Sírhalmokon mozdul a rög,
Szellem, te nem volnál örök,
Túlélő lomha port?
Szemet nyit fű, fa és virág,
Szív, örök éj borulna rád?
Te lennél, csak te, holt?
Ti szerető, nemes szívek,
Ti küzdők s mindvégig hívek,
Hosszú, kemény tusán,
Kik innen áldva mentetek,
S áldás közt nyugszik fejetek
A sírnak vánkosán;
Ti messze fénylő csillagok,
Harsány szavú apostolok,
Eszmék mártírjai.
Kiknek porát szél hordta szét,
De lelketek izzó tüzét
Nem, nem olthatta ki;
Ti, kik szabadságért, honért,
Megvetve éltet s szolgabért,
Mosolyba haltatok;
Ti, kiknek piramist emel
Sok öltőn minden jobb kebel,
S úgy áldja hamvatok;
Ti magas, véres homlokok,
Sötét pályán tűzoszlopok,
Nemünk vezérei,
Kikben az ég a földre szállt
S koszorúsan az Ideált
Ott látjuk fényleni;
S Te legkivált, kit e világ
Isten szülöttjeül imád,
Köszöntvén e napot,
Kiről ma szentséges helyek
Győzelmi himnuszt zengenek –
Az Úr feltámadott:
Óh jertek, jertek mind elő,
Ti nyomotokban hit, erő
És élet sarjadoz,
S eloszlik kétség, fájdalom,
Fölpattan zárod, sírhalom,
Mit könyek árja mos.
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése