Pap volt Zakariás, az Úr igaz papja;
És ezt nemcsak neve, - élte is mutatja.
Hű neje Erzsébet vele együtt szépen
Járt az Úr tanácsán, csendes békességben.
Ámde tövis nélkül a rózsa hol terem!?
Szívüket is titkos bú rágja szüntelen:
Gyenge aggok immár, és gyermekük nincsen.
Kire szemük édes reménnyel tekintsen.
Egykor Zakariás a nagy oltár előtt,
Kezében tartva az illatos füstölőt,
Megrémült, - mert íme! az Úrnak angyala
Előtte állt jobbról és meg is szólala:
„Zakariás, ne félj! – jó hírt mondok neked;
A mit kérve kértél, lesz immár gyermeked!
Örömöt lel benne Izráel, mint magad,
Mert Istenhez térít e népből sokakat.
„János” lesz a neve, - Illés lelke rajta,
Megrendít az ige, melyet hirdet ajka;
A nagy Messiásnak ő készt majd utat, -
hajnalcsillag, mely a kelő napra mutat!”
„Beszéded’ – mond az agg – csodásnak találom, -
Miről tudhatom meg, hogy mindez nem álom?!”
- „Én vagyok Gabriel, - az Úr küld hirnökül,
S megnémulsz, míg rajtad mindez beteljesül!”
S úgy lőn. Zakariásnak néma maradt szája;
De azért szivében a bölcs Istent áldja;
Mignem elközelget a boldogság napja,
S újszülött kis fiát keblére zárhatja.
S midőn a rokonság örvendő csapatja
A kisdednek „Zakariás” nevet adja,
Táblát kér, hogy írjon, de megoldik nyelve:
„Jánosnak nevezzük: - nagy az Úr kegyelme!”
S ihletve szól: „Mire milljók szíve vágyott,
Látom megszületni amaz új világot.
Izráel Istene szabadítónk leve…
Fiát küldi hozzánk – áldassék nagy neve!”
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése