Szathmári Pál (1824-1852): A nap aranyozott bérczek mögé halad…

 
A nap aranyozott bérczek mögé halad…
Ülök elmerülve szomorufüz alatt;
Hej! A szomorufüz nagyon kedves nekem,
Árnyába naponta
Árnyába napona azért heveredem.

Gondolkodom itt a mulandóság felett,
S titokteljes érzés szállja meg szivemet.
Hol a fájdalom s búbánat ismeretlen:
A merengés szárnyán
A merengés szárnyán oda repül lelkem.

Nagyon nagyon sokat szenvedett e sziv már,
S a jó isten tudja, hol lesz még a határ!…
Szomorufüz! Lengvén a sirok fölébe:
Te vagy életemnek -
Te vagy életemnek egyedüli képe!

Hogyha van regéje titkos életednek,
Belé kebelemnek bánatát is írd meg…
Ha ágadból egy kéz furulyáját vágja:
Szomorubban szól majd -
Szomrubban szól majd legalább nótája.

Forrás: Remény. Szépirodalmi és művészeti folyóirat. Kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Eisenfels és Emigh Könyvnyomdája Pest, 1851.