„Nem szoktam, nem szoktam
Hajnalba felkelni,
Piros hajnal előtt
Véres ruhát mosni.
Könnyemmel áztatni,
Jajszóval súlykolni,
Könnyemmel áztatni,
Jajszóval súlykolni.
Eleget könyörgék
Apámnak s anyámnak,
Hogy ne adjon engem
Nagy híres tolvajnak.
A nagy híres tolvaj
Most es oda vagyon
Keresztút-állani,
Embert megfosztani,
Egy pénzért, kettőért
Lelkit elveszteni…”
A nagy híres tolvaj
Az ajtón hallgatja,
Hogy a felesége
Magát siratgatja.
„Asszony feleségem,
Nyisd ki az ajtódat!”
„Nyitva van, nyitva van,
Édes jámbor uram!”
„Mért sírtál, mért sírtál,
Édes feleségem?”
„Nem sírtam, nem
sírtam,
Édes jámbor uram!
A konyhán forgódtam,
Cserefát égettem;
Cserefának füstje
Húzta ki a könnyem.”
„Mért sírtál, mért sírtál,
Édes feleségem?
Hónap álló-délbe
Fejedet vétetem!”
Fut hátra az asszony,
Kiáltja a szógát:
„Jánoskám, Jánoskám,
Nagyhajú Jánoskám!
Készítsd a hintómat,
Fogd bé hat lovamat,
Hónap álló délbe
Vígy fejvevő helyre!
Mikor fejem veszik,
Mosd meg ürmös borba,
Édes ürmös borba,
Takard gyenge gyócsba!
Tedd fel a hintómba,
Vidd bé Móduvába,
Apámnak s anyámnak
Tedd az asztalára.
Hogy egész Móduva
Vegyen példát róla,
Senki a leányát
Tolvajnak ne adja!
Forrás: Versekben
tündöklő Erdély 36-37. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum
Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése