Vörösmarty Mihály (1800-1855): Emléklapra

Sötét eszmék boritják eszemet,
Szívemen istenkáromlás lakik;
Kivánságom, vesszen ki a világ,
S e földi nép a legvégső fajig.

Mi a világ oh mit érhet nekem?
Elkárhozott lélekkel hasztalan
Kiáltozom be a nagy végtelent!
Miért én éltem, az már dulva van

Ily férfitól nemes hölgy mit kivánsz
Emléklapodra? Inkább adj nekem
Hitet, sejtelmet, egy reménysugárt,
Hogy el nem vész, hogy él még nemzetem.

Koldulni járnék ily remény s hitért,
Megvenném azt velőm és véremen!
Imádkozzál, tán meghallgatol,
Csak ez segíthet ily vert emberen.

Forrás: Remény. Zsebkönyv az 1858. évre. Szerkeszti Vachott Sándorné. Pest. Kiadja Pfeifer Ferdinánd. 1858.