Az árnyas, lombos Getsemáne kertre
Lassan leszállt a komor esthomály.
A Megváltó övéitől környezve,
Egy cziprus előtt elmerengve áll.
Szétnéz a városon, hol üldözői
Tanácskozásra most sereglenek,
Hogy rá, ki nem tudott sohsem gyűlölni,
Vad gyűlölettel miként törjenek.
- „Én megbocsátok, suttogá szelíden:
Mert most is cask szeretni tud szivem.”
Majd tanítványaira néz soká,
A kik előtte ott zokognak:
„Ne sírjatok, lelkem megálmodá,
Nem lesz hatalma rajtam földi pornak!
Enyéim lesztek mindörökre…
Ha már a sírnak hantja föd be,
Feltámadok – s veletek maradok!
Lelkünk örökké él… Ne sírjatok!”
Itt csendes, méla hangja elakadt,
Némán intett, hogy ott maradjanak.
Megindult lassan, és kissé odébb
Arczra borulva így imádkozék:
„Atyám, ím itt van, érzem, amaz óra,
Dicsőítsed meg a Te fiadat.
Tudom, jóságod, mely éltem megóvta,
Nekem most még nagyobb nyugalmat ad.
Miket megszerzék szerető szavammal,
Örök hatalmam lesz a lelkeken:
Megváltom őket, elviszem magammal,
Örökké élni fognak odafenn!
„Elvégezém, mit rám bíztál e földön,
Megtartám Néked az embereket;
Megőrzém: rájok gonoszság ne törjön,
És közülök ím el egy sem veszett.
Kiket rám bíztál, kiket nekem adtál.
Követtek engem szívből igazán;
Követtek, megtették, a mit akartál,
Értök könyörgök, Hozzád, jó Atyám!
„De nem csak értök: az egész világért,
Melyet szerető szívem átölel;
S hiszem, hogy – mint már e kis csapat megtért –
Mindnyájok útja Hozzád vezet el.
Kérlek, hogy adj nekik irgalmat itt lenn,
Benned mindnyájan egyek legyenek.
Szenteld meg őket, igazságos Isten,
Hisz igazság minden szavad Neked!
„Készen vagyok a végső parancsszóra;
De ajkamnak még egy kérése van:
Múljék el tőlem, ha lehet, ez óra,
Távoztasd tőlem e pohárt, Uram!
Kiáltod Hozzád – atyjához a gyermek –
Ne jőjjön már több szenvedés felém,
Ha úgy kívánod… Ám azért legyen meg
A Te akaratod, s nem az enyém!”
**
Két ezredéve már, hogy ez imádság
A Megváltónak ajkát elhagyá;
S Isten Fiát még most is egyre látják,
Kik egybegyűlnek a kereszt alá.
Vigasztalása most is mintha zengne,
Nyájas szavát még most is halljuk egyre.
S ő is örökre itt maradt velünk,
Velünk van, ha reménylünk, szeretünk;
Velünk marad, ha lelkünk nyomja bánat
S a fájdalomra hű vígasztalást ad.
E mondás: „nem enyém, de a Tiéd”,
Megvígasztalja milliók szívét!
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése