Életem fut, s nemsokára
Már e szép kor elrepül;
Érzem, messze nincs határa,
S majd komor telére dül;
De borral, sebes szárnyának
Lépvesszőket hányhatok;
Bort hamar, bort! elmultának
Ha iszom, kacaghatok.
Még most, hála istenimnek!
Kelyhem bátran forgatom;
Még most, hála istenimnek!
Lollimat csókolhatom.
Még nincs, aki elfogassa
Gyanúba vett levelem.
Nincs, aki tudakoztassa,
Ki sziszeg titkon velem.
Lyányka, jer, jer, mártsd rózsádat
Kelyhem édes nedvibe,
Fonjad azt, s melypántlikádat
Hajam barna fürtibe.
Ingereld szám szomjuságát,
S ah, éreztessed velem,
Éltemnek fő boldogságát
Hogy csak kebledben lelem.
Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból –
Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel
Gyomán, 1921.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése