Szilágyi Domokos (1938-1976): Gyermekek

 

 

Rosszak? Nem mi, felnőttekül

vagyunk rosszak? Mint eleink

voltak, bizony, apánk-anyánk is –

ó, nem amiatt rosszak,

hogy a világra hoztak,

hiszen csak megint és megint

ez a vége (az eleje!) -:

csak nem nézték meg eleve

ezt a vacak földet, mifajta,

hogy egyáltalán élni rajta

érdemes-é - - úgyis befalta

eleinknek is eleit

és elejét is és az alját,

mint ahogy majd mohón befalják

utódaikat is örök-

falánk rögök,

s fölül, alul, elöl, mögött

oda jut mind, végignyögött-

végigröhögött-végigkába

élet után az éjszakába.

Rosszak? Nem mi, felnőttekül

s szüleink-eleink voltak rosszak,

hogy féligkész világra hoztak?

 

Én feleim, éjfeleim

határán hiába figyelek:

nem védnek védjelek,

s jobb nem gondolni földre-égre,

jobb nem tűnődni, hogy mivégre,

csak az marad, hogy védjelek,

ahogy tudlak, e vak világtól,

méregtől, ólomtól meg ágtól

s magamtól is megvédjelek.

Amíg kisded lángjaink égnek,

nincs helye ócska bölcsességnek.

Vár egy asszony és két gyerek.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Szilágyi Domokos (1938-1976): Biztató

 

Húgocskám a tavaszban:

bágyadt vagy, mint a márciusi nap.

Pedig úgy illenék:

te légy a tavaszabb.

 

Simítnók a világ ráncait -:

ráncosít minket a világ.

Libegnénk, mint a sugarak –

talpunk fájva kiált.

 

Húgocskám a tavaszban:

így rettenünk testvérekül.

Csöpp igazunk csöndesítőn

néha-néha szívünkre ül.

 

Pofozzunk vissza, ha pofoznak?

A mi szégyenünk az is!

Balekok legyünk, vagy magunkba

üssünk tövist?

 

Húgocskám a tavaszban:

ne bánd, ha így elestünk –

mert kötelességünk – nemcsak magunkkal

szemben! -, hogy szeressünk;

 

csak így tudjuk meg, hogy nélkülünk,

nélkülünk kisebb a világ!

Emeld szavad, szólítsd szíved

örömét-jaját,

 

hogy szólhassunk mindenről, ami jó

vagy ami fáj nagyon -:

hogy alhass nyugodtan, amíg

nyugodtan alhatom.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Páll Lajos (1938-): Bölcső

 

 

Barna bölcső,

hogy megkoptál,

pedig tudom,

új is voltál.

Rengő-ringó

vidám voltál,

mint az óra,

mindig jártál.

Hallgatag jó

szolga voltál.

Hideg télen

meleg voltál,

áradáskor

csónak voltál,

kilencünknek

ágya voltál,

barna bölcső,

hogy megkoptál!

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Páll Lajos (1938-): Éjfél körül

 

Már csak négyen aluszunk egy ágyban,

a nénjeim asszonyokká nőttek,

a csíkos cserge lomja lekopott,

színe veszett az asztalterítőnek.

Kicsi lett itt minden mellette,

hogy itt fekszem újra gyermekként,

lába bár az ágy széléig ér,

fölöttem ropog az éjben a tetőzet,

s az ajtóra ráhűl fehéren a dér.

Apám háttal ül a ágynak,

előtte lámpa s fazakal,

ó, ezt a képet már hányszor láttam

és hordtam mindig magammal.

Így a fényben még hatalmasabb lett,

az árnyéka föl a gerendákig jut.

Nézem, hogy kíséri minden  mozdulatát,

s kinn szél rázza a hánytorgó zsalut.

Itt fekszem újra gyermekként,

és bátor szeretnék lenni, mint gyermekkoromban,

mikor nem féltem a havas éjtől,

ha tudtam apám velem van;

hinni szeretném, hogy mindentől megvéd,

s megbújni huncutul a lájbija megett,

hinni szeretném, hogy ő a legigazabb,

s hogy szavára tesznek az emberek –

hinni szeretnék még jobban, mint gyermekkoromban.

Az ingaóra zengve kettőt kongat,

a korong megáll, apám törli a kezét,

 a lámpa lángját jó mélyre húzza,

vetkőzik az ágy szélén, még mormol valamit:

imádkozik. A székeken a levetett ruhák,

mint foszlott kertek, úgy hevernek.

Hallgatózom: a falu felett mind kárvallottak

sírnak a szelek. Az ajtóra egyre gyűl a dér,

s a macska motoz valamivel,

az ablakhoz havat csap a szél,

kinn zúg a balladás, téli éjjel.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár