- Részletek -
1.
November borús hava volt
A lombot a szél söpörte,
Zordabbak lettek a napok,
S én indultam hazai földre.
Mikor elértem a határt,
Rákezdett dobogni edzett
Mellemben a szív, sőt azt hisze,
Hogy könnyem is potyogni kezdett.
A német szóra különös
Érzésnek lettem a foglya:
Mintha a szívem vére ind
Édesen elbugyogna.
Egy kislány hárfázott s dalolt,
Érzése tiszta, bátor,
S hangja hamis volt, módfelett
Megindultam dalától.
Vágyat dalolt s szerelmi bőt, -
Lemondást és hogy, meglásd,
A vidám, boldog mennybe fönt
Még megtaláljuk egymást.
S a siralomvölgy örömét,
Mely gyorsan tovaröppen,
S a túlvilágot, hol a szív
Dúskál szent gyönyörökben.
A lemondás aggott dalát
S az égi tente-tentét,
Ettől csitul a nagy kamasz,
A nyűgös, szertelen nép.
Tudom e dalt és szövegét,
S a szerzők ismerősök -
Ó, vizet prédikáltanak,
De bort ittak e hősök.
Én újabb dalt, barátaim,
Ujat és jobbat zengek:
Mi már a földön, idelenn
Építjük föl a mennyet.
Le a nyomorral! Itt akarunk
Boldogabb, jobb jövendőt -
Ami munkás kéz nyomán terem,
Ne falják surnya bendők.
A föld ölén mindenkinek
Elég kenyér csirázik,
Rózsa, mirtusz, szépség, erő
S cukorborsó, rogyásig.
Cukorborsót mindenkinek,
Ha pattan zsenge tokja!
A mennyországot bízzuk a
Verebekre s angyalokra!
S ha szárnyat ád a szép halál,
Vizitbe odaszállunk
Hozzátok, s együtt mennyei
Kalácsokat zabálunk.
Dalt zengek, újat s jobbat is!
Hegedű s fuvola szól így.
A Miserere ósdi már,
Lélekharang se szólít.
Szűz Európát jegyzi el a
Szabadság géniussza,
S az ölelkező mátkapár
Az első csókot issza.
Hogy papi áldás nincs, a frigy
Érvényét nem zavarja -
Éljen az ara s a vőlegény
S minden leendő sarja!
A nászdal ime az én dalom,
A jobb, a szebb, az újabb!
Lelkemben fennkölt ünnepély
Csillagüzére gyullad -
Szétfolynak a lángzó csillagok,
A vad, lobogó lidércek -
Tölgyeket törnék össze, oly
Csodás erőket érzek!
Varázsos nedvek árama tölt,
Hogy német rögökön járok -
Anyjához ért az óriás
És újból talpraállott.
3.
Carolus Magnus ott pihen
Az ős aacheni dómban.
(Vigyázat: nem Karl Mayer, a sváb,
Akiről itt ma szó van!)
Nos, nem lennék halott király,
Bár födne az aacheni márvány;
Inkább utolsó rímelő
A Neckar partja táján.
Aachen... unatkozó kutyák
Szükölnek utcahosszat:
Ó, rúgj belénk, jó idegen,
Talán az szórakoztat.
Unalmas fészek, - egy kicsit
Kószáltam s újra láttam
Pár fickót alig változott
Porosz egyenruhákban.
A piros gallér járja még
S a régi szürke mente -
(Francia vér az a piros -
Mit Körner lantja zengte.)
A régi pedáns banda ez.
Csak derékszögbe moccan,
S még minden arcon ott a gőg,
Előkelőn s fagyottan.
Ugy járnak, mint a gyertyaszál,
Oly peckesen, kevélyen,
Mint aki botot nyelt, botot,
Mely őt püfölte régen.
És megvan még a pallos is,
Csak most belűl a helye;
S a meghitt "Du" még visszakong
Az ősi-úri "Er"-re.
Hosszú bajusszuk voltaképp
Agg copfok új alakja:
Mely hátul csüngött volt, a copf
Ott csüng az orr alatt ma.
És az se rossz, a lovasok
Jelmeze, csak dicséret
Illeti, - kivált a sisak,
S csúcsán a csöpp acélhegy.
Mintha a halk, romantikus
Lovagkor itt suhanna,
Uhland és Tieck, báró Fouqué
És Montfaucon Johanna.
A szép középkor tűnik elő,
Apródok ősi színnel,
A hűség szívükben virult,
S hátuljukon a címer.
Keresztes hadak, tornatér
És trubadúri pompa -
Az ájtatos hit kora volt,
Nem volt se lap, se nyomda.
S a sisak! Mindenek fölött!
A kor királyi vicce!
Felséges ötlet, - s a pointe
Ott van fölül: a - spicce!
De félek, hogy vihar ha jő,
A sisak hetyke csúcsa
A menny modern villámait
A fejetekre húzza! - -
S ha hadba szálltok, könnyedebb
Föveg kell, mint e vas-tok;
E középkori nagy sisak
Zavar, ha majd szaladtok...
4.
Köllen jött, - késő este volt,
A Rajna hangja járt át,
Már német szellő legyezett,
Éreztem is hatását -
Étvágyamon. Sonkát s kövér
Palacsintát is ettem
Fölöttébb sós volt, - rajnai
Borokkal öblögettem.
A zöld kehelyben még ma is
Aranylik tűz-özönjük,
S ha kissé bőven kortyolod,
Orrodba száll a gyöngyük.
S bizseg az orrod édesen,
Elönt a kéj, a kába,
Utcára hajszolt engem is,
Ki a kongó éjszakába.
Ugy néztek rám a kőfalak,
Minthogyha messzi mondát,
Minthogyha Köllen ősi, szent
Legendáit susognák.
A jámbor klérus űzte itt
Kis játékait egykor,
Ulrich von Hutten könyvet írt
A "Sötét Férfiak"-ról.
A középkor kánkánja folyt,
Pap és apáca járta;
Hochstraaten, Köln Menzel-e volt
A kor denunciánsa.
Az embereket s könyveket
A máglya torka nyelte;
A Kyrie Eleison hangja szállt
S harangok szava szerte.
Az úton a Gazság s Butaság
Ebekm ódjára párzott;
A gyülölködő vakhit
Mind: fiok-unokájok.
De nézd csak ezt a monstrumot,
E holdas fénybe szőttet!
Kisértetin, sötéten áll
A kölni dóm előtted.
Lelki Bastille-nek szánta ezt
Furfangosan az Egyház:
Sorvassza a német szellemet
Ez óriási fegyház!
De akkor - akkor jött Luther,
S a nagy "Megállj!"-t kimondta -
S tovább nem épült, úgy maradt
A kölni dóm azóta.
Máig se kész - és így a jó.
Hogy befejezni késnek,
Német erőnek jele az
S protestáns küldetésnek.
Ti "dóm-egyleti" figurák,
Ti gyönge, eltörődött
Kezekkel raknátok tovább
A csonka, vén erődöt!
Ó, balgaság! A csengetős
Perselyt hiába rázod,
Eretnek és zsidó sem ád,
Hiába magyarázod.
Hiába játszik Liszt, a nagy,
A kölni dóm javára,
S egy jóképességű király
Hiába deklamálja,
A kölni dóm nem készül el,
Ámbátor már a hűdött
Elméjü sváb egész hajó
Követ is odaküldött.
Nem, - hasztalan rikoltanak
A baglyok és a hollók: -
Ez ósdi gusztusú csapat
Mindig a tornyokon lóg.
Ellenkezőleg: lesz idő,
Mikor - hiába tombol
A makacs templomépitő -:
Istálló lesz a dómból.
"S ha a dómban lovak állanak,
Mi lesz - felelj, de nyomban -
A három szent királlyal, itt,
A tabernákulumban?"
Ma már e kérdés nem zsenánt.
Akár időt se töltsek:
Kvártélyt kaphatnak máshol is
A napkeleti bölcsek.
Azt mondom én: a münsteri
Három vasrácsu ketrec
Lamberti tornyán őnekik
Alkalmas épület lesz.
S ha szép triumvirátusuk
Megcsonkul egyszer akkor
Napkelet helyett hozzatok
Egy királyt - Napnyugatról...
12.
Vak erdőn át döcög kocsink -
Most reccsenése ver fel -
Fuccs egy kerék. Most állhatunk.
No, ez se fenékig tejfel.
A postakocsis magamra hágy
S lohol a faluba gyorsan.
Éjfél van, és a rengeteg
Üvöltő kardala harsan.
Csak farkasok éhes torka bőg
Ilyen vad, szörnyü hanggal.
Mint fény a mély homályon át,
Szemük ragyogva langall.
Nyilván tudták az ordasok,
Hogy érkezem és ez okból
Világlik úgy a rengeteg,
S dől a dal kórusukból.
S ni most hallom csak: szerenád!
S nekem szól, senki másnak!
Fölveszem illő pózait
A szónoki ellágyulásnak:
"Farkastestvérek! Hév öröm
Ma körötökbe lennem,
Hol annyi tiszta lélek így
üvöltve tisztel engem.
Amit e percben érezek,
Csodás s megfejthetetlen;
E drága óra énnekem
Örök s felejthetetlen.
Bizalmatok megtisztelő,
Köszönet s hála érte;
Életem súlyos perceit
Hüségetek kisérte.
Farkastestvérek! Sohase
Hittétek, ha a hátam
Mögött svihákok szája járt,
Hogy a kutyákhoz álltam,
S hogy meglógtam s tanácsos úr
Leszek a juhakolban -
Efféle hitvány szó-fiát
Cáfolni büszke voltam.
S noha báránybundát, mert meleg,
Olykor nyakamba vettem,
A birka-sors ábrándozó
Hivője sose lettem.
Juh sem vagyok, eb sem vagyok,
S tanácsos úr se, - híven
Farkas-fog maradt a fogam,
És farkas-szív a szívem.
Számítsatok rám véletek
Üvöltök én is itt lenn -
Segítsetek magatokon,
És megsegít az isten!"
Igy szólt rögtönzött válaszom,
Aztán kocsira szálltunk; -
Sajnos meghúzva hozta le
Az "Allgemeine Zeitung".
14.
- - - - - - - - - -
S lélekzetem is elakadt,
Mikor - fojtottan - a néni
A Rőtszakállú titkait
Kezdette elmesélni.
A császár - súgta - nem halott,
A tudomány se tudja,
Hű fegyvertársai közt tanyáz
Egy rejtett sziklazugba.
Kyffhauser, ez a hegy neve,
Barlanggá nyílt a gyomra;
Boltjait függőlámpafény
Tölti be imbolyogva.
Az első terem hercegi
Istálló, lovak ezerszám
Állnak a jászlaknál, ragyog
Rajtuk a büszke szerszám.
Ott villog minden paripán
A zabolája, nyerge,
De egy se nyihog, nem kapál,
Mintha vasból volna verve.
A szomszéd-terem alom-ágy;
Katonákat látsz heverni,
Szakállas, nyers és marcona
Ábrázatok, ezernyi.
Tetőtől talpig vasba mind,
De egyikük se rebben,
Feküsznek moccanatlanul,
Alusznak rendületlen.
A harmadik teremben íj,
Szekerce, lándzsa - büszke
Halom, - ó-frank puskák, vért, sisak
Acélja és ezüstje.
S pár ágyú, nem sok, ám elég
Diadalmi jelnek éppen.
Egy fekete-vörös-arany
Lobogó leng a légben.
A negyedikben - Ő lakik,
A századévek alján
Kőasztalnál, kőszéken űl,
A homloka a karján.
A lángveres, nehéz szakáll
Régen lenőtt a földre,
Nagyritkán egyet hunyorít
És ráncba fut szemöldje.
Töpreng a császár? Aluszik?
Gondolkodhatni róla;
De fölrendül az óriás,
Ha egyszer üt az óra.
A zászlót felragadja, úgy
Süvölti: Lóra, Lóra!
S csörömpöl s pattan víni-kész
Népe a riadóra.
Lovára lendül mindenik,
Nyerít a ló, s kapál már,
A csattogó világba ront
A kürtök szava száll már.
Jól kialudták magukat,
Jól vágnak, jól robognak,
A császár törvényt lát, szigorút -
És jaj a gyilkosoknak -
Akik megölték hajdanán
A drága aranyhajú lányt,
Csodálatos Germániát -
Ó, Nap, te vádoló láng!
S bár kastélyába bútt a gaz
Kacagva és borozva,
Vár rá a bosszuló kötél,
Eléri Barbarossa!
Mily bűbájosan csengve hullt
Az édes dajka-szó ránk!
Ujjongott babonás szivem:
Ó, Nap, te vádoló láng!
15.
Finomszemű eső szitál,
Jéghideg, mint a tűhegy!
Izzadt lovak bús farka leng,
A sárban nekidűlnek.
A postakocsis trombitál,
Ismerem ezt a hangot -
"Három lovas léptet a kapun át! -
S ez hirtelen lehangol.
Az álom lassan elnyomott,
S im: álmok képe lebben:
A Rőtszakállunál vagyok
Abban a csodahegyben -
De most már nem kőszéken űlt
S kőlapnál - önmaga szobra -
S oly fölséges se volt, ahogy
A képzelet festeni szokta.
Kacsázott vélem a termeken át,
Fecsegtünk jól mulatva,
S akár egy antikvárius,
Kincseit mutogatta.
Megmutatta, a puskatust
Hogyan és merre fogják,
Hermelinjével megpucolt
Pár rozsdaverte szablyát.
Fogott egy pávafarkot és
Lesöprögette itt-ott
Csákóról-vértről és sisak-
Csúcsról a port, a piszkot.
S a zászlót kiporolva szólt:
"Legnagyobb büszkeségem:
Selymét a moly nem ette meg,
És nincs szú a nyelében."
S abban a teremben, ahol
Ezernyi hőse hűsen
Aludt harcokra várva, ezt
Mondá az agg derűsen:
"Alusznak. Járjunk halkan itt,
Legkisebb zajt se csapva;
Száz év megint letelt, s ma van
A zsoldfizetés napja."
S a császár csöndben odament
Az alvókhoz - ki látott
Ilyet?! - zsebükbe csúsztatott
Egy-egy arany dukátot.
Elhűlten álltam ott, s felém
Mosolygott most a császár:
"Száz évben egyszer jár a zsold,
S fejenkint egy dukát jár."
S hosszú sorokban állani
Látván amott a falkát,
Megörvendezett módfelett
És dörzsölte a markát.
Most minden gebét számbavett,
Bordáik lapogatta;
Csak számolt, számolt, nyugtalan
S hadarva járt az ajka.
"Ebből bizony felférne még -
Bosszúsan mondta aztán -
Katona, fegyver volna már,
De nincs elég lovacskám.
Szétküldtem lócsiszárjaim
Világgá, hogy a legszebb
Lovakat hajtsák föl nekem,
S már hoztak is, nem egyet.
Várok, mig komplett lesz a szám,
Azután nekivágok,
S hű német népem, szép hazám,
Hozom a szabadságot."
Igy szólt s fölrikkantottam én:
"Öregem, rajta, máris,
Rajta, ha nincsen ló elég,
Jó lesz egy pár szamár is."
"Csak lassan a testtel!" - Rőtszakáll
Ezt mosolyogva mondta -
"Róma sem épült egy nap alatt,
Ritkán jó hamari munka.
Sokkal jobb későn, mint soha,
S a makk se nő ki nyomban,
Chi va piano va sano - példaszó
A Római Birodalomban".
16.
A kocsi döccent, felriadt
Az alvó, - de lezárult
Pillám, és álmodtam, megint:
Láttam a Rőtszakállút.
Fecsegve jártuk fel s alá
A termeken az éjet,
A császár folyton faggatott
És nógatott: beszéljek.
Hisz sok-sok esztendeje, hogy
Nem hallott emberi szót a
Felső világból, már talán
A hétéves háború óta.
Mendelssohn Mózesre kérdezett,
Majd a Karschinra, végre
S főként: Madame Dubarryra,
A Lajos metreszére.
"Császárom, Mózes rég halott,
S te mit se tudsz felőle?
Halott a fia Ábrahám,
S Rebeka is, a nője.
Hogy Ábrahám egy kisfiút
Nemzett Leával, ez tény,
Félix nagy karmester ma már,
Viszont ő jó keresztény.
Az öreg Karchin is halott,
S a Klencke is, a lánya;
Csak Helmine Chezy él talán,
A Karschin unokája.
Mig Lajos úr volt, vígan élt
Dubarry asszony is még,
Vénecske volt már, amikor
A gijjotinra vitték.
Lajos, a Tizenötödik,
Az ágyban múlt ki, csendben,
A Tizenhatodik gijjotinon,
Nejével egyetemben.
Antoinette, illem szerint,
Nyugodt volt, szép s királyi,
Viszont vadul sikoltozott
A bárd alatt Dubarry - -
A császár hirtelen megállt,
Kiűlt merev szemében
A kíváncsiság: "Mondd, mi az
A gijjotin? Nem értem."
A gijjotin - mondottam én -
Új módszer, Rőtszakáll, itt,
Mely bárkit - s bármily rangu is -
A túlvilágra szállit.
Egy furfangos kis gépezet
Új módszerünk alapja,
A feltaláló - Guillotin,
S a nevét tőle kapta.
Egy deszkaszálhoz szíjazunk,
S lesüllyedsz, - dupla szárfa
Közé csuszol; - fönn függ a gép
Háromszögletü bárdja: -
Meghúznak egy zsinórt, s a bárd
Kedélyesen lehuppan,
Mely alkalommal koponyád
Viszont egy zsákba pottyan.
Szavamba vágott Rőtszakáll:
"Egy szót se róla, kérlek,
Egyetlen porcikám se húz
Megismerkedni véle!
Lajos király és hitvese!
Szíjak közt! Deszkaszálon!
Az etikettnek ebben én
A nyomát sem találom!
S mi az, hogy "per tu" szólsz velem?
Miféle jómadár vagy?
Vigyázz, kölyök, mert megnyesem
Orcátlan, hetyke szárnyad!
Ha szólsz, az epém forrni kezd,
S keserü lesz a kedvem,
Lélekzeted - honárulás,
S felségsértés is egyben!"
Hogy így rámtámadt az öreg
S ily durva dühre lobbant,
Ami eddig csak begyembe volt,
Belőlem is kirobbant.
"Uram, te csak egy monda vagy,
S ez ócska monda untat,
Eriggy aludni s bízd reánk:
Majd megváltjuk magunkat.
A köztársaságpártiak
Röhögnek, hogy egy árnyat,
Egy koronás rémet követünk
S rossz vicceket csinálnak.
S nem tetszik fekete-vörös-
Arany zászlód se, kedvem
Szegték az ónémet hülyék
A diákegyletekben.
A legjobb lesz, ha itt maradsz,
S a hegy sötétje rádszáll -
Hisz voltaképp egyáltalán
Minek nekünk a császár?"
17.
Igy feleseltem véle ott -
Álmomban persze, persze -
Ébren sokkalta szelidebb
A magamfajta mersze.
Csak ideális álmaid
Ködén mondod ki, német,
Hüséges szíved titkait,
Jó, német véleményed.
Fölébredtem. Az útfelen
Tölgyerdő, elfutó fák,
Szétverte minden álmomat
A meztelen valóság.
Tölgyek csóválták fejüket,
Bús nyírfa bólogott rám,
S én felkiáltottam: - Bocsáss,
Bocsáss meg, Barbarossám!
Te bölcs vagy, én meg ostoba!
Bocsásd meg csúf, gonosz szám!
Oly ingerült vagyok. - No, jöjj,
Jöjj gyorsan, Barbarossám!
Ha nem tetszik a gijjotin,
A régi mód maradhat:
Nemesnek pallos, - és kötél
Polgárnak és parasztnak.
Mégis: jó lesz, ha néhanap
A nemest fölakasztod,
S lenyakazod - ők is az Ur fiai! -
A polgárt és parasztot.
Vérbiróságot hozz, ahogy
Károly csinálta régen,
Rendekben éljen újra a nép
És mindenféle céhben.
Jöjj vissza, császár, jöjj a Szent
Római Birodalommal,
Elkorhadt zsibvásárodat
Hozd minden ósdi lommal!
Nem félek én, ha igazi,
A középkori sorstól,
Csak attól ments meg, Rőtszakáll,
Attól a ronda korcstól,
A kamáslis rittertől, aki
Felemás, szörnyü állat:
Gót téboly és modern csalás,
Se-hal-se-hús, utálat.
Verd szét a sok komédiást,
S szinházuk zárd be: ocsmány
Paródia lesz ott a mult -
S jöjj gyorsan, Barbarossám!
(Ford.: Kardos László)
*
Heine, Heinrich a legnagyobb német forradalmi költő, Marx és Engels barátja. Hatalmas költői harcot vívott Németország demokratikus átalakulásáért. Könyörtelen gúnnyal leplezte le a német feudalizmust s a gyáva német kispolgári szellemet. Kíméletlen harcot viselt kora megalkuvó elemei ellen, lángoló lelkesedéssel állt a forradalmi mozgalmak mellé. Egyik legszebb verse a 48-as magyar forradalom bukását gyászolja. Világszerte nagy hatást tett szerelmi költészete is.
Németország:
Anyjához ért az óriás...: A görög hősmonda szerint az óriás Anteus harc közben mindig új erőre kapott, ha megérintette az anyaföldet.
Carolus Magnus: Nagy Károly(742-814) frank király.
Karl Mayer (1786-1870), érzelgős nyárspolgári költő.
Körner: Theodor Körner (1791-1813), német nacionalista költő.
Du: te
Er: merev megszólítási forma a 18. sz.-i Poroszországban.
Uhland: Ludwig Uhland (1787-1862), a "sváb iskola" vezető költője, aki a romantikát a polgári liberalizmus irányában vitte tovább.
Tieck: Ludwig Tieck (17733-1853), romantikus költő.
Báró Fouqué: Friedrich de la Motte-Fouqué (1777-1843), német romantikus költő.
Montfaucon Johanna: egy lovagkori-tárgyú Kotzebue-dráma címe
Pointe: francia szó, egyformán jelenti valaminek a hegyét és egy adoma csattanóját.
Köllen: Köln régies neve.
Ulrich von Hutten: híres német költő és antiklerikális humanista (1488-1523)
Hochstraaten: eretnekégető katolikus teológus a 15.sz.-ban.
Menzel,Wolfgang: reakciós, denunciáns, nacionalista író (1798-1873)
Bastille: párizsi erőd-fegyház, 1789-ben lerombolták
A münsteri...: a westfáliai Münster városának Lamberti-tornyán három vasketrec függött, ezekben tették közszemlére az 1534-es anabaptista felkelés kivégzett forradali vezéreinek holttestét.
Allgemeine Zeitung: polgári liberális újság Augsburgban.
Rőtszakállú: a német monda szerint Barbarossa Frigyes középkori német császár nem halt meg, hanem a Kyffhauser-hegyben készülődik a német nép felszabadítására.
Ó, nap, te vádoló láng: régi népballada refrénje.
Dukát: aranypénz.
Chi va piano va sano: olasz közmondás, kb. a. m: lassan járj, tovább érsz.
Mendelssohn ózes Ábrahám, Rebekka, Lea, Félix: Mendelssohn Mózes filozófus (1729-1826), unokája,Félix, zeneszerző (1809-1847)
Karschin: Anna Lutse Karsch (1722-91) porosz költőnő
Madame Dubarry: XV. Lajos kedvese, a forradalomban kivégezték
Klenke, Karoline Luise: német írónő (1754-1812)
Helmine Chézy: német írónő (1783-1856)
Guilotine (gijotin): nyaktiló
Károly: V. Károly (1500-1558) kegyetlen törvénykönyvéről van szó
*
(Forrás:Kardos László válogatott műfordításai 141-159. old. - Szépirodalmi Könyvkiadó 1953.)
