2016. okt. 23.

Nyekraszov: Úton





Unom magam. Beszélj valamit
Jamscsik* barátom énnekem,
Gyújts egy nótára, hadd mulassak
Vagy egy katona-éneken;
Vagy mondj mesét, tán megnevettetsz,
- Borravalód majd megkapod, -
Vagy beszélj arról: miket láttál?
- "Uram, magam is bús vagyok.
Megbúsított a feleségem...
Bevitték őt, mint kis leányt
Az urasághoz s ott nevelték
A kisasszonynyal egyaránt,
Irni, olvasni és himezni,
Verni a zörgő tamtamot,
Egy szóval minden úri tempót
Megtanult ő ifjonta ott.
Nem úgy öltözött, mint minálunk
Szokás: száráfánt nem viselt,
Hanem selyembe' járt s evett jó
Mézet, kását,** a mennyi kell.
Akár egy született kisasszony,
Oly csinos volt, oly szép, remek,
(Nem ám mint a paraszt leányok!)
Úgy, hogy már egy úr kérte meg,
(A kocsis, Iványcs Toropka,
Azt mondta, hogy tanár); na, jó!
Ám elmaradt a lakzi, mert hát
Úrnak paraszt mégsem való.

Férjhez vették s Pityerbe*** vitték
Az uraság kisasszonyát,
Az úr pedig a lakzin tul is
A birtokon maradt tovább,
De beteg lett s pünkösdi éjjel
Isten magához vette őt;
Szegény Grusá**** árvább maradt, mint
A milyen árva volt előbb.
Egy hónap múlva jött a vő és
Átszámolta a lelkeket,
S betekintett Grusához aztán,
Miután még dézsmát szedett.
Megsértette talán a leány őt?
Vagy nem járt tán a kedviben?
Elég az: Grusát visszaküldték
A falujába iziben.
S hej, ott az élet oly nehéz lett
Hó-arczának, finom kezének!

Bajomra én meg éppen akkor
Tizenkilenczéves valék,
S elvétették velem Grusát;***** hajh!
Mennyi sok baj jött arra még!
Ő szótalan... kaszálni nem tud,
Sem járni a tehén körül...
Nem volt rest, csak kirítt a munka
Kezéből véghetetlenül,
Ha úr-dolgára ment szegényke,
Vagy hogy ha hordott fát, vizet,
Szinte megesett rajta szívem,
De hát a jobbágy így fizet...
Nem tetszik semmi... most a kandúr
Karmolta meg lábát, mijét,
Majd megintlen a száráfánban
Nem tud mozogni semmikép;
Ha a szomszéd jön, ő kisurran,
És titokban epekedik...
Elrontotta az úri élet,
Beh jó asszony lett vón' pedig!

Valami portrét bámul egyre
S olvas valami könyveket;
Még elrontja a gyermekünk is:
Aggódtam gyakran e felett;
Tanítja írni, mossa, nyírja,
Mint egy úrfit: fésülgeti,
Megverni nem veri, de sőt még
Verni nekem sem engedi.
- De nem tartott soká. Az asszony
Halvány... sovány... szédelgve mén...
Alig eszik egy-egy kanálnyit - -
És egyszer csak meghalt szegény.
Mi baja volt? én nem gyötörtem,
Sem ok nélkül nem szidtam őt,
De még inkább meg is becsültem
A szegény, gyönge szenvedőt...
Verni sem vertem őt - kivéve
Ha részeg voltam néha-nap - -"

- Elég jamscsik, elég; egészen
Jól elhajtád unalmamat - -

(* Posta-kocsis)
(** A kása kedvencz eledele az orosz köznépnek.)
(*** Pityer = népiesen Szent-Pétervár.)
(**** Leány-név.) 
(***** A jobbágyság idejében az úr parancsolt ebben is.) 
 
Forrás: Orosz költők – Fordította Szabó Endre – Bp. Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatala 1891.

Tolsztoj: A farkasok







- Népies ballada -

Mikor este a falun
Elhallgat a nóta,
És fehér köd száll le a
Faluvégi tóra,
Az erdőből farkasok
Kullognak ki... Hát azok
Mit akarnak? Préda után mennek.

Hét farkas jön - s legelől a
Nyolczadik, - az ordas,
Furcsán kullog azután
Legvégül egy borzas,
Ez hát a kilenczedik,
Sántikálva jár pedig
Ez az egy és bandukolva czammog.

Semmitől sem félnek ők,
Akármerre járnak,
Láttukra elnémul a
Szája a kutyáknak,
A parasztok hamarost
Imádságba fognak, - oszt'
Szorgalmasan hányják a keresztet.

A farkasok legelébb
A templomhoz mennek,
Aztán a pap udvarán
Járnak, tekeregnek,
Majd a csapszék ablakán
Befülelnek: hogyha tán
Szidalmakat hallhatnának onnan.

Foguk éles mint a tű,
Lángja van szemöknek - -
Harminczhárom kartácsot
Bak-sertével tölts meg
S lőjj közéjük - s elesik
Rá az első, majd pedig
Ő utána nyomba' valamennyi.

S mikor a nép reggeli
Kakas-szóra ébred,
Éppen kilencz vén asszony
Fekszik ottan, nézzed:
Az ordas van legelül,
S a társa is ott terül
Utolsónak... Oh Urunk, ne hagyj el!...

Forrás: Orosz költők – Fordította Szabó Endre – Bp. Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatala 1891.

Puskin: Grúzia halmain





Grúzia halmain éji homály terül
Az Aragva* zúgva hömpölyg lefele;
Bús is vagyok, nem is, - búmba fény is derül,
Mert az én bánatom véled van tele:

Véled, csak tevéled! Csöndes magányomban
Nem zavar, nem kínoz engem semmi sem,
S szívem újra szeret, újra lángra lobban,
Oh mert nem szeretni nem tud a szivem.

(* Folyó neve) 
Forrás: Orosz költők – Fordította Szabó Endre – Bp. Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatala 1891.