Simon István: Kis menyecske

Talpa alatt bujkál az ásó,

csiszeg-csoszog.

A fény lop arcára sugárzó

kedves mosolyt.

Bukfencet vet kezétől a föld

így délután,

mert ás még a sárga falak közt

munka után,

Meg-megáll, s odadől a laza

kapuléchez.

Trécsel velem úgy, hogy ő maga

felel, s kérdez,

csicsergi akár a pacsirta

fönt a magas

égen szállva: látod-e Pista,

itt a tavasz,

Rágcsál – fogai között száraz

kis ág hegye,

S mosolyogva beszéli, házas

három hete.

Áll meztelen karja felett a

lágy, lanyha szél.

Csoda, hogy nem lángol a deszka,

míg melle oda ér,

Közel a nyár – nézi, hogy cikáz

már a fecske.

„Ez hozta” – mutat rá a vidám

kis menyecske.

Nevet, - szavamból cselre gyanít

s mutatja, hogy

megértette: biztos valamit

célozgatok,

- Egy fecske kevés még a nyárhoz,

El-elnézem,

míg arca derűt, fényt sugároz

át a lécen,

és huncut két szemét lesütve

kap a szóra:

„Persze, ha majd kéményünkre

száll a gólya…”

Forrás: Pest Megyei Hírlap I. évf. 29. sz.  1957. június 4.

Simon István: Késő ősz

Aranyszegélyű fellegek

között szállnak a vadludak.

Alkonyul  - látni sem lehet

őket, csak hangjukat

hallani.

Nincsen már hegedűs tücsök,

csak kósza eső van, ami

csipeg-csöpög a fű között.

Ezüstös dér vagy ropogó

hóharmat lesz reggelre itt.

A vetésekre takaró,

bizony az kell, kikeletig.

A fának ködszakálla van,

meglengetik a szelek,

s így hajtogatja hasztalan,

hogy esik, szédül lefele

utolsó

ágrólszakadt levele.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 106-107. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Simon István: Hideg reggel

A ház előtt verébsereg

fürdik már a keréknyomban,

alma látszik levél helyett,

az is itt-ott földre pottyan.

Áll még kitartóan a nyárfa,

de naponként lassan sárgul

s hull az út hideg porába

levele, a szívformájú.

Nem tudom, mi történt velem,

van ebben valami kedves,

amíg nézem, önkéntelen

odanyúlok a szívemhez.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 102. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Simon István: Csicsergő

Elönti a tájat a reggel,

mint arcot a széles mosoly.

Márciusi füttyös szelekkel

karikázik az úton a por.

Bár fáink még csörgetve rázzák

fejöket a felhők után,

a hagyma kidugta csíráját,

ébred már a kis tulipán.

Kiskertjében Juliska kapál,

Szállnak a méhek a fényre.

Szól ángyom lassan itt lesz a nyár.

Csattog a szélbe köténye.

Tavasz van, a fák riogatják,

ezt hordja a testben a vér.

Márciusi friss fiatalság,

ma erődet érzi, ki él.

A szélben hogy zúg az akácfa,

veréb a gyepün csicsereg,

s ugrálva csak azt magyarázza

mit e versben megénekelek.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 89. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Simon István: Tavaszi vers

Vérlázítóan szép a tavasz ismét,

feltámadott az élet odakint.

Teljes tüzével süt a nap, és húsvét

körül rózsa nyit, hajt a rozmaring.

Tavasz, - mintha már évmilliók óta

ugyanazt ölelné szívén a kert.

Míg gyöngyvirágos földek alá sorba

egymást temetik el az emberek.

S fölébük nő a fű, a lomb, és tisztább

szenvedélytől a szerelem fakad.

Lányok sétálnak a síron mezítláb,

s mellük remeg a feszes blúz alatt.

Halál ellen az élet küldetése

a fű, virág, a szívek mámora.

Tavasz, - mintha a kínzó nagy miértre

már válasz volna egy-két ibolya.

Nem halsz meg! – súgom magamnak, míg élek,

komolyan, mintha másnak mondanám;

bár tudom, egyszer szétrágnak a férgek

a mulandóság nyirkos asztalán.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 85-86. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Simon István: Friss reggel

A gőzlő föld szaga de jóízű.

Ágaskodik a márciusi fű.

Ládájában állva a leánder

súgja: tavaszt lel, ki korán kel.

Anyám káráló, piros tyúkja

felröppen a vén kapudúcra.

Rámhull a bányából a csengés.

Olyan ez a friss nap, mint a vers, és

mennyi jó rím! A bokros ibolyák

ütik meg Mári néni mosolyát,

a motorok zaját viszont a

vágásokból csörrenő szalonka.

Bizony pirul bennem a költő,

míg nézem a lázasan dübörgő

életet. Jön a napról a sugár,

mint millió szíj, zúg, suhogva jár-

járnak a végtelen transzmissziók:

tavaszba hajtják a vén földgolyót.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 87. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.