Nagy Emma: Megtöretésnek nagy ünnepén

Megtöretett a lelkem. Megtörött büszke nyakam,

Megtört a szemem fénye. Megtört egész magam.

 

A bús, nagy-nagy megtöretésnek ünnepe van…

 

Kellene imádkozni, mint Jézus a kereszten.

- - A bűnbánt lator itt van balkézfelül mellettem –

És a tömeg is itt van és szórakozik rajtam.

 

Szólj hát hozzájuk ígyen, fakóra fakult ajkam:

 

Én nem égi, én földi poétának születtem.

Új nagypéntek csodája új fájdalomkereszten:

Új legendák csírája az én fiatal testem. –

A kötözött szerelem véresen szakadt szója:

Vagyok egy szép földi tan bús megalapítója.

Én bibliám az igaz, bátor Mindent-bevallás.

- Tanítványaim vigyék szanaszét ezt a vallást!

De én meg nem bocsátok tinéktek a kereszten.

Én nem égi, én földi poétának születtem!

 

Forrás: Zord idő 1. évf. 8. sz. 1919. dec. 1.

 

Nagy Emma: Félek!

Félek, mikor kék szemeddel idenevetsz rám!

Félek, hogy egy bolond napon megered a szám.

Felkiált nagylelkesülten: „Istenem, beh szép!

Nézzen ide még sokáig. Nézzen ide még!”

 

Félek, mikor erős kezed búcsúra adod,

Félek, hogy egy bolond napon utána kapok –

Két kezemmel fogom meg, hogy ne vehessed el!

Félek, hogy egy bolond napon nem eresztem el!

 

Forrás: Zord idő 1. évf. 8. sz. 1919. dec. 1.

 

Nagy Emma: Biedermaier

Úgy gondolok Rád, mint május egére –

Vagy csillagokra nyári éjszakán;

Úgy gondolok, mint álomszerelmére

Gondolhatott valamék ősanyám –

Ábrándozó, merengő ősanyám,

Leány korában, réges-régen,

Krinolinban tán, ósdi székén,

Vasárnap alkonyán.

Úgy gondolok Rád, mintha régi kornak

Liliomszerű lányvirága lennék,

Kinek a lelke tiszta kis tavában

Szelid gyürüt vet egy-két báli emlék;

És akinek képeslap-albumában

Fehérgalambos, nefelejcses kártyák –

És aki látta, babonás álmában,

Messzelibbenő menyasszonyi fátylát…

 

Hej, pedig bolond, bús vajúdó kornak

Vagyok a lánya, - vagyok kínozottja,

Aki a maga-szerzett kenyerére

Tépázott lelke vérkönnyeit ontja.

Kínlódom. Tűrök. Kancsukáz az élet –

És egy nap alatt lelkenrugnak százszor!

Jajj, messze estem álmodó, becézett,

Kis krinolinos, bájos ősanyámtól!...

Hanem ma este találkoztunk ketten.

Ez a szerelmem odavezet hozzá.

Kedves alakja finom illatában,

Mintha a multak fehérségét hozná.

S én elfelejtem, hogy hiába élek,

Hogy sorsomnak nincsen is mosolya –

S hogy csak az álmom kapcsol össze Véled:

Hogy menyasszonyod nem leszek soha…

 

Forrás: Zord idő 1. évf. 8. sz. 1919. dec. 1.

 

Nagy Emma: Egyedül

Csend van. Sejtelmes, titokbontó.

- Mintha a világ néma lenne,

Mintha a Magány ünnepelne.

 

És megszólalnak hangtalan hangon

Szívbörtönömnek csukott rabjai:

Fojtott érzések feltörő jajját

Vélem hallani…

 

Leintett vágyak, tagadott álmok,

Emelik szavuk’ búgva, halkan –

Meg sem írt versek lázas ritmusa

Lüktet át rajtam.

 

S mintha intene valami óva:

„Hagyd a célokat! Becsap az élet!”

Mintha beszélne keserű hangon

Bennem a lélek.

 

S mintha a vágyak, - haldokló vágyak,

Ölelnék lelkem utoljára

S mennék az élet álmokat-rabló

Nagy útjára.

 

Forrás: Zord idő 1. évf. 8. sz. 1919. dec. 1.