Elszállt idők tükörébe,
Regésfényű mult ködébe
Belenézek néha,
De sokat mond fakó szeme...
Mintha váddal volna tele,
Pedig olyan néma.
Hej ti régi nagyasszonyok!
Jázminbokros udvarotok
Puszta lett azóta!
Szép virágos kerteteken
Át-átsuhan képzeletem
Tarka pillangója.
Rá pirosló rózsaliget
Úgy bólogat, úgy integetr,
Hivja pihenőre...
Viola is, tulipán is,
Fehérfürtös gyöngyvirág is
Lágyan rengetője
S a régi nap sugarában
Levendula illatában
Megfürdik a szárnya...
Hej de más is már a falu!
Ott lehet a rácsos kapu,
De az udvar árva.
Nem köszönti az érkezőt
Mosolyogva, mint azelőtt,
Száz virágszemével...
Minden röge, minden hantja,
Tele minden talpalatja
Sűrű veteménnyel.
Mindennapi kenyér gondja
Eltemette, elsodorta
A virágos kertet,
Imitt-amott látsz egy szálat,
Az is oly bús, olyan bágyadt
Ott a sövény mellett.
Már kedvük se oly virágos,
A szürük se tulipántos,
Isten, ember látja.
Hogy változik ez a világ!
Kalap mellett bolti virág,
Lepke se száll rája.
A sövény ha beszélhetne,
Elsuttogná csendes este;
Nem így volt ez régen!
Kivirágra vágyakozott,
Benyujtotta a kalapot...
S dal fakadt szivében.
Ami most nyit, mind elférne,
Egy imára kulcsolt kélzbe,
Bokrétának könnyen -
Hej ti régi nagyasszonyok!
Milyen lehet az álmotok
Virágtalan földben!
Forrás: Pósa Lajosné: Tövises utakon. Költemények. Budapest,
1911. Singer és Wolfner Könyvkereskedése
