Tóth Endre (1824-1885): Megverte azt az ur isten…

 

Megverte azt az ur isten
Mind a két kezével,
A ki mint én a kenyerét,
Rongyát, utolsó fillérét
Keresi – e k é v e l!

Havas eső, tavaszi szél,
Nyárnak forró napja;
Egymásután következnek,
Fázom és izzadok bennek -
Még sincs semmi haszna.

Hogy is volna? – a cselédem
Mind egy lábig korhely.
Rongyos mint a rászaféreg,
Szidom… majd megesz a méreg -
Legyen jobb idővel!

Meg is javul: az ökörnek
Ketté töri lábát…
S ha a nyaka közé hányok -
Idővel még többet látok:
Elcseni a párját.

Aztán az a házi lárma…
Nincs mód elpihenni!
Hasztalan van lant kezembe…
„V a s v i l l á t” – zugják fülembe -
Tessék ujat venni!…

Ha így aztán lejár az év -
Ugyan számoljunk hát:
A cselédet kifizetted…
A supereplust mind megetted…
Nincsen egy kan poltrád.

S elmondhatom, hogy van helyem,
Hová tenni kincsem:
„Hosszu sorral udvaromon
Vermem ugyan elég vagyon,
De gabonám nincsen!!!

Forrás: Remény. Szépirodalmi és művészeti folyóirat. Kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet.Eisenfels és Emigh Könyvnyomdája Pest, 1851.