Garay János (1812-1853): A költő-katona

 

Komoly napokra készül,
Csatára a  magyar;
Fegyverzörej- s dobszóra
Feszül a férfikar.

A pöröly és a vésü
Fegyverré lettenek,
A városok polgári
Puskákat töltenek.

Szántóföldét elhagyja
A békés földmives,
Ásókkal és kaszákkal
Ellenséget keres.

S én itthon énekeljek
Szerelmes éneket,
Mig népem a hazáért
Hős harczra elsiet?

Nem koldúsbot kezemben
A hárfa, míg birom;
Fegyverré idomítja
Szintugy az én karom.

Útközben hős apákról
Zengek rajt hősi dalt;
A harczmezőre érve,
Egy lelkes riadalt!

S ha elkapott a szent láng
Lelkünk, szivünk dobog,
Szabadság és hazáért
Hő vérünk felbuzog:

Ha folyni kell a vérnek,
Enyém is vér leend;
A lant szabad zengője
Rablánczot nem türend.

Mint Lél apánk, kürtével,
Lantommal harczolok,
Mig veletek vagy győzök,
Vagy veletek halok.

Forrás: Nemzetőr. Kiadja Vahot Imre. 1. szám. Budapest, Julius 5. 1848.