Homályos bánat dúlja lelkemet.
Talán újúlnak régi szenvedésim;
Talán tündér előre-érezésim
Rémítnek, s új lest hány a végezet.
Sirnék: de csak elfojtott sóhajtások
Emelkednek kétséges szívemből;
Csak rejtett ah, csak néma jajgatások
Váltják egymást, s a titkos bú elöl.
Ó végezés, örömkönyűt nem várok.
Részt abban egy sebes szív nem vehet,
Mely önnyugtának gyilkolója lett;
De annyi jaj, de oly keserves károk,
De ez emésztő bú enyhitsen! Adj
Csak egy könycseppet méltó bánatimnak!
S azonnal hozd el végét napjaimnak: -
Vagy e szikláknál itt keményebb vagy!
Forrás: KOSZORÚ – A magyar költészet tavaszi virágaiból –
Összeállította Király György - Nyomtattatott Kner Izidor költségén és betűivel
Gyomán, 1921.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése