Kazinczy Ferenc: A mi nyelvünk

Isteni bája a szép Hellásznak, római nagyság,

Francia csín és német erő, s heve Heszperiának,

És lengyel  lágyság! titeket szép nyelvem irigyel.

S ti neki semmit sem irigyeltek? Nyelve Homérnak

S Virgilnek, ha találtok-e mást Európa határin.

Mely szent lantotokat ily híven zengve követné?

Dörg ő s nem csikorog; fut ha kell, mint férfi fut a cél

Nem tört pályáján: de szaladva szökelve, sikamva.

Lángol keble, ajakán mély bánat keble sohajtoz,

S mint te olasz s lengyel, hévvel nyögdelli szerelmét. –

Hull a lánc, közelít az idő s mi közöttetek állunk!

Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból – Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel Gyomán, 1921.

Kazinczy Ferenc: A distichon feltalálása

„Add te Psychéd nekem, Amor, oh add! s vedd lantomat érte;

Így a legtisztább két öröm istene léssz,”

Én-e Psychémet, Apoll, s e lantért? Lant nekem a nyíl,

Mond ez, s íme nyila már az egekre repül.

S amint zengve röpül az Olympusig, hexameter lesz:

Amint zengve leszáll, ó csuda! pentameter.

Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból – Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel Gyomán, 1921.

Kazinczy Ferenc: Az epigramma

Szökj, epigramma, de nem mint nyíl, mely célra fut és öl,

Szökj, mint csók, melyet félve lop a szerelem.

Elcsattant s oda van; de az édes lyánka tüzétől

Ajkaim lángolnak s e kebel égve liheg.

Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból – Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel Gyomán, 1921.

Kazinczy Ferenc: Vajda-Hunyad

Szirt! rendíthetlen, mint karja és keble rakódnak,

Nagy mint ő, nagy mint társai, mint fia nagy!

Hol van urad? hol van Mátyása? hová leve László?

Hol  van az egykori fény? hol van az egykori zaj?

„Nincsenek? Ah! De mi ez? látom-e nyílni kapud?

Látom; zászlóját már szélnek ereszti Kapisztrán;

Ím indúl, s vezeti győzödelemre hadát.

Szól a tárogató, s a síp s a trombita, s a hős

Néma haragjában most maga léptet elő.

Jobbja és balja felől László szökdelteti ménét,

S atyjának veszi és osztja parancsolatit…

Szirt, mi vagy; és mi valál egykor! Megborzadok. A hű

Érti a szent jelenést, s felriad álmaiból.

Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból – Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel Gyomán, 1921.

Kazinczy Ferenc: A szabad Erdély a török elűzetése után

Szabadon lihegsz, szeretett haza,

szabadon lihegsz megint! karunk

Béklyóidat összetöré!

Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;

Lobogó tüzeit seregökre

Az isteni bosszu lövellé.

Nem ejte le minket erő;

Bizakodás teve rabjaivá

Minket a pogánynak,

Esküdt, s mi jók hivénk szavát;

S ő a hivőket, bizakodókat,

Cselébe voná, megbuktatá.

Hegyeink aranyát, ugarinknak

Gazdag termésit irigylé

És amit táplál a mező.

Paripáink neki nyihogtak,

Gyapját neki nyírta meg a nyáj

S amit nem vett el, ellopá.

Magyarra vivé ki a magyart,

S vicsorgva dühében, hogy a két

Testvérhad érte egymást ölé.

Éh gyermekeinket maszlagon

Hizlalta pribékjeivé, hogy ők

Verdessék, ami még nem ing.

S mi nyögénk a vad dölyf kényeit,

S viselénk, de mérges fájdalomban,

Az alázó súlyos igát,

Hunyadink nagy lelke nem hagyott el,

Hunyadink nagy lelkét nem hagyánk el,

S lepattogának láncaink.

Itt vesztenek ők, itt hulltanak el,

Lobogó tüzeit seregökre

Az isteni bosszu lövellé!

Szabadon lihegsz, szeretett hazánk!

Szeretett hazánk! szabadon lihegsz,

Hunyadink nagy lelke van veled.

Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból – Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel Gyomán, 1921.