Dayka Gábor (1769-1796)

Szül. 1769-ben, Miskolczon. Előbb a lőcsei gynasiumnál, majd az ungvárinál tanárkodott. Itt érte őt 1796-ban kora halála. – Költeményeit összegyűjtve: „Újhelyi Dayka Gábor versei” (Pest, 1813) czím alatt Kazinczy Ferencz adta ki. Lyrájában részint az óda antik alakjait, részint a Ráday-féle újabb dalformákat használja.

 

A virtus becse

- Dayka versei. Buda, 1833. –

 

Voltak szerencsés napjaim, hol szelíd

Öröm követte nyomdokimat, s hevűlt

Lelkem tüzétől magragadva,

Átölelém az egész világot;

 

A hűs pataknak bús zuhanásai,

A lágy fuvalmak lengedezései

Éjféli csendben, a susogló

Ágak, az illatos hant virági

Elfogtak egyszer, s nem magyarázható

Örömbe süllyedt lelkem; eloszlaták

Keservimet, kisírtam a bút

Édes özönbe merült szemekkel.

 

Ti boldog órák! Hasztalan esdeklem¹

Utánok. A bús vizözön évei

Közt semmiségbe tért időknek

Fejthetetlen zavarába dőltek!

 

Virtus! csak a te nyomdokidon lehet

Eljutni boldogságra! te mennyei

Vigságra hivtad tisztelődet,

S nem keresett örömökre vontad.

 

1) A találkozó néma és folyékony mássalhangzók előtt, a latinok módjára nála is közös a rövid hangzó, mint – Barótitól fogva – több elődeinél.

 

Titkos bú

 

Homályos bánat dúlja lelkemet.

Talán ujúlnak régi szenvedésim;

Talán tündér előre-érezésim

Rémitnek, s új lest hány a végezet.

Sirnék; de csak elfojtott sóhajtások

Emelkednek kétséges szívemből:

Csak rejtett ah, csak néma jajgatások

Váltják egymást, s a titkos bú elől.

Oh végezés! örömkönyűt nem várok,

Részt abban egy sebes szív nem vehet,

Mely önnyugtának gyilkolója lett;

De ennyi jaj, de oly keserves károk,

De az emésztő bú enyhítsen! Adj

Csak egy könycseppet méltó bánatimnak,

S azonnal hozd el végét napjaimnak, -

Vagy e sziklánál itt keményebb vagy!

 

Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.

 

Dayka Gábor: Téli dal

A bágyadt Zephyrek’ lengedezéseit

A’ zúgó Boreás’ mord szele váltja-fel;

’S már a’ parti virág, mellyet az hűs patak

Rengő habbal öblít vala,

Hervadt kelyhe körűl dérkoszorút visel,

’S szílfáninkra Aquiló, mellyeket a’ Jegyes

Érlelt fürtjeivel nyájasan ált’ölelt,

Ismét téli fagyat lehell.

’S a’ hol néma liget’ csendes homályiban,

Kristály ér’ fejinél, erdei hangokon

Phyllist énekelém, pázsitos hantomat

Száraz gally ’s jeges hó lepi.

Hagyd a’ mord Aquilót, Imre, csikorgani!

De i agy Dorilis’ vagy Lili’ karjain

A’ bús télnek, öröm ’s tölt poharak között,

Űzzük terhes unalmait.

Majd ha Phoebus az ég’ déli határiból

Országunkra kegyesbb fénnyel alá mosolyg,

És fagylalt mezeink’ túnya vidékiről

A’ hóhalmokat elveri,

Új díszben jön elő a’ gyönyörű tavasz;

Kész a’ bús Ligetet ’s a’ jeges hantokat

’S a’ csörgő patakot, s’ Flóra’ virágait

Új életre varázslani.

Minket, hogyha talán eggyszer elérkezik

Éltünknek szomorú fergeteges tele,

Többé vissza, tudod, nem hoz az elnyelő

Sírból semmi Prométheusz.

(Forrás: Újhelyi Dayka Gábor' Versei Újhelyi Dayka Gábor' Versei, 1813.)

Dayka Gábor (1769-1796): Téli dal

A bágyadt Zephyrek’ lengedezéseit

A’ zúgó Boreás’ mord szele váltja-fel;

’S már a’ parti virág, mellyet az hűs patak

Rengő habbal öblít vala,

Hervadt kelyhe körűl dérkoszorút visel,

’S szílfáninkra Aquiló, mellyeket a’ Jegyes

Érlelt fürtjeivel nyájasan ált’ölelt,

Ismét téli fagyat lehell.

’S a’ hol néma liget’ csendes homályiban,

Kristály ér’ fejinél, erdei hangokon

Phyllist énekelém, pázsitos hantomat

Száraz gally ’s jeges hó lepi.

Hagyd a’ mord Aquilót, Imre, csikorgani!

De i agy Dorilis’ vagy Lili’ karjain

A’ bús télnek, öröm ’s tölt poharak között,

Űzzük terhes unalmait.

Majd ha Phoebus az ég’ déli határiból

Országunkra kegyesbb fénnyel alá mosolyg,

És fagylalt mezeink’ túnya vidékiről

A’ hóhalmokat elveri,

Új díszben jön elő a’ gyönyörű tavasz;

Kész a’ bús Ligetet ’s a’ jeges hantokat

’S a’ csörgő patakot, s’ Flóra’ virágait

Új életre varázslani.

Minket, hogyha talán eggyszer elérkezik

Éltünknek szomorú fergeteges tele,

Többé vissza, tudod, nem hoz az elnyelő

Sírból semmi Prométheusz.

(Forrás: Újhelyi Dayka Gábor' Versei Újhelyi Dayka Gábor' Versei, 1813.)

Dayka Gábor: Fohász

Oh Jézus szíve! én szeretlek tégedet!

Mert te előbb megszerettél engemet,

Én elrúgok minden szabadságot,

Hogy utánad eresszem mágamat.

A te szíved mágneskő,

Melynek erejével az én húsom hozzád nő,

Hogy segíts engem a szorongatásban

Veszted maradsz a sacramentomban.

Ámbár muszáj neked a crucifixust hordozni,

Melyet az illuminatusok nyakadba mertek vetni.

Ámbár a szidalomnak tövisei

Által meg által szúrták tetemeid;

A háládatlanság lándzsája is

Mindig döföl téged az is;

Oh, ha te nagy kínodat én

Az én könyörületességem által megkisebbíthetném!

Oh, ha az én nevemnek becsülése

Téged a gyalázattól megmenthetne,

És ha engem akasztófára kötnének,

Hogy téged a haláltól megmentenélek!

Te forogsz koponyámban éjjel nappal,

Mert az én egész tehetségem tőled van.

Néked complimentiroz egyedül az én eszem

Akaratomnak medius terminusát Tebenned helyeztetem.

Amit adott nékem a te szereteted,

Azt, hogy szememre ne hányd, tőlem reggel este visszaveszed;

Ami jóval bírok, az mind a tiéd,

Ami az enyim, mondd rá, hogy a tiéd.

Oh ha a szerencse az én kívánságom szerint secundálna,

Hogy Leo Szaicz szakállastul e szívbe bújohast játszhatna!

Ott magát elrikoltaná,

És harsány torkával dicséretére fakadna!

he! be jó volna, ha az én torkom megkondulna,

Ha az én szám az ő dicséretére tátogna!

ha az ő szívébe ugorhatnék,

ha oly szerencsés lehetnék!

Mindig benned maradnék,

Se Péter, se Pál ki nem hajtana belőled,

Én neked úgy –vel megesküdtem,

Hogy szavam füstbe menjen, nem engedem,

Mert te vagy az én örömem, lelkecském, kincsecském, jutalmom,

Az én üdvösségem, az én paradicsomom!

Téged szerettelek, téged szerettelek,

Téged örökétig szeretlek!

Pedig egy pénz nélkül, korántsem a mennyországért,

Sem pedig azt, hogy Lucifertől félnék nem azért,

ha nem volna mennyország, ha pokol vádból lett volna,

Mégis beléd szerettem volna,

Mert te méltó vagy, mert te engemet

Előbb szerettél, azért szeretlek tégedet.

Oh Jézus szíve, te egész az enyim maradsz,

Oh Jézus szíve! úgy-e én is egészen a tiéd maradok!

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.

Dayka Gábor: A’ tavasz

Nyájasbb arczúlattal arany szekerére felűlvén,

Innepi fényt ereget Phoebus az ékes egen.

A’ fagyos északnak zúgó fúvallati szűnnek

A’ bágyadt Zephyrek’ lengedezési között.

Harmatban feredett keblét a rózsa kifejti;

A’ völgy illatozó Majusi gyöngynek örűl,

A’ lefolyó kövecsen lassú patakocska csörög-le,

’S csendes habjaival pázsitos hantot öblít.

Felveszi télben elhányt ékét a’ bánatos erdő;

Zöld árnyéka Kies szenderedésre vezet.

Itt epedő hangon a’ sérült fülmile gyászdalt

zengedez, ott a’ bús gerlicze jajnak ered.

Im kezeit Pómóna gyümölcsfáinkra kinyújtá;

A” feselő bimbó ritka gyümölcsre mutat.

Hajnalhasad; gyapjas nyájával elhagyta tanyáját

A’ dalló Pásztor, ’s friss legelőre siet...

(Forrás:Újhelyi Dayka Gábor' Versei. Öszveszedte 's kiadta barátja Kazinczy Ferencz. Pesten, Trattner Mátyásnál, 1813. - - Kazinczynak Poetai Berke. Pesten, Trattner Mátyásnál, 1813.)