Bárd Oszkár (1893-1942): December

Az ezerszinü őszt a hegyeinkről

lekoptatja a novemberi szél

s már ijedtebben szakad fel a sóhaj

és mogorvábban él az, aki él.

Decemberre már senkisem kiváncsi,

a Mindenben az örök Semmi rág

s mosolyt nem kap a Semmi bús csodája:

a vérszegény és fárad hóvirág.

Az ősz végső, harmatos dalocskáit

elnémítja, bekormozza a köd:

jaj, titkos, szent, százhuru összefüggés,

mely természetet s embert összeköt!...

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 296. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. dec. 29.

Bárd Oszkár (1893-1942): Minden élet csoda-jussán

Minden élet csoda-jussán, nyugodt, tiszta hevüléssel

száll a dal és követel és bontja színes szirmait

s milyen jó, hogy aki tegnap létét céltalannak látta,

szívdobogva csupa-ritmus, dalos verset ír ma itt,

milyen jó, hogy ágasbogas, komor, fájó fátumunkba

- szent törvény rendelte így el, balzsamul alkalmasint –

manók, villik pajkos arca itt-ott mégis bekacsint.

Ifjúság, te vagy a minden, menthetetlen menedékünk,

kínbantermett dús derű és könnybelábadt győzelem,

ifjúság, be jó, hogy érzem tiszta, áldott áradásod,

ahogy minden poklon át is kitartasz még s jössz velem

Ifjúság, az Istenarcra formált ember végső kincse,mágikus utolsó fegyver, mely csodára képesít:

egy cseppje egy méregtengert mosolyosra édesít!

Minden élet csoda-jussán, áhítatom csillagívén

felszegzem a sötét égbolt négy sarkára hitemet,

s ha van, ki e Wittenbergát megtámadni merészeli,

mindnyájunkat minden láva mindörökre betemet,

mert az ifjúság parancsol, mert az élet kötelesség,

mert a vágy a végtelené s vágyad az, hogy odajuss

s merthogy minden, minden élet: mulhatatlan csoda-juss!!

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 296. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. dec. 29.

Bárd Oszkár (1893-1942): Hetven éves az apám!

Elnézem: sokkal fiatalabb nálam,

hivőbb, derüsebb, bizó, emberi,

belső lidércek véres buzogánya

bénitó gunnyal őt sohsem veri,

háta nem hajlott, szeme lángja nem tört

ha megteszi magáét, nem riadt

s mert becsülettel élt, jámbor, ugy véli,

nincs mit aggódjon váratlan miatt

a hetvenéves Apám.

Más korokban az ifjak s öregek közt

az vert éket, a világ hogy haladt,

s ha Józsua az öregeknek szentje,

az ifju nem állt meg a nap alatt;

ma nem az van, hogy fel mert nem foghatja,

a haladás csodája bántja őt:

ma én látom elérhetetlen messze,

hogy miként áll meg önmaga előtt

a hetvenéves Apám!

És bámulom, hogy lehetett igy élni,

ilyen tisztán, csalódásmentesen,

s hogy mindenki elvégezte a dolgát

biztonságosan, szépen, rendesen;

mint gyermekmese, ugy hangzik regésen,

hogy bizalom volt…, aranykor…, csoda…,

s irigyen, sirva, mint egy szent legendát

nézem, hogy ma is odaér, oda

a hetvenéves Apám!

De tudja meg – s a többi is figyeljen, -

hogy dolgukat nem végezték be még:

elmenni innen joguk addig nincsen,

amig a föld ily beteg lázban ég;

kötelességük kivárni, míg ujra

helyrebillen a becsület s a célt

megtaláljuk a szivünkben, mi ujak,

akkor – s csak akkor! – mondhatja, hogy élt

a hetvenéves Apám!

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 258. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. nov. 11.

Bárd Oszkár (1893-1942): A jóság titka

Nem elég még önmagában a jóság,

most meg kel tudni mutatni is azt,

de ez a gesztus messze van a jótól:

sokszor megállit, sokszor megriaszt.

Titka van ennek; meg hogyan tanuljam?

az én jóságom állóviz, tavi:

kristálytiszta, de hullámot nem küldöz,

nem tudom kincsét átkiáltani.

Baj kell legyen a jóságom körül még:

az igaz jók sem adnak: árad az,

szégyenülten fut el a szent varázstól

a közönyösség, az érdek s a dac.

A bibliai angyalt várja lelkem,

ki szárnyával, mely legendás-fehér,

a holt vizet oly élővé borzolja,

hogy hulláma a végtelenbe ér.

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 252. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. nov. 4.