Vachot Sándor (1818-1861): Atyadalok

 

I.
Ha te mosolyogsz reám,
Ragyogóm, kis babám,
Én, ki sötét vagyok,
Szinte megvirradok.

II.
Szárnya örömimnek,
Repeső gyermekem!
Veled kél fel ujra,
Veled száll énekem.

Az álom is felszáll
És hárman röpültök:
Mig te és az álom
Össze nem vegyültök.

Ekkor a kis ének
Alvó-helyed körül,
Mint fáradt madárka,
Szinte elcsöndesül.

III.
Hogyha mindazt tudnád,
Mit szülőid tudnak:
Nem lennél okosabb,
Boldogtalanabb csak.

IV.
Mitől lenne elméd
Mély- és világossá?
Teljes életedre
Mitől lennél jóvá?

Ha szótól, ha daltól:
Szólok, énekelek.
Ha pedig példától:
Példát is nevezek.

Megnevezem… de hajh
Őt nem nevezhetem!
Hasztalanul esdi
Vissza őt nemzetem.

Ki oly dicső vala
Nagy Magyarországban
Ho a derék férfi?
Őrültek házában!

V.
Azonban, kis fiam,
A magyar hazának
Számos jó embere
Maradt fen példának.

Ha az Isten megtart,
S nagyra nőlsz idővel,
Kivánom, kis fiam,
Érd fel őket fővel!

Forrás: Remény. Szépirodalmi és művészeti folyóirat. Kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Eisenfels és Emigh Könyvnyomdája Pest, 1851.