Hőskora visszahajlik messzire:
patkányokkal kelt vak viadalokra.
Most heverészik szétzüllött híre
almán, s ha lép is: vénen s már halódva.
A bőre koppadással van tele,
talán rüh fosztogatta rajt a szőrt.
sokszor néztem farkas-szemet vele:
homály szorítja pillantása zöld
fényét. Nyugodtan nyujtózhat: örök
ellene, a kutya se köt beléje.
Madarak ívelnek feje fölött:
erre se rebben. Elapadt a vére?
De néha , látom én, hogy veti fel
horkanva fejét benn egy rég halott
tigris-ős, melyet testében cipel
s talpon terem, nem vár, nem andalog –
Megugrik: fenn áll meg egy oszlopon,
magasba dermed, mint egy büszke kő-jel
és rútságát ledobva, csillogón
fordul szembe az elzúgó idővel!
Forrás: Válasz 2. évf. 10. sz. 1935.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése