Oh szent Igazság! aki hatalmadat
S megtisztelendő fényedet e csalárd
Világ előtt elrejtve tartván,
Számtalan üldözetek között vagy:
Jer, jer! födözd fel mennyei képedet
A pártütőknek, kik koronás fejed
Ellen kikelvén, ostromolják
Trónusodat buta fegyverekkel;
S megszégyenülvén színed előtt, dühös
Bünének átkát fogja kesergeni,
A fényes erkölcs mord
irígye,
A fenekedni szokott gonoszság.
A nagyra termett, bátor az ég szakad
S bús csattogással mennykövi hullanak,
A nagyra termett, Istenének
Féli s imádja dicső hatalmát.
Ama borostyánágokat, érdemes
Lantodnak ékes cimerit, a kaján
hiába bűbájolja, zölden
Fognak azok fejeden maradni.
Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból –
Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel
Gyomán, 1921.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése