Mákvirágok –pirosban, fehérben
illegetik magukat a szélben
Arrafelé kószál pillantásom,
de nem ám, hogy mákvirágot lásson.
Piros lángként lobogó szoknyában
szép menyecske hajladoz a mákban.
Rajta legel a szemem csikóként –
Hej, micsoda idomok, te jó ég!
Oh, nem olyan mézeskalács fajta.
Semmi ennivaló nincsen fajta.
Nincs cukorból, de a látásátul
legénykarom ölelésre rándul.
Azt se kérdve, hogy mi lesz a napszám
Istenemre, hétszám’ simogatnám.
Sorra verném minden porcikáját,
lángpirosra csókolnám a száját.
De csak állok rögbarnán a nyárban.
Ruháimat szerteszét dobáltam.
Pedig nem a ruha hevit engem:
három pokol tüze lobog bennem.
Húsz ördögként füt húsz hetyke évem,
s nincs lány, nincs asszony, ki velem égjen.
Nincs csobogó víz nyugtatásomra –
Elégek, mint Mózes csipkebokra.
Forrás: Irodalmi Szemle
– A Szlovákiai Írók Szövetségének irodalmi folyóirata 1958. 1. sz.
