Nyájasbb
arczúlattal arany szekerére felűlvén,
Innepi
fényt ereget Phoebus az ékes egen.
A’ fagyos
északnak zúgó fúvallati szűnnek
A’ bágyadt
Zephyrek’ lengedezési között.
Harmatban
feredett keblét a rózsa kifejti;
A’ völgy
illatozó Majusi gyöngynek örűl,
A’ lefolyó
kövecsen lassú patakocska csörög-le,
’S csendes
habjaival pázsitos hantot öblít.
Felveszi
télben elhányt ékét a’ bánatos erdő;
Zöld
árnyéka Kies szenderedésre vezet.
Itt epedő
hangon a’ sérült fülmile gyászdalt
zengedez,
ott a’ bús gerlicze jajnak ered.
Im kezeit
Pómóna gyümölcsfáinkra kinyújtá;
A” feselő
bimbó ritka gyümölcsre mutat.
Hajnalhasad;
gyapjas nyájával elhagyta tanyáját
A’ dalló
Pásztor, ’s friss legelőre siet...
(Forrás:Újhelyi
Dayka Gábor' Versei. Öszveszedte 's kiadta barátja Kazinczy Ferencz. Pesten,
Trattner Mátyásnál, 1813. - - Kazinczynak Poetai Berke. Pesten, Trattner
Mátyásnál, 1813.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése