A következő címkéjű bejegyzések mutatása: román irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: román irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. ápr. 27.

Nichifor Crainic (1889-1972): A szülőföld rónái




Ti végtelen lapályok a nyári égnek alján,
mely fényével belengi a békés rónaságot,
gyermekoromnak mákja itt bimbózott ki tarkán,
s a távozó idővel pirossa elvirágzott.

Hullámai a siknak a messze térbe tünnek,
békén terül a szántók áldásthozó nyugalma,
villózó napsugárban pihegve felmerülnek
a fényes pára-mélybe meg ujra belehalva.

És a folyók, míg ott fenn fürgén alászökellni
tajtékozó merészek a nagy hegyeknek ormán,
itt szembeszállni vélük sikon nincs szikla semmi,
aléltan hömpölyögnek, elszenderedve lomhán.

Kábitva szálla  földre a béna dél aszálya,
fehér tarlóra ráül a fáradt nyári béke,
ernyesztő, óriási leplet takar reája,
lehúzva öntudatlan, határtalan ködébe.

Nehéz szekérbe fogva, országutak porában
termést hordván az ökrök szelíden mendegélnek,
dal zeng, gyermekkoromban igy szárnyalt hajdanában
a levegő tüzében felolvadt nyári ének.

Nagyok, mint végtelenség, melyből csodátok serken,
ti széles rónaságok, ti édesek, mint álom,
folyókkal és delekkel füztétek össze lelkem,
amelyben mit tükörben értelmetek csodálom

Bennem nem háborúznak viharzó szenvedélyek,
érzelmeim dagályát nem háboritja örvény,
folyóitok módjára jó békességben élek
a két partot magamban szeliden átölelvén.

S lelkemben vágyak élnek, a messzeség csodáit
kigyujtva bennem égőn, a fényes térbe szállok,
s kimondhatatlan ábránd a végtelenbe csábit,
oly bűvös, mint az égen tündöklő délibábok.

Ford.: Kádár Imre

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 296. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. dec. 29.

2019. dec. 25.

Mihai Eminescu (1850-1889): Ősz




A kék szőlőhegy télre vár,
A fecske is megy délre már,
Búcsúdalát a szél viszi:
Dé-cse-nu-vi, dé-cse-nu-vi.

A nevedet kiáltom én,
A két karom kitárom én,
Mert bánat érintette meg
A szívemet, a szívemet.

Nemrég a föld még pompa volt,
Kezünk egymásba fonva volt,
Bolyongtunk az arany napon,
Szép angyalom, szép angyalom.

A földnek van sok lánya még,
Szemüknek van vad lángja még,
De szemeidnek mély egén
Kéklőbb a fény, kéklőbb a fény.

Voltál simító, drága kéz,
Gondserlegekbe’ sárga méz,
Szebb vagy, mint láng a csillagon.
Én csillagom, én csillagom.

Úgy várok rád, mióta, mondd,
És hull-hull a diófalomb.
A bércre száll a véres ősz,
Hát mért nem jössz, hát mért nem jössz?

Ford.: Zeley Ferenc
Forrás: Tiszatáj I. évf. 6-7. szám 1947. aug.-szept.

Tudor Arghezi (1880-1967): Tavasz




Vad, bronzvállán felhőkig húzza már
Barázdáját. Nagy kőszobor a mása.
Nyomában leng majd szőke búzaszál,
A boldog nyárnak harsány robbanása.

Csírák robbannak. Jön az árpa, zab,
Embernek és állatnak édes étel,
Viharok nékik már nem ártanak,
Minden szem él, a földben egy se vész el.

Az eke, hogy a nap kévéje szétdűl,
Munkába lendül s megy mindig tovább.
Amíg a hold a tájba beleszédül
S széthinti acélkemény bíborát.

Az égre borulnak föl mind a fák,
Az alkony sóhajt minden falevélben,
Szél dudorássza a fonók dalát
S az éj ring szerteszét fekete vérben.

Nagy csönd lesz, mint a világ reggelén,
A szántáson az Isten árnya szálldos,
Már látom kék angyalsereggel én
a barmok szarvára, hogy koronát hoz.

Ford.: Zeley Ferenc
Forrás: Tiszatáj I. évf. 6-7. szám 1947. aug.-szept.

Ovid Densusianu (1873-1938): A dombnál




A dombnál, hol az út
Két kart kitárva nyújt,
Három kocsis beszél
Amig pipára gyújt.

Az egyik szól s keze
Szomorúan legyint:
„A városban komám
Becsaptak hej, megint.”

A másik is beszél:
„Holt anyjának fenyőt
Lopott a gyermek és
A csősz lelőtte őt.”

A harmadik pedig:
„A barmaimat, ó,
Az ügyvéd mondta, hogy
Elviszi az adó.”

Mozdul három szekér.
Oly nehéz, mint a kő, s
Rongyos ködökbe vész
Három paraszti hős.

Ford.: Zeley Ferenc
Forrás: Tiszatáj I. évf. 6-7. szám 1947. aug.-szept.