Gara János: Repríz

Rég volt: a premierem sikerült.

Tapsolt a telt ház, ünnepelve szerzőt.

Jósoltak nagy jövőt hizelgő jelzők…

Estém zajos volt, nappalom derült.

Eggyé forrt bennem ó és uj világ:

Vonzott a szent babér s a megváltó ígéret.

Kalandos vágyam titkos tűzben érett,

S meddő maradt, mint elhervadt virág…

Most új remények fénye fon keresztül,

Ifjú tüzekkel, eszmékkel tele,

Teremtő lelkem szűz szikrája rezdül.

Vár új csodával csillogó rivalda

Rejtett erők, szent szépségek tere

S repríz után az égi taps jutalma.

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 296. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. dec. 29.

Dsida Jenő (1907-1938): Senki előttem, senki utánam

I.

A sziklacsúcsok felágaskodnak

és hajladoznak a felhők között.

Hangosan kiáltozom, hogy elverjem

a némaságot, mely tízezer éve

mossa a merevtörzsű fákat

s rémült melódiákat ringat ölében.

Dárdahegyű, kemény levelek

sorakoznak a pikkelyes ágakon,

a virágok szirmai pattogva töredeznek.

Senki előttem és senki utánam

és nincs út sehol minden felbukkanó

igazságért, minden talpalatnyi

földért esztendeimmel fizetek.

II.

S a zord éjszakákon mégis hiszek.

Búzavirágos szarvú ökröket látok,

amint fehér szekerek előtt bandukolnak,

embereket, akik valamikor

élni fognak a földön.

A barlang, amelyben tűz nélkül

didergek, bodros füstöt ereszt,

fáradt, erős férfiakat altat

s a kötél, melyen remegve kúsztam

át a vak mélységek fölött,

száradó ruhák terhe alatt ring

asszonyok lármás, víg dalában.

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 296. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. dec. 29.

Nichifor Crainic (1889-1972): A szülőföld rónái

Ti végtelen lapályok a nyári égnek alján,

mely fényével belengi a békés rónaságot,

gyermekoromnak mákja itt bimbózott ki tarkán,

s a távozó idővel pirossa elvirágzott.

Hullámai a siknak a messze térbe tünnek,

békén terül a szántók áldásthozó nyugalma,

villózó napsugárban pihegve felmerülnek

a fényes pára-mélybe meg ujra belehalva.

És a folyók, míg ott fenn fürgén alászökellni

tajtékozó merészek a nagy hegyeknek ormán,

itt szembeszállni vélük sikon nincs szikla semmi,

aléltan hömpölyögnek, elszenderedve lomhán.

Kábitva szálla  földre a béna dél aszálya,

fehér tarlóra ráül a fáradt nyári béke,

ernyesztő, óriási leplet takar reája,

lehúzva öntudatlan, határtalan ködébe.

Nehéz szekérbe fogva, országutak porában

termést hordván az ökrök szelíden mendegélnek,

dal zeng, gyermekkoromban igy szárnyalt hajdanában

a levegő tüzében felolvadt nyári ének.

Nagyok, mint végtelenség, melyből csodátok serken,

ti széles rónaságok, ti édesek, mint álom,

folyókkal és delekkel füztétek össze lelkem,

amelyben mit tükörben értelmetek csodálom

Bennem nem háborúznak viharzó szenvedélyek,

érzelmeim dagályát nem háboritja örvény,

folyóitok módjára jó békességben élek

a két partot magamban szeliden átölelvén.

S lelkemben vágyak élnek, a messzeség csodáit

kigyujtva bennem égőn, a fényes térbe szállok,

s kimondhatatlan ábránd a végtelenbe csábit,

oly bűvös, mint az égen tündöklő délibábok.

Ford.: Kádár Imre

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 296. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. dec. 29.

Dsida Jenő (1907-1938): Az uccaseprő

Te szegény, piszkos uccaseprő,

ki hajnali, álmos lámpavilágnál

hideg undorral tisztogatod

a világ szemetét, találkoztam veled.

Tisztességtudón köszöntél s egyszeribe

csordultig telt a szivem alázattal

és szeretettel. Most is magam előtt

látom gyűrötten ragyogó ábrázatodat,

testedre keményedett rongyruhádat

vörös ujjaidat s torzonborz

bajszod fölött a pálinka gőzét.

Még a késő délutáni órákban is

eszemben tévedsz, szeretném megállítani

a korzós népeket, elmondani nekik,

hogy kora hajnalban láttalak,

kicsit megváltónk vagy, a sötétség

leple alatt elveszed a világ büneit.

De csak legyintek és téged szólitalak

meg gondolatban: Ha az üdvösségre jutsz,

testvér, ne feledkezz el rólam!

Forrás: Keleti Ujság 12. évf. 296. szám Cluj, (Kolozsvár), 1929. dec. 29.