Mikes Margit (1897-1976): Hajnal

Madarak,

csattogó madarak,

fény rezdül,

közeleg fönn a nap,

hajnallik,

nézek a világra,

a világ

kétféle arcára,

egyiken

fölpirul már a fény,

másikon

sötétlik még az éj,

feketén lobogja: nincs remény.

Nézek a

derengő égboltra,

változik színesre, pirosra,

alszik az

erdő, a hegy, liget,

nem látja,

hogy a fény hogy siet,

csönd van még,

alszik a messzi völgy,

a bokor,

az ág, a vak göröngy,

alszik a

lélek is, mint a föld.

De kél a

madarak serege,

a csíz,

a fürj és a cinege,

a rigó

kurjongat: élni jó,

kibuggyan

a szív, az áradó!

Pitypalaty,

sercen az

új mag a föld alatt,

köszöntünk,

üdvözlünk drága nap!

Fönn van és

fütyül a sok madár,

ébred a

sötétség, éji táj,

oszlik az

álom a szíveken,

dobban az

élet, a szerelem,

rózsa, meg

tüske az utakon,

édes és

keserű lesz nagyon,

de élet,

új élet, új napon!

Forrás: Válasz 2. évf. 12. sz. 1935.

Jékely Zoltán (1913-1982): Gyermekek esti imája

Anyuska, vajjon hol maradt a macskánk,

Szegény, miért nem jöhetett haza?

Észre se ettük, úgy szakadt ránk

ez a bozontos, korom éjszaka.

Vajjon be vannak zárva a galambok?

Félek, ma éjjel rájuk tör a Rém.

Ha, ha! fütyülnek a hegy tetején

a diákok, akiket a labancok

régen, Miriszlónál lekaszaboltak.

Ha, ha! vonyít régi házunk előtt

a Nagykutya, mit a pásztor lelőtt,

mert éjfélkor megugatta a holdat.

Anyuska, ma vigyázz, ne nézz tükörbe,

ha az idő már éjfél fele jár,

kiszök belőle egy gyöngyház halál,

ölbe kap, megcsíp s visz a földbe,

hiába kérlelnénk őt, hogy halasszon.

S mi történne azután énvelem

ezen a denevéres éjjelen?

Jaj, indul már értem a Néma Asszony,

hogy elcipeljen ronda putrijába

s lefürészelje ott a nyelvemet,

hogy sose szólithassam nevedet

s ruháimat ráadja vak fiára.

S mi lesz, ha jön, kit kővel hajigáltam,

mi lesz, ha jön a félkarú cigány?

Lobog hátán a rossz rongykacagány,

melynek üres félujját megcibáltam.

Jön, jön, rámtérdel s karom kicsavarja,

nem lesz többé enyém az én kezem,

kutyahullák közt, sintértelepen

a húst lemarják róla majd a varjak.

S jön a nagy gyík, melynek a kert tövében

szőlőkaróval farkát leütöttem;

jönnek, jönnek a gyíkok feldühödten

s utolsó cseppig kiszívják a vérem.

Jönnek, jönnek, elevenek és holtak,

hogy megfizessék nappalom miatt.

Anyuska, védd meg tőlük a fiad,

a kicsilámpát ma nehogy eloltsad!

Forrás: Válasz 2. évf. 12. sz. 1935.

Jékely Zoltán (1913-1982): Macskával a hold alatt

Miért kurrogsz? Talán valaki jár itt?

hiuz füled mit hall s holdas szemed

mit lát? Talán horpad a kerti pázsit,

mert valaki most rajta lépeget?

A kerti szék ropog. Tán beleül?

Alatta a kavics recseg, zörög.

Ki az, ki az? mért rí úgy a tücsök?

Tán ő is látja és most így örül?

Csak jönne már s kék ködcafat közül

meredne rám két volt szem holdas odva,

szemközt néznék én vele emberül

és szólongatnám megmámorosodva:

Ki vagy? ki vagy? Nagymama? Nagytata?

Honnan? Hová? De jó, de jó!

És ő csak nézne és bólintana

s eltünne, mint egy ködjáró hajó.

Forrás: Válasz 2. évf. 12. sz. 1935.

Szabó Lőrinc (1900-1957): Reggeli

Reggelizünk a ragyogó verandán.

A napfény aranya oly sűrű, vastag,

hogy szinte kenyérre lehetne kenni

a mézzel együtt, a havasi mézzel,

amely sárgán és tömören ragyog

a másik ragyogásban… Belenyúlok:

milyen gyönyörű!... Élő, villogó tűz

csurog a késről, ily illatosan s úgy

szikrázva, hogy minden cseppjében együtt

izzik a nyár és az egész hegyoldal

minden lángverte rétje és virága –

és mikor aztán beleharapok

a friss kenyérbe s a rácsurgatott

ehető tűzbe, édes ragyogásba,

minden falat úgy tündöklik a számban,

mintha magát az arany napot enném.

Forrás: Válasz 2. évf. 12. sz. 1935.