2013. jan. 29.

Tatiosz: Életművészet



Elfogadni tudni a boldog napokat, de az
örömteleneket is.
Sem kicsorbulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni és nem tetszelegni: sem
az éles kést, sem a díszes fazekat nem
kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az
utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem
a boldogságét. Az úton járni, majd végig-
menni, a nagyságot az erénnyel s nem a
szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni - dísz,
ragyogás és sallang nélkül.

Szép Ernő: Én úgy szerettem volna élni



Én úgy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni
 
Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szívét érezni
 
A járdán osztani a virágot
Tegezni az egész világot
 
Megsimogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat
 
Imádni végtelen sereggel
A napot ha fellángol a reggel
 
És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni
 
S testvéri csókkal hazatérni
Én így szerettem volna élni
 

Reviczky Gyula: Egy fiúnak



Jó gyermekem, ülj ide mellém,
Hagyd megsimítni szöghajad.
Oly jól esik hallgatni nékem
Csevegő, csintalan szavad.
 
Puha kacsóddal homlokomrul
Űzd el a lomha felleget.
Nekem már pillangókat űzni,
Boldognak lenni nem lehet. 
 
Tiéd a lét minden varázsa,
Tiéd a százképű remény,
Tapasztalás roncsolt hajója,
Lemondás, józanság enyém. 
 
Tiéd a munkakedv, kitartás,
Le még egy csillagod se hullt,
Tiéd az élet, a jövendő,
Enyém egy sóhaj és a múlt. 
 
Jó gyermekem, ülj ide mellém,
Csevegj vidám, lágy hangodon,
S míg hallgatom vidám regédet,
Majd addig én is álmodom. 
 

Reviczky Gyula: Isten ha volnék



Isten ha volnék én, a halált a sírba
Kergetném; az ember üdvben élne békén.
Ha csak nem örömtül, szemünk sose sírna,
Isten ha volnék én. 
 
Isten ha volnék én, nem teremne héja
A gyümölcsnek; féreg nem rághatna kérgén;
S a munka mi volna?... Az erő játéka,
Isten ha volnék én. 
 
Isten ha volnék én, örökös tavasz-nap
Ragyogna, leánykám, az ég tiszta kékjén:
Csak téged hagynálak ami most vagy, annak,
Isten ha volnék én!

Kaffka Margit: Rügyek



Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, -
Itt benn vár, - pihen.
- Úgye, csoda ez, kicsinyem? 

Halld, halld a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.  
- És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát.
- Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan - nagyranő.
- Fiam! Tiétek a jövő! 
 
Beh kék a szemed!
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, - reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!