Az óra már az éjfélt meghaladta,
S még fent virrasztok némán, hallgatag.
Ott kint az ég kétes homályba vész el,
Felhő gomolyg át a felhő alatt;
Vívódva, mint a lélek gondolatja,
Kin kétkedés lidércznyomása ül,
S míg önmagával száll szörnyű tusába,
Szárnyára éjek éje nehezül.
Magam vagyok; fejem kezemre hajtva,
Bús tépelődés bántja lelkemet.
Szomjúhozom egy csepp vigasztalásra,
És – tengeréből innom nem lehet!
Előttem a szentkönyv, ez élő vizfej
S fásult közönnyel nézem habjait…
Hajh… a mivel meritenem lehetne,
Törött kehely csak, szivemben, a hit!
Ott álltam én a főpap kapujában,
A Golgothán elnéztem a halált,
S a gúnykaczaj a tömeg ajakáról,
Mint mérgezett nyíl, szívemen talált.
Magas erénynek hát ez itt a díja?
Hát it törökre ez a kép kisért?
Csak a kereszt a mennybe mutató fa?
Hiszünk, reménylünk: festett semmiért?
S kétségbeesve azokhoz szegődöm,
Kik őrzik a szent síron a követ;
S erősítik gőgös szennyes szavakkal,
A kétkedésben ingó szívöket!
Fáradt fejem a kőre ott lehajtom,
S míg bámulom a tisztuló eget:
Kétségbevont, csodás varázslatával
A szent hajnal megüti lelkemet.
S érzem, a föld hogy összerezg alattam,
Mint nagy gyönyör terhe alatt a szív,
Fázó lelkem mélységes látomása,
Megszégyenítve, imádkozni hív…
Kép kel, magasztos, kép után előttem.
S miként ha nagy mély titkot hallanék:
Körülöttem győzelmi dalba olvad,
Ujjongva, a teremtett összeség!
És hull reám csodálatos melegség
Lebűvölően a szívet, velőt…
És arczczal ott a földre leborulok,
A nyitott sír, a nyitott menny előtt.
A felkelő nap ott talál a porban.
Dicsérve Téged, hosszan végtelen,
- Kié a halál és kié az élet, -
Én jó Atyám, én édes Istenem!
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése