Harsányi István: Tompa-reliquiák a sárospataki könyvtárból

A sárospataki főiskola könyvtárában 1911 óta Tompának jelentékeny számú reliquiáját (leveleit, az “Olajág” kéziratának első 8 levelét, hozzá írott leveleket) őrizzük. Ezek legnagyobb része már ki van adva (Ir. Közl. 1913. évf.). Csak az újabb gyarapodásból való alábbi két költeménye s a szalánci vár emlékkönyvében levő sorai kiadatlanok. A két költemény nem Tompa hagyatékából került napfényre. Tudott dolog ugyanis, hogy kéziratban, Lévay József határozott tudomása szerint nem maradt kiadatlan költeménye Tompának (Kéki L.: T. M. művei. I. k. 39. l.). Itt közöt versei jó barátai és tisztelői révén menekültek meg az elkallódástól.

I.

Kincskeresőknek

Mellyet kerestek, a kincs

Csikorgó zár alatt van;

Vérfű a kulcs, előtte

Zár és lakat lepattan;

S melly a kincs átkos őre

A sárkány veszve tőle.

S hol a vidék?

És mere a a (így!) boldog mező?

A mellynek illy

Bilincs törő virága nő?

Az a harczoknak mezeje,

Piros virága győzelem;

Bilincset tör, lánczot szakaszt

De véres harmattal terem.

Kincskeresők kincskeresők!

Csak vérfüvet szerezzetek!

Bilincset tör, lánczot szakaszt…

Harmatjáról ösmerni meg!

Jegyzet. Ez a költemény Tompa saját kezű, jól ismert írásával egy negyedrét alakú kék papirosra van írva. Rajta sem a költő névaláírása, sem az íratás idejét jelző évszám nem olvasható. Íratásának idejét, tartalmából teljes bizonyossággal meg lehet állapítani. Ezt a szép költeményt Tompa szerintünk az 1848-49-iki szabadságharc idején írta. nem egyéb ez, mint buzdítás, lelkesítés a szabadságharcra. A költemény tartalma mindent megmagyaráz. A kincs, melyet a kincskeresők kutatnak: a szabadság; a kincskeresők; a szabadságharc lelkes bajnokai, vezetői. A keresett kincs (a szabadság) zár, lakat és láncbilincs alatt van. Hogy a keresők hozzáférhessenek, le kell törniök, szét kell zúzniok a zárat, a lakatot, a láncbilincset. Ezek széttörése pedig csupán csak a vérfűvel lehetséges, amely a harcok mezején terem. Ezt kell hát megszerezniök a kincskeresőknek, vagyis életükkel, vérükkel kell áldozniok, hogy a zárral, lakattal elzárt és sárkánytól őrzött drága kincset: a szabadságot megtalálják. (A vérfű, melynek melynek “závárnyitó hatalma” van, szerepel Tompának “A kincskereső” c. költői elbeszélésében is. V. ö. Ethnographia 1915, 90. l.) Hogy ez a költemény a kéziratban maradt s a költő névaláírása nélkül forgott jó barátai és ismerősei között közkézen, az egészen természetes és könnyen érthető. Ha íratása idején nyomtatásban megjelenik: szerzője bizonyosan börtönbe jut. Ezért járt kézről kézre névaláírása nélkül. A jó barátok és jó ismerősök azonban tudták, hogy Tompa írta. Tartalmából, hangulatából az is megállapítható, hogy a szabadságharc első felében íratott. E becses kéziratot Dusza Lajos zádorfalvai református lelkész ajándékozta 1914-ben a sárospataki főiskolának.

II.

Névnapi üdvözlet

(Japponaeum 1840. sz.)

Mi az, mi a kebelben megfeszült

Szívhúrokat hangokra költi fel?

Hogy annak érzetét e szűk lapon

Egy pár szerény sorokban zengje el.

A tisztelet, mely benne él; de ez

Feléd pompás köntösben nem repül,

Egy kis virágcsomót, csak egyszerűt

Nyujt ez neked hő tisztelet jelül!

Ez hát csak árnya a valódinak,

Csak gyenge sugar a tűzpont helyett

A sok virág között csak egyszerű

Csak fejlődő bimbó e tisztelet.

Csak egyszerű, de annál láthatóbb

Sok szódagály közé nem búvik el,

Csak azt mutatja fel lepletlenül

Mit érez – mely őt szülé – e kebel.

Nem rakja ez rád a nevetséges

Áldásözönnek tulzó halmazát,

Nem hordja össze a fold porszemét

A róna füvét ‘s az ég csillagát,

A pátriarchák legvénebbikének

Neked nem kívánja életkorát,

Cylon ‘s Peru vakító kincseit

A hír ‘s dicsőség szédítő fokát,

**

Csak azt óhajtja ez, hogy élj sokat

És boldogul, mint sajtban a kukac

‘S e földi jókból annyi részt vegyél,

Mint ősszel a csermakból a malac.

Az isten adja, hogy te engemet

Gyakorta láss, - ered tapintani

Jusson nekem, - ha behunyád szemed

Penészes erszényed kibontani.

Kísérjen a szerencse mint szökött

Huszárt szokás a Stockhaus felé,

Vezessen a boldogság – mint olasz

Láncolt mackóját az utcán elé.

Élj boldogul, míg úgy megvénhedél

Hogy orrod a térdedbe ütközik

‘S elől fejed kettős ablakának

Világa végképpen elköltözik.

Legyél nyájadnak hű kolomposa

E földi lét kopár ugarjain

Míg egy tőlünk óhajtva várt napon

Szól a halál “Descende vén Kain!”

Mich. pant de Tompa.

Címzése: “Nagytiszteletű Fodor Pál úrnak stb. minden jókívánatokkal megtömve.”

(Ívrét alakú papíroson, mely borítékalakra van összehajtva s a címzés külső oldalára írva.)

Jegyzet. Tompa ezt az első részében komoly, második részében humoros, eddig ismeretlen és kiadatlan verses névnapi üdvözletét, mint a címzés mutatja. Fodor Pál (1816-1894. Életrajzát lásd Sárospataki Lapok 1895. 231-236. hasáb) nevű barátjához és paptársához írta. Barátságuk a sárospataki ref. főiskola falai között szövődött, ahol mint lelkészi pályára készülő diákok az 1832-33. iskolai évtől 1845 dec. elejéig (leszámítva azt az időt – 1838. márc. 13-dikától 1839. márc. 13-dikáig – melyet Tompa Sárbogárdon és azt – 1840. január 15-dikétől December 5-dikáig + 1844-45-dik isk. év -, amelyet Hernádkakon, majd Eperjesen töltött), bár nem egy és ugyanazon osztályban (az 1843-44-ik iskolai évben Fodor IX., Tompa pedig VI. éves tógátus volt), együtt tanultak.

A névnapi üdvözlet tartalmából iratásának ideje és helye, ha nem teljes bizonyossággal is, de legalább hozzávetőlegesen meghatározható. A megállapításhoz támaszpontot nyújt az, hogy a második rész utolsó versszaka szerint (Legyél nyájadnak hű kolomposa) Fodor, mikor ezt az üdvözletet kapta,m ár önálló lelkész volt. Erre mutat a “Nagytiszteletű” cím is. Így tehát, miután Fodor 1849. ápr. 29-én választatott a vilmányi (Abaúj-Torna megye) ref. egyházközség lelkészévé s miután továbbá a verses köszöntő humoros, második fele arra enged következtetni, hogy azt fiatalabb éveiben, minden valószínűség szerint bejei pap korában írta Tompa: keletkezési ideje Fodor vilmányi papságának talán éppen első Pál-napjára, vagyis 1850. január hó 25-ikére tehető.

Ez az eredeti kézirat 1903. febr. 24-ig Tóth Bertalan tornyosnémeti ref. lelkész, majd 1913. aug. 20-ig fia: Tóth Bertalan kassai I. o. őrmester birtokában volt, aki 1913. aug. 20-án a sárospataki főiskolai könyvtárnak ajándékozta. A kéziratot ifj. Tóth Bertalan 1903-ban, mikor az tulajdona let, az első lap felső bal sarkában 12-903. sz. jelzéssel látta el.

A M. Tud. Akadémia jegyzőkönyvei.

III.

A Tompa Mihály barátai által 1870-ben sajtó alá rendezett hatkötetes Tompa-kiadás néha Csiky Kálmán budapesti műegyetemi tanár bírta példánának (jelenleg a sárospataki könyvtár tulajdona) II-ik kötetében, az utótábla előtti második előzéklevélen, Csiky Kálmán saját kezű kézírásával a következő tájékoztatást és Tompa-emléksorokat találtam:

“A szalánczi várban, mely a Forgách grófoké s melynek egy tornya renoválva és régiesen van berendezve, a látogatók könyvében olvastam Tompától 1861-ben a következő verset,mely most 12 év után tisztán eszembe jut, csak abban nem vagyok bizonyos, hogy nem több-e ennél. Valószínűleg nem. Amaz emléksorok így hangzanak:

“A multak kétesen

Derengő délibábján

Mint annyi óriások

Tűnnek fel őseink.

Ők voltak-e oly nagyok,

Vagy mi fölötte törpék?”

Cs.K.”

Jegyzet. Ez emlékvers eredeti terjedelméről határozott tudomást akarván szerezni, 1915 elején fölkértem Idrányi Zoltán VII. o. Nagyszalánczra való tanítványomat, hogy jegyezze ki a szalánczi vár vendégkönyvéből betűhíven a Tompától 1861 előtt bejegyzett sorokat.Azonban Idrányi kérésére az emlékkönyvet nem tudták megkeresni, mert az oroszok betörésekor (1914 őszén) úgy elrejtették, hogy gondos keresés után sem akadtak reá. Az emlékversecske minden valószínűség szerint csak abból a kerek gondolatot tartalmazó hat sorból áll, amelyre Csiky Kálmán a Tompa-kötetek lapozgatása közben (1873-ban) visszaemlékezett.

Forrás: Akadémiai Értesítő 1916.