Szabó Emil: Pillangó

  

Suhanó párák könnyű röpte,

ezernyi színes tarka lepke

szállta meg az utcát este:

- szállta meg a városom.

 

Szárnyat bontott a fáradt utca,

a krepp, a taft, a karton útja,

neon-mezőknek táncát lopja:

tüll, piké, delin, selyem.

 

Fényszoknyák lenge csillanása

zúdult velem az esti tájra,

szépre, jóra, csókra, bájra

vágytak újra karjaim.

 

A messzi álmok hűs kertjének

minden kis árnya itt csacsog,

színbetévedt emlékimet

kacagva hívják

csinos lányok:

a pillangó pillanatok.

 

Forrás: Életünk – Irodalmi és művészeti antológia 1964. I. kötet

 

Maros László: Fogadj be, erdő

 

Fogadj be erdő, dacoló fiadnak!

 

Fáid közé fának,

gyantás törzsű szálnak,

bokornak, levélnek!

(- Mit érek, mit érek?)

Ne fogadj fejszének!

 

Ne fogadj be erdő,

ne fogadj fejszédnek!

Fáid kivágatnak,

tört fénye a Napnak

nem takar, nem ápol.

(- Mit várhat fiától?)

 

Szóim nem értették,

add füveid nyelvét!

Ökleim nem félték,

rútnak találtattam,

(- Magamra maradtam?)

add forrásod fényét!

 

Bűneim nincsenek,

hitem még nem veszett,

alázat nem rontott,

(- Vagy játsszak bolondot?)

veszettül tagadnak –

prédikálnak papnak.

 

Fogadj be erdő, magányból, fiadnak!

 

Forrás: Életünk – Irodalmi és művészeti antológia 1964. I. kötet

Folkner Ernő: Alkonyban veled

 

A vágy kupoláit

befedik

a megpihenő galambrajok,

s kilobban

a villogó délután

utolsó zsarátja.

Redőtlen csillagív

mentén

szétvillanik,

mint északfény,

megtartó

szerelmem, s megragadlak,

ölellek kézzel, képzelettel

riadtan tartlak, mert hamarosan

egy ütköző alkony szétzúzza

hűséged oszlopait.

S most vedd ezt a verset.

Ha máskarú szerelemmel röpteted

a levélrajt lábad alól,

barázdái szívedig érnek.

 

Forrás: Életünk – Irodalmi és művészeti antológia 1964. I. kötet

Solymos Ida (1922-1995): Fiatal lány arcképe

 

Serdülő kornak tükre vagy,

káprázatoké holnap.

Hangodban régi ütemek,

szemedben szállnak holdak.

A tücsök lábadhoz szalad,

ha rábólong az este;

egy elbotorkált fuvallat

hajadhoz bújik esdve.

 

Magányos vagy még, hallgatag,

mint templomban a képek.

Előrajzolnám utadat,

látni siettetnélek!

-: megállít fél-halk dallamod,

évszakokénál mélyebb

csended szívemre hullatod –

már szinte-szinte félek.

 

Főnév és jelző mind kopott!

a vers mindegyre csonka!

részletkek rajza, látszatok…

nem jutok holdjaidba!

elhalt szavak közt bukdosok,

mit rögzítnék, fölém lép

s változtat mennyi alakot!

nem adja teljességét

annak, mi benned e g y s z e r i.

 

Voltak s tán lesznek istenek,

lesz elhagyott s lesz áldott.

Voltak és lesznek emberek.

Aki veled csatázott,

neved, ha hallja, majd megáll

benned tisztelni mindazt,

amiért élni érdemes.

 

S tanúját álmainknak.

 

Forrás: Életünk – Irodalmi és művészeti antológia 1964. I. kötet