magam. Beszélj valamit
Jamscsik* barátom énnekem,
Gyújts egy nótára, hadd mulassak
Vagy egy katona-éneken;
Vagy mondj mesét, tán megnevettetsz,
- Borravalód majd megkapod, -
Vagy beszélj arról: miket láttál?
- "Uram, magam is bús vagyok.
Megbúsított a feleségem...
Bevitték őt, mint kis leányt
Az urasághoz s ott nevelték
A kisasszonynyal egyaránt,
Irni, olvasni és himezni,
Verni a zörgő tamtamot,
Egy szóval minden úri tempót
Megtanult ő ifjonta ott.
Nem úgy öltözött, mint minálunk
Szokás: száráfánt nem viselt,
Hanem selyembe' járt s evett jó
Mézet, kását,** a mennyi kell.
Akár egy született kisasszony,
Oly csinos volt, oly szép, remek,
(Nem ám mint a paraszt leányok!)
Úgy, hogy már egy úr kérte meg,
(A kocsis, Iványcs Toropka,
Azt mondta, hogy tanár); na, jó!
Ám elmaradt a lakzi, mert hát
Úrnak paraszt mégsem való.
Férjhez vették s Pityerbe*** vitték
Az uraság kisasszonyát,
Az úr pedig a lakzin tul is
A birtokon maradt tovább,
De beteg lett s pünkösdi éjjel
Isten magához vette őt;
Szegény Grusá**** árvább maradt, mint
A milyen árva volt előbb.
Egy hónap múlva jött a vő és
Átszámolta a lelkeket,
S betekintett Grusához aztán,
Miután még dézsmát szedett.
Megsértette talán a leány őt?
Vagy nem járt tán a kedviben?
Elég az: Grusát visszaküldték
A falujába iziben.
S hej, ott az élet oly nehéz lett
Hó-arczának, finom kezének!
Bajomra én meg éppen akkor
Tizenkilenczéves valék,
S elvétették velem Grusát;***** hajh!
Mennyi sok baj jött arra még!
Ő szótalan... kaszálni nem tud,
Sem járni a tehén körül...
Nem volt rest, csak kirítt a munka
Kezéből véghetetlenül,
Ha úr-dolgára ment szegényke,
Vagy hogy ha hordott fát, vizet,
Szinte megesett rajta szívem,
De hát a jobbágy így fizet...
Nem tetszik semmi... most a kandúr
Karmolta meg lábát, mijét,
Majd megintlen a száráfánban
Nem tud mozogni semmikép;
Ha a szomszéd jön, ő kisurran,
És titokban epekedik...
Elrontotta az úri élet,
Beh jó asszony lett vón' pedig!
Valami portrét bámul egyre
S olvas valami könyveket;
Még elrontja a gyermekünk is:
Aggódtam gyakran e felett;
Tanítja írni, mossa, nyírja,
Mint egy úrfit: fésülgeti,
Megverni nem veri, de sőt még
Verni nekem sem engedi.
- De nem tartott soká. Az asszony
Halvány... sovány... szédelgve mén...
Alig eszik egy-egy kanálnyit - -
És egyszer csak meghalt szegény.
Mi baja volt? én nem gyötörtem,
Sem ok nélkül nem szidtam őt,
De még inkább meg is becsültem
A szegény, gyönge szenvedőt...
Verni sem vertem őt - kivéve
Ha részeg voltam néha-nap - -"
- Elég jamscsik, elég; egészen
Jól elhajtád unalmamat - -
(* Posta-kocsis)
(** A kása kedvencz eledele az orosz köznépnek.)
(*** Pityer = népiesen Szent-Pétervár.)
(**** Leány-név.)
(***** A jobbágyság idejében az úr parancsolt ebben is.)
Forrás: Orosz költők – Fordította Szabó Endre – Bp.
Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatala 1891.
