Mint akit dajkaságba adtak
fakó, szikár és köves földre,
háttal a mediterrán napnak,
zömök az ajtó, kicsiny az ablak.
Meg ne rettenj, idegen gyermek!
Azért a tücskök énekelnek.
Keleti szélnek ostor az éle,
de fényesebben kél az újhold
s tündérség a békák zenéje.
Ifjú férfi, római halott,
kit dajkálva szóra biztatok,
szájadból barbár zene szól,
a déli babérfák alól
cimbalom peng, és döng a dob.
Ködben, smaragdban hugod lehettem,
szárazság-verte nyári kertben
cikáda-hangú anyád vagyok.
Forrás: Életünk – Irodalmi és művészeti antológia 1964. I. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése