Szigethy Ferenc (1893-1969): A szeretet dicsérete

Hiába szólok angyalok nyelvén,

Hiába szép a beszédem nagyon,

Ha szeretet pedig nincsen énbennem,

Én Isten előtt csak olyanná lettem,

Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.

  

És láthatok én, tudhatok jövendőt,

S lehet világos minden nagy titok -

Lehetek én nagy bármely tudományban,

A hitemet bár mindennap megálljam,

Szeretet nélkül semmi sem vagyok.

  

Ha vagyonomat felétetem mind is

És ha testemet tűzre is adom,

Szeretet nélkül meghalt amit tettem,

Az örök cél lett megcsúfolva bennem,

Az én lelkemnek nincs haszna azon.

  

Mert a szeretet kegyes, hosszútűrő,

Nem kérkedik az, nem irigykedik,

Nem ismerős a maga haragjával -

Együtt örül az igaz igazsággal,

Hisz és remél a végső ideig.

Hiába szólok angyaloknak nyelvén,

Hiába szép a beszédem nagyon,

Ha szeretet pedig nincsen énbennem,

Én Isten előtt csak olyanná lettem,

Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.

Szigethy Ferenc (1893-1969): Örökös reformáció

Szentlélek Isten ó jövel, jövel,

Légy e világhoz egészen közel,

Hajolj le hozzá suttogó beszéddel

S a mennyországnal szépségét beszéld el.

Simogasd meg a verejtékes arcot,

A kezet, mely nagyon sokat harcolt,

A küzdelemben elfáradott lelket,

Mely imádkozni már-már elfelejtett.

Hajolj le ahhoz, aki megcsalódott,

S tudván tudja, hogy sohasem lesz boldog,

Aki csüggedő meghasonlott ember,

Ki mindentől fél s már remélni sem mer.

Vagy jöjjön mint a vihar, szélvész zúdulása

A közömböst, az alvót, ki felrázza

Azokat, kiknek úgyis mindegy minden:

S az imádsággal se szebb a föld itt lenn.

Vagy jöjj azokhoz, akik harcban állnak

Akik ellened vad táborba szállnak

A Sátán kiket hamis júdás-pénzzel

Megszédített... Ó jöjj zúgó szélvésszel,

Jöjj a lelkedet megrázó erőddel,

Erődet társítsd erőtlen erőnkkel,

Tüzes szárnyad csapjon újra le hozzánk,

Hadd gyúljon ki megint a szívünk, orcánk,

Hadd gyúljon fel megint a lelkünk lángja,

Mint önmagunkat elemésztő máglya,

Melynek célja csak az, hogy égjen, égjen,

Világoság legyen a sötétségben!

Te drága Tűz, világot égető,

Te nagy hegyeket mozgató Erő,

Ki ott munkáltál mindvégig lankadatlan

A nagy erős lutheri akaratban:

Ki ott lángoltál Genf város tüzében,

Lánggal égtél, hogy Kálvin lángja égjen:

Ki ott voltál a komor esti csendben

Mikor gályán szolgáltak láncra verten

Rab prédikátor derék eleink,

Jöjj s e világon lobbanj fel megint!

Szentlélek Isten, lelkünket kitárjuk,

Csodatevő hatalmad várva-várjuk!

Nagy munka vár rád Újra Wittenbergben:

Sokat hanyatlott lélekben az ember,

Sok diadalt ül a test, a világ

S nagyon kellenek ide a csodák!

Ó tégy csodákat itt a lelkeken,

Hadd súlyosbodjék a történelem!

Ó égi Tűz, ó írd be, írd be még

A mai napon minden emberszívbe,

Mely az embert minden nap újjá szülje:

Az örökös reformáció nevét!

(Megjelent a Péteri Szavak 1996. novemberi számának 5. lapján) 

Forrás: http://www.sajoszentpeter.tirek.hu/cikk/mutat/szigethy-ferenc-lelkesz-es-kolto/

Szigethy Ferenc: Anya neve napjára

Miért olyan szép a világ

S kedves benne minden virág?!

Miért oly szép a madárdal,

Mely fölfelé égig szárnyal?!

Miért kedves a mi házunk,

Puha párnám, gyermekálmunk?!

Miért örülünk mindennek,

Mert jó anyánk szeret minket!

Mert a szíve dobbanása:

Értünk szálló imádsága;

Csak minket félt értünk eped,

Édesanyánk mindig szeret.

Hadd legyen szép ez a világ

S kedves benne minden virág,

Ne csak nékünk, de másnak is,

A mi kedves anyánknak is,

A mi kedves anyánknak is.

Hadd legyen az ő szívében

A boldogság olyan éppen,

Telis-tele fénysugárral:

Gyermekei hálájával!

Szigethy Ferenc (1893-1969): Anya nevenapjára

Miért olyan szép a világ

S kedves benne minden virág?!

Miért oly szép a madárdal,

Mely fölfelé égig szárnyal?!

Miért kedves a mi házunk,

Puha párnám, gyermekálmunk?!

Miért örülünk mindennek,

Mert jó anyánk szeret minket!

Mert a szíve dobbanása:

Értünk szálló imádsága;

Csak minket félt értünk eped,

Édesanyánk mindig szeret.

Hadd legyen szép ez a világ

S kedves benne minden virág,

Ne csak nékünk, de másnak is,

A mi kedves anyánknak is,

A mi kedves anyánknak is.

Hadd legyen az ő szívében

A boldogság olyan éppen,

Telis-tele fénysugárral:

Gyermekei hálájával!

Szigethy Ferenc (1893-1969): Csokonai sírjánál

Veled vív versem Vitéz! és vigasztal,

most hogy az első hó befödte sírod

s én mint zarándok állok itt felette!

Mert te bánattal tértél aluvásra

másfélévszázad régmúlt idejében

és azóta is úgy tetszik neked tán,

hogy hamvad felett könny s gyász egymást váltják.

Nem Vitéz! nem volt az „béka-egérharc”,

hősi munka volt, amit te végeztél,

a dal hérosza vagy te s úgy estél el

lanttal kezedben a Szépség csatáján!

Illett a szó a szádba, mikor mondtad

panaszkodással Tempefőiről,

hogy „az is bolond, ki poéta hazánkban”.

Én most szívemmel, mint rubint mérővel

megmérem minden drága elfolyt könnyed,

mit sorsod felett magányodban sírtál

s felidézem s számlálom sóhajod,

mely akkor szakadt százszámra szívedből,

mikor verseid becstelen hevertek

kiadatlanul drága garmadába –

a halál ott járt ablakod alatt,

tüdőd sípolt s te mindenről lemondtál.

Puha por-párnán porladó poéta

kár volt arcodat elborítni könnyel,

jobb lett volna csak Anakreon módján,

mintahogy néha derült is a kedved,

víg vers közt látni győzelmes jövendőd!

Nincs nyoma sem már semmi búnak, bajnak

sírod körül, mely szíved szorongatta:

Lilla tied lett s nem lesz soha másé,

neved s neve egybefont koszorú lett –

híred kiszállt sasszárnyként Debrecenből

s míg a Múzsának hódol a jövendő

fent is repül az időtlen-időkig!

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLIV. évf. 45. sz. 1944.