Vojtkó Pál: „Jobb néktek így”

- Gerok -

 

Ján. 16, 7.

 

„Jobb néktek így, hogy immár elmegyek”,

Bár szívetek sajog, vérzik e szóra.

Ám fájdalom bölcsője az örömnek

S enyészet az öröklét hordozója,

Virág fakad a sírhalom tövében.

Érettetek s még sokakért foly vérem,

Jobb néktek így!...

 

Jobb néktek így! Nem ismertek ti még,

Nem lélekben, csak múló porhüvelyben ;

Ím lássátok a megtisztult Igét,

Mi salak volt – a test, eztán pihenjen.

A lelket egykor rátok majd kiontom,

Hogy kebletekben égi láng lobogjon,

Jobb néktek így!...

 

Jobb néktek így! Míg féltve őrzi anyja,

Nem oly merész, nem oly erős a gyermek,

De künn a síkon önmagára hagyva

Tanul szemébe nézni fergetegnek.

Keblét viharra, vészre bátran tárva –

Ott születik a hős a bősz csatákba’…

Jobb néktek így!...

 

Jobb néktek így! Bár most nem értitek,

Hisz könyben úszik szemetek pillája.

Ám lesz idő, igen, megéritek,

Hogy tisztán láttok napba, éjszakába.

A hívőké az élet koronája,

Higyjétek hát – a szó akárhogy fájna:

Jobb néktek így!...

 

Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.

Vargha László: Az Úr lábainál

Zúg az élet sebes árja,

Örvény után örvényt hányva;

S dob magasra, dob a mélyre,

- Erőm gyengül évről-évre.

 

Reszkető szavakkal kérdem:

Ki véd, ki őriz meg éngem!?

Gátat a haboknak ki vet?

Ki ad reményt, ki ad hitet?

 

… A tajtékzó habok fölött,

Bősz vihar s hullámok között

Jár egy alak; óh ismerem:

… Rabbuni! Édes Mesterem!

 

Te vagy az, Te, Isten-ember!

Kit ural a menny, föld, tenger;

Ki ha intesz: csend, béke lész,

Elsimul a hullám, a vész.

 

Hozzád megyek, légy óh velem,

Én Megtartóm, én Góelem!

A vész között Hozzád futok,

S lábaidnál leborulok.

 

Hozzád, ha kétely, bűn emészt,

S a Lélek tisztulásra készt;

Bűnöm, terhem, ezer bajom,

Mind, mind lábaidhoz rakom.

 

S Te biztatva, Te áldva szólsz,

Irgalommal felém hajolsz;

Isteni szód eget kinál…

Hadd zokogjak lábaidnál!

Hadd zokogjak, vezekeljek;

Tedd fejemre áldó kezed!

 

Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.

Székács József: Jákób kútjánál

A földi szomjúságot oltani

A nő Jákób ős kútjához megyen;

„Oh, hol fog, ha van, oly víz omlani,

Mely belső szomjam enyhítő legyen?

Ha volna forrás, mely titkos vizével

E belgyötrelmet örökre oltaná el,

Nem e kúthoz járnék meríteni,

Ott fognám én szomjan enyhíteni!”

 

Jákób kútjánál vándorember ül,

Ki a nőnek ilyen forrást igér

S ez, hogy ne szomjúzzék s szünetlenül

Ne fáradjon, ily forrást esdre kér:

„Adok”: mond az, „de hívd el férjedet!”

„Nincs”, mond a nő. – „Én látom szivedet.

Öt férjed volt s ki most férjed, vele

Szövetséged nem istenként kele.”

 

Ott áll a nő, oly némán, mint a kő,

Szivében bámulat van s rettegés;

A szózat, a nagy vétket felfedő,

Keresztüljárja, mint kétélű kés;

S a porba nagy fájdalmától omolva

Szól, a vándornak, de üdvem szomja vagy,

Uram oltsd el, mert te próféta vagy!

 

Garizim és Sion a két halom,

Hol Istenét imádja Izráel,

Melyiktől jő bocsánat, ótalom,

Melyikhez fussak bűnöm terhivel?

Imádandó az irgalomnak atyját,

Hol mutassa bé lányod áldozatját?

Az üdv forrása melyiken fakad,

Enyhet lelkemnek vajjon melyik ad?”

 

És Jézus Krisztus, a próféta szól:

„Asszony! a rég várt óra megjelent!

Hogy annak, a kinek parancsitól

Alatt a földön és az égbe’ fent

Minden függ, nem lesz többé tisztelése

Helynek s időnek tévelygő lesése

S nem lesz mennyben imára hallgatás,

Mely küláldozat s ajakjártatás.

 

„Az Isten Lélek s a ki tiszteli,

Lélekben és igazságban tegye:

Lélekben, mert csak a lélekteli

Imádónak int a Lélek kegye;

S igazságban, hogy buzgalmát bezárva,

Míg földi pálya áll előtte tárva,

Imája légyen lelke ihlete

S imádás légyen teljes élete!”

 

A nőt többé a föld kietlenén

Ma a vándor hiában kémleli,

De a prófétát Isten jobbfelén

Imádó lelke most is felleli;

Fel út, fel szózatát a szentírásban –

Hited- s éltednek nincs alapja másban –

Azon forrásból, mely innét omol,

Meríts – s örökké nem szomjúhozol!

 

Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.

Porkoláb Gyula: A naini ifjú

Luk. VII. 11-26.

 

Halott van Nainban, temetnek, temetnek,

Se vége, se hossza a gyászos menetnek.

Mindenegyik arczon redőt vont a bánat,

Fölzokog a jaj, mi a seb nyomán támad:

„Jehova, Jehova, Izráel királya,

Miért mérsz ily csapást egy szegény anyára!”

 

Szegény özvegy-asszony kiséri a holtat,

Súlyos a teher rajt’, nem bírja, leroskad,

Hang se kél ajakán, köny se ül szemében,

Csak szive jajdul föl némán, keservében:

„Jehova, Jehova, Izráel királya,

Miért mérsz ily csapást, egy özvegy anyára!”

 

Viszik a koporsót, temetnek, temetnek,

Se vége, se hossza a gyászos menetnek.

De íme mi történt?... egyszerre megállnak…

Ki állja el útját a gyászos anyának?!

Ki más, mint az élet hatalmas királya;

Jehova lenézett a gyászos anyára.

 

Odalép a holthoz, megilleti kézzel,

És szól: „Ifjú, hallod, néked mondom kélj fel!”

Felül ez a szóra, megnyíl’ szeme, szája,

S oda borul anyja ölelő karjába…

Öröm-zsolozsmává változik a gyászdal:

„Itt a Messiás, ki megví a halállal!”

 

Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.