 |
| Tóth Béla |
- A Vasárnapok-ból –
Az Úr 1800-ik esztendejének karácsonyán Kállay
Péterné Majthényi Lucia, az én szépanyám, gyermekágyban feküdt.
Alig egy hete, hogy túlesett a bajon, és bizony
még alig tudott mozdulni; de ünnep szombatján mégis kora hajnaltól késő estig
kormányozta háztartását a nyoszolyából. Vagy hogy is lehetett volna el ez a
fontos nap a nagyasszony akarata, ereje és bölcsessége nélkül?
Ki tart kordában negyven cselédet? Ki vigyáz
konyha, pince, kamra akkurátus rendjére? Ki serkent lustákat, ki csöndesít
szeleseket, ki áll a pásztorok háta mögött, ki parancsol és tilt, ki dicsér és
szid? Ki cselekszi mindezt, ha nem ő?
Mindenütt jelenvaló volt a nagyasszony, ha ott
is feküdt az öreg nyoszolya párnái között. Rettegett és imádott alakja ott járt
az eszlári udvarház minden zugában. Még nem is szürkült az ég a nyíri róna
fölött, már működni kezdett az ő hatalma.
- Tisztára mossa a kezét a három béresné, mikor
a kalácsot dagasztja. Az élesztő nehogy savanyodott legyen, mint harmadéve. A
fa-mozsarakat forrázzák ki, mert ebnek való a mák, ha avas az íze. A töltött
káposztába való hétféléből ne maradjon ki egy is, de kiváltképpen ne a
fülefarka. Ha a halászok kilenc óráig nem jönnek, lovas ember vágtasson
Tokajba; egyúttal hozzon friss fahéjat. Kend, kasznár, ne igya le magát, mikor
a borok körül forgolódik; az esszenciából is adjon föl hat üveggel. Meg van-e a
vaddisznó becsületesen perzselve? Mert ha nincs, tüzes vasat rá. Mit lebzsel
itt, lyányomasszony? Azt hiszi, leesik az aranygyűrű az ujjáról, ha dolog után
lát? Fusson, nézze meg, nem sütik-e az árva gyerekek kalácsát igen fekete
lisztből. Ha már a házamban tartom azt a kilenc fiút, ne mondhassa senki, hogy
még nagy ünnepkor is vakarón élnek. Befőttet ne bontsanak fel többet húsz
üvegnél. Nini, valami pecsenyeszagot érzek. Hogy a fiam uram süttet magának
gábelfrüstükre valót? Soha bizony! Hajítjátok mindjárt tűzbe azt az oldalast?
Keresztyén pápisták vagyunk mink, nem törökök. Karácsony szombatján böjtölünk.
Lakjék majd jól a fiam uram éjféli mise után. Hogy ő aufklärista? Bánja az egri
hóhér. Fonottas kevesebb legyen, mint cipó forma. Kulcsárné, maga meg
kerüljön-forduljon, gondoskodjék, hogy a torta mind finom legyen. A francia
guvernánt cifra papirost nyírbáljon alája. Hadd vegyük neki is valami hasznát.
Mademoiselle, mademoiselle, venez donc, s’il vous plait! No, hála istennek,
hogy itt vannak a halászok. Jertek be, fiaim… Mindörökké, ámen! Mekkora a
csuka? Hol fogtátok a kecsegét? Húszfontos? Menyhal nincs? No, sebaj. Kulcsárné,
mondja meg a konyhán, hogy délre ne cibereleves legyen, hanem savanyú halleves.
Rántsanak is egyet-mást. De semmi traktát nem tűrök. Kasznárné, kend ügyeljen
az urára. Mondtam ugyan már neki, hogy becsülje meg magát, de ha egyszer rossz
természete vagyon. Pecsenyesütéskor meg majd dirigáljon, kasznárné. Mindent
szépen, szorgalmatosan öntözni kell. A
hajdú diót törhet, de kössék be a fejét menyecskésen; nem szeretem, mikor
férficseléd elegyedik a mi dolgunkba. A kemencét igen tisztán kell kipemetézni.
Bonum mane praecor, admodum reverende domine! Köszönöm kérdését, jól vagyok.
Hanem most, az isten áldja meg, lóduljon innen, mert nem érek rá semmiféle
conversatióra. Megint itt van, lyányomasszony? Hát nem mondtam, hogy
szüntelenül ügyeljen az udvarosné körmire? Mert lop az a bestia, mint a szarka.
Fácánt is hoztak? Hányat? Akkor mégiscsak menjen a lovaslegény Tokajba.
Pomarancs illik amellé. És fűszerszámmal trágyázzák meg…
