Dáncsi András

Nem arról hajnallik, amerről hajnallott:

Magam sorsa felől szomorú hírt hallok.

Szerencsétlen sorsa én szegény fejemnek.

Árad napról napra bánatja szívemnek.

Szeredai bírák huszonnégyen vannak,

Mind a huszonnégyen rólam törvényt szabnak.

A huszonötödik írja a levelet,

Egy szép barna kislány diktálja nevemet.

Ne diktáld nevemet, az Istenre kérlek,

Az Istenre kérlek, hagyd meg életemet.

Szegény Dáncsi András szerette a táncot,

De most mindenfelől zergeti a láncot.

Szeredai törvény nagy fogháza alatt

Sok jó édes anya sűrű könnyet hullat.

Ne sírj, anyám, ne sírj: ennek így kell lenni,

Minden nemzetségből egynek rab kell lenni.

Rab vagyok, rab vagyok, rabláncot hordozok,

Rabláncot hordozok, szabadulást várok,

Szállj le, páva, szállj le fogházam falára,

A szegény raboknak szabadulására.

(Backamadaras)

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 52. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.