Szegény apának otthon kis fia!
Karácsonyest van – s nincs mit adnia.
Nem jut se játék, sem egy gyertyaszál…
Az utcza sarkán mozdulatlan’ áll.
Sürög-forog föl és alá a nép…
Szívébe tőr nyilal, bármerre lép.
Szél hordja szét a hó szilánkjait;
Mindenki visz magával valamit.
Boldog szülők!... Az mily gyorsan halad!
Tán kincseket rejt a kabát alatt?
Vállára ez karácsonyfát emel…
Fájó szívéből sóhaj röppen el.
Hát árva koldus ő legyen csupán?
Hadd nyúljon inkább a másé után!
De nem! nem!... Áldott szent karácsonyest!
Ne érje szenny a lelket!... S futni kezd.
És fut hazáig… Lázasan piheg…
Fél ajtáját ily arczczal nyitni meg.
Nem! nem!... Simuljon el bő és harag!
A szemek is csak titkon sírjanak!
S belép a szűk szobába… Hű neje
Szerelmes csókban összeforr vele.
„Nézd, nézd! – susogja – van karácsonyunk!
Nézd, mily vidám, mily boldog a fiúnk!”
Az apa fölnéz s álmélkodva áll:
Egy tört fenyőág s egy kis gyertyaszál,
Csak ennyi, nem több; - ez jutott neki…
És a gyerek, lám, hogy dédelgeti!
A gyertya ég az egy szál kis fenyőn.
„Jézuska küldte, úgy-e én szülőm!
Jézuska jó, s ha én is jó leszek,
Szeretni fog!...” csacsogja a gyerek.
A csüggedt férfi ajkán ég a láz,
Ráhajlik a nő s halkan magyaráz:
„Az este kinn a lépcsőn leltem én…
Sok úr lakik a házban, - fölvevém”.
És a fiúcska játszik boldogan;
Tapsol, dalol, karácsonyeste van.
S mikor kilobban a kis gyertyafény,
Elalszik édesanyja kebelén.
S a mint lezárja két fáradt szemét,
Őrangyal óvja csöndes szenderét;
Álmában is még jóízűt kaczag;
Vele bohó tündérek játszanak.
Fönn jár az égben; játszva ért oda.
Nem tévedett el – és ez nem csoda:
Egy kis fenyő s egy gyertyaszál elég,
Hogy megmutassa, merre van az ég.
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése