Balázs Béla (1884-1949): Ballada a nehéz arany szívről

 

Piros asszony, hová viszed

Azt a nehéz arany szívet?

Csak úgy ballagsz alig, alig,

Gyenge vállad megroskadik.

Jaj, jaj nagy az út.

 

Adni viszem, vinni adom

annak, kit szeretek nagyon.

Ugy ballagok alig, alig.

Gyenge vállam megroskadik.

Jaj, jaj jönne bár.

 

Piros asszony, add te nekem,

Terhes terhed megoszd velem.

Ne gyötörje gyenge vállad.

Nehéz utad jobban álljad.

Jaj, jaj nagy az út.

 

Adnám, adnám, talán adnám,

Csak a vállam ne fájlalnám.

Adnám most, hogy bírjak vele.

Nem tudom, hogy szeretlek-e

Jaj, jaj nem tudom.

 

Fehér asszony hová viszed

Azt a nehéz arany szívet?

Ugy botorkálsz alig, alig

Vérző vállad megroskadik.

Jaj, jaj nagy az út.

 

Adni viszem, vinni adom

Annak, kit szeretek nagyon.

Alig, alig botorkálok,

Temetőben meg is állok.

Jaj, jaj jönne már.

 

Fehér asszony add te nekem,

Terhes terhed megoszd velem.

Ne hurcoljad fájó tested,

Két karomba nyugtod teljen.

Jaj, jaj nagy az út.

 

Adnám, adnám bizony adnám.

Piros vérem ne hullatnám.

Azért adnám, birjak vele,

Nem tudhatom szeretek-e?

Jaj, jaj soha már.

 

Forrás: Renaissance 2. évf. 2. sz. 1911. jan. 25.

Balázs Béla (1884-1949): Hazaérkezett a szivem

 

Mit vigasztaltok? – Nem piszkos a bánat,

Hogy mosogassam tőle szivemet.

Nem piszkos és nem sebes és nem fáradt,

Csak hazaérkezett.

 

Ma trónfoglal, ma úrmagára ébredt.

Mint sötéttollas, rácsos sisakot,

Mint izzópántú mellszoritó vértet

Öltöttem máma fel a bánatot.

 

És élettornyom ködös tetejére

Fekete gőggel lépve fel,

Kigyulladt kínom piros tűzjelére

Szellemhívek titkos jele felel.

 

Otthon vagyok. – Jöhettek alkuvások,

Hitvány nyugalmak, vaksi örömök.

Keservem nehéz fegyverében állok,

És máma minden jármot eltörök.

 

Ma visszaadtam minden örömzsoldot.

Az emberlét ma engemet feloldott.

Ma eleresztem mindenki kezét,

S behúzom trónom sötét függönyét.

 

Forrás: Renaissance 1. évf. 11. sz. 1910. okt. 10.

 

Balázs Béla (1884-1949): Nokturno

 

 

Kievezünk. A partok elmaradnak.

Hanyatló, bibor foltjai a napnak.

Kinyilt az éj, a fényfüggöny levált.

A földgolyó kis kikötőből újra

A partatlan, sötét vizekre szállt.

 

A földhajón kigyulladnak a fények.

Millió ablak és millió lélek, -

Csókok, dalok, piros lámpás-szivek,

Szép, izzó ködben száll a föld hajója,

De nem tükröznek a sötét vizek.

 

Idegen, hüvös, örök ár körül,

Feketén, némán, mérhetetlenül,

A földgolyón megkuporog a dal.

És én is kajüt-ablakomba állok

Virrasztani a virrasztóival.

 

Forrás: Renaissance 1. évf. 11. sz. 1910. okt. 10.

Balázs Béla (1884-1949): Szeretnélek megvédeni tőlem

 

Szeretnélek megvédeni tőle,m

Ölbekapni s elfutni előlem,

Valahova messze.

Két karomba rejteni a vágyad

Térdenállva őrizni az álmad,

Hogy velem ne álmodj.

 

Szeretnék el, messze a jövőbe

Futni veled, hogy akkor is győzve

Még szeressük egymást;

S néha rólam emlékezni csendben

És csendesen elsiratni engem:

Egy régi barátot.

 

Forrás: Renaissance 1. évf. 11. sz. 1910. okt. 10.

Balázs Béla (1884-1949): Születésnapi Stanzák

 

Országútszéli fényes feszület,

Megint megállit születésnapom.

Mondjam fennszóval, hogy huszonhat év?

És számláljam meg életvagyonom?

Fennszóval mondom, hogy huszonhat év

És, hogy szabadjon még pazarlanom,

Az arcom sima, testemen inak:

Kemény, gonosz, szép gyikok játszanak.

 

Tudom, hogy el fog hervadni az arcom,

De nem tudom, hogy múlik valami.

Huszonhat évem: huszonhat szobám,

Szomszédban vannak. Idehallani,

Hogy beszélgetnek bennük csendesen

És visszavárnak – multam társai.

De új szobákban új embertitok

És új ablakot új tájra nyitok.

 

Országútszéli fényes feszület,

Mért állitasz meg, születésnapom?

Gondoljam: mégis múlik valami,

Partot nem látva, csak én nem tudom?

Gondoljam: légben léghajón vagyok,

Nyilt tengeren repül a csónakom

És nem múlnak el partok és napok,

Mert céltalan és magányos vagyok.

 

Forrás: Renaissance 1. évf. 9. sz. 1910. szept.10.