- Emlékeimből –
Alighogy
feljöttem Pestre, első és legmelegebb kívánságom volt látni Jókait. Az ő költői
vénájának emlőin nőttünk fel mi fiatalok, a Fehér Rózsa, a Magyar nábob, a
Kárpáthy Zoltán, a Török világ Magyarországon voltak vezetőink a költészet
országában. Azok termékenyítették meg fantáziánkat, s aki valami szépet gondolt
és írt, mind abban a szent hitben írta és gondolta, hogy ő most a Jókai szent
nyomdokain halad. Látnom kellett azt az embert, a költészet forrását, a Petőfi
barátját, azt a nagy poétát, aki már akkor az ország jótevője volt. Ő
vigasztalta az ötvenes évek búsuló magyarságát, ő élesztette reményünket, ő
öntött új hitet belénk. Látnom kellett a prófétát.
Első
kísérletem e nemben balul ütött ki. Elgyalogoltam a Stáció utca végére, ahol az
ő kúriája állott. Hosszú földszintes sárga ház, a Kálvária tér szomszédsásában.
Milyen más volt akkor Pest, mint ma?!
Se
villanyos, se lóvasút… Mindössze a Ludovieumtól az osztrák államvasútig – (ma
nyugati pályaudvar) – zökögött egy csilingelő lovakkal vontatott szekér. Később
aztán elterjedt a Városligetig. Eladdig a Harmincad utcától vagy a Két
pisztolytól zörögtek kifelé a Király utcán a tízüléses omnibuszok. Keserves
alkalmatosságok valának. Igaz, hogy jobb híjában erre voltunk szorulva – sőt
Deák Ferenc nem egyszer ült bennük, levegőre vágyakozván -, szemben ültem vele
akárhányszor -, de azért csak silány alkalmatosság volt biz’ az omnibusz,
melynek a kocsis-ülése mögé rozsdás pléh-lapra keresztben álló két pisztoly
volt festve. Így a Jókai házához gyalog kellett kimennem. De hová ki nem
gyalogoltam volna én, csakhogy Jókait lássam?
De nem
láthattam. Bekukucskáltam a kapun – félig nyitva volt -, de azt mondták, hogy a
tekintetes úr nincs otthon. Csak dél felé jön haza, ha jön, mert alkalmasint a
városban van. Ott pedig neki sok volt a dolga, mert ha hetenkint egyszer
nekidurálta magát a városnak, akkor nagy sort járt végig, az Athenaeumtól a
Ráth Mór boltjáig, vagy valamelyik barátjához. Ilyen kirándulás nap volt a mai
is, amelyen én Jókait kerestem. Visszaballagtam tehát hosszú orral. Elmentem
azonban máskor is. Akkor szerencsésebb voltam. Tudniillik odaplántálván magamat
a kapu mellé, lestem annak nyílását. Nyílott is, tágra, kétszárnyra és
kigördült rajta a Jókai kocsija. Ment a Svábhegyre.