Istenem, mi lelt engemet,
Járok, s nem lelem helyemet,
Erdőt, mezőt összejártam,
Egy igazra nem találtam.
Egy hamissal találkoztam,
Azzal összebarátkoztam,
Addig, addig barátkoztam,
Míg fejemre bút hajtottam.
Komor fölöttem az ég is,
Elhagyott a reménység is.
A nap is gyászt vont magára,
Nem süt rám piros sugára.
Bús életem, bánat napom,
Fekete gyász alatt lakom.
Fekete gyász, fehér üröm,
Nekem a bánat nem öröm.
Olyan bú van a szívemen,
Kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyrét hajlott volna,
Szívem kettéhasadt volna.
Feljő a nap, el is halad,
Búban talált, s abban is hagy.
Bús anyámnak bús gyermeke,
Én voltam annak egyike.
Úgy elmegyek arra helyre,
Honnat madár se jön erre,
Fészket rakok a sűrűbe,
Bánatfának tetejibe.
(Székelyföld)
Forrás: Versekben
tündöklő Erdély 67. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum
Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése