Fiam, jó fiam, a fülemben
most távoli hangok csengenek,
hát szeretném, ha percig rám figyelnél,
tán tudnék most valamit, -
örökül valamit mondani,
egy csak-egyszer-fájó éneket.
Lehet, furcsállod majd,
hogy egykor az apád
annyit babrált a színeken.
Ne szólj;
egyszer egy nagy szemű lánytól
életet kaptam, és azt szebben élni
nem tudta volna soha senki sem.
Voltak poharak, igen, szép fiam,
de a féktelen
nóták mögött a gyönyörű lángot
ki tudta volna látni nélkülem?
Fiam, valamit üzenni akarok
a tűzről is,
hogy soha el ne hagyd!
Meséket tudnék mondani róla,
melyben százszor kis kutatni kezdtem
karcsú, felkúszó lángodat.
Szép fiam, ha értesz majd a szóból –
te lásd
mit diktál majd az értelem…
- Kések az első csókkal, szép fiam,
mert a lángnak köze van az úthoz,
melyen az édesanyádat meglelem.
Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése